Számtalan okom van rá, hogy eddig miért nem hoztam rész, de csak kettő okot mondok; kollégium, lustaság.
Nem a legjobb dolog kollégistának lenni az én részemről. Egy; olyanok vagyunk, mint a robotok egyik helyről a másikra megyünk. Kettő; nincs egy percnyi szabadidőm ott. Három; semmi wifi amiről normálisan tudnék részt írni. Most jön az a kérdés hogy; Akkor miért nem írom le egy lapra és majd itthon begépelem a bloggerbe? Volt is eszembe és meg is tettem ezt a lépést. De nem ott hagytam a papírt amire megírtam a részt! Ki lehet ez a szerencsétlen, ha nem én? Így van. Nincs itt a papír és így nincs rész. :( Tényleg nagyon sajnálom.
Ott van a lustaság is, ami nem visz rá arra, hogy amit leírtam fejből begépeljem. Nem akarom, meg nem is menne, mert tudom, hogy nem lenne olyan, mint az eredeti. Csalódást meg nem akartam okozni. Bár, kétlem, hogy nem lennétek csalódottak, hogy most sincs rész.
Igyekszem tényleg. Tegyek ígéretet?
De tegyük fel a kérdést; Betartanám? Hát, ha rólam van szó nem hiszem. De, na. Próbálkozzunk.
Két- három héten belül itt lesz az új rész vagy előbb. Oké?
Kárpótlásként egy kis ízelítő: (és igen direkt nem a legjobb részletet hoztam el :P )
"Kerülte a tekintetemet próbált elmenni, de most nem tágítottam. Kezeimet a pultnak támasztottam ezzel bezárva a karjaim közé. A lábait nézte - amin mint mindig most sem volt lábbeli -, mintha annyira érdekes lenne. Elhatároztam már rég magamban, hogy egyszer beszélgetést indítok el vele és amikor el is jutok addig a pontig nem terveztem megnémulást. Most, hogy itt van ez az alkalom nem jutok szóhoz ahogy Nathie sem.
Értetlenül kezdek el makogni különböző kérdésekbe belekezdve teljesen összezavarva őt.
- Bocs - nyögöm ki végül. - Minden rendben?
Nagy nehezen elértem azt, hogy felnézzen rám. Arckifejezése kissé zavart és ide-oda kapkodja a tekintetét. Szólásra nyitja a száját majd egy hang nélkül csukja be.
Bólintott.
- Nem fogsz hozzám szólni? - kérdeztem meggyötört hangon.
A nappali felé tekinget, hogy azért se keljen rám néznie száját egy vonallá préseli.
- Jól vagyok - suttogta. Egy másodpercre rám nézett, majd szó szerint kifutott a konyhából."
Remélem sikerült egy kicsit elgondolkodtatnom titeket ezzel a kis semmitmondó részlettel.
Azért remélem vannak még itt emberek, akik kíváncsiak a történetre. Továbbra is maradjatok. Iratkozzatok fel és kommenteljetek, ha van véleményetek. És még egyszer sajnálom.
Love you, guys. Bye! - L. :)
