24. rész

Louis William Tomlinson

Elkövettem életem legnagyobb hibáját, és most fogalmam sincs, hogy mit tegyek. A fejemet a kormányra hajtom és azon töröm a fejem, hogyan nézzek szembe a következményekkel.

Három hónap telt el, hogy a srácokkal újra turnéra indultunk és ezzel bejárjuk a világot, de nekem sikerült félrelépnem. Nem is emlékszem, hogyan volt. Csak így egyik pillanatról a másikra történt az egész. Nem tudom másra fogni, mert ez csak is az én hibám.

Az ujjaim már szinte elfehéredtek a szorítástól, a pulzusomat igyekszem beállítani a normális ritmusra, de valahogy ez sem jön össze. Már vagy tíz perce várok a lakásom előtt bármilyen mozdulatot kiváltva magamból, hogy végre bemenjek a házba és szembenézzek Nathie-val. Nekem kell elmondanom neki és tisztázni, hogy semmit sem jelentett számomra az a lány, főleg, hogy még a nevét sem tudom. De amennyire már ismerem Nathie-t tudom, hogy egy szavam se hatna rá és egyből elhagyna.
Leállítottam a motort, egy csokor virággal a kezemben - remélve, hogy segít majd egy kicsit a hangulaton -, bementem a házba. Némaság, üresség. Ez tűnt fel először. Nem hallottam semmi beszédhangot, hangoskodást esetleg a lányoktól, akik átjöttek volna Nathie-hoz. Semmilyen csörömpölés a konyhából jelezve valaki ottlétét. A tévé is ki volt kapcsolva, zene se szólt a háttérben. Semmi.
- Nathalie? - kiáltom el magam, hátha így történik valami.
Továbbra is csönd volt. Kezdtem, azért egy kicsit pánikba esni. Főleg azután, hogy az emeletet is végigjártam mindenhol, Nathie nevét mondogatva. Az igazi sokk csak az volt, amikor a szobájából a legtöbb ruhája el volt pakolva, sőt, szinte az egész.
Ugye nem tudta meg?

Direkt csekkoltam az egész világhálót, hogy semmilyen pletyka sem jelent meg a tegnapelőtti félrelépésemről. Az utóbbi napokban csak bujkáltam, hogy senki sem lásson az utcákon csak a koncerteken, meg a rajongókkal, akikkel fotózgattunk.

Neten semmit sem találtam. Csak a hetek óta tartó cikkek, Zayn kilépésével kapcsolatban. Olyan régóta fújják ezt a témát, hogy már kezd véglegesen elegem lenni. Talán ez is lehetett az egyik kiváltó okom az ivásra és a megcsalásra, de mint magamba mondogatom, csak magamat hibáztathatom ezért. 

Igen, volt egy nagyon jó barátunk, szinte már testvérünk, akivel 5 évig jóban rosszban együtt voltunk, most pedig vége. Nem tehettünk semmit, csak csendben hallgattuk a választását, sok sikert kívántunk neki a továbbiakban, majd hagytuk elmenni. Ez is volt az utolsó alkalom, hogy láttuk vagy beszéltünk volna vele. Hiányzott, nem mondom, hogy nem. Talán ő volt addigra már a legjobb haverom a csapatban és rossz volt, hogy csak úgy, egyik napról a másikra kilépett a bandából, az életünkből. Nekünk pedig bele kellett törődnünk.
Miután véglegesen rádöbbentem, hogy Nathie-nak nyoma sincs a lakásban egyből a telefonomhoz nyúltam, hogy felhívjam.
Pár csöngés után fel is vette.
- Lou! - nem tűnt furcsának, a szokásos módon köszöntött, mint ahogy eddig szokta.
- Miért van az, hogy éppen készülök meglepni a barátnőmet, de arra kell hazaérnem, hogy csak a hűlt helye van a lakásban? - próbáltam a régi formámat adni, ami még pár nappal ezelőtt volt, mert úgy tűnik Nathalie semmit sem tud.
- Mi a meglepi? - nem kell velem szembe lennie, tudom, hogy összeszorította a száját, azt jelezve, hogy kerüli a témát, mert kínosnak érzi.
- Hát már nem kapod meg, ugyanis eltűntél.
- Ha nem lennék meg, akkor most nem beszélnél velem - csak húzza az agyam. Szóval mulattja a dolog, hogy ki vagyok akadva. Pedig fogalma sincs a valódi okra, miért.
- Na, áruld el hol vagy, akkor talán megkapod - elő kellett halásznom a tartalék cigimet, hogy az elmúlt félórában felgyülemlett végtelen sok stresszt kifújjam valahogy.
- Apunál. Tíz perc múlva itt vagy. Várlak - erre kinyomja a telefont. Jó lenne azért tudni, mit keres ott.
Mint ahogy mondta, tíz perc alatt ott parkoltam a ház előtt. Ki sem szálltam a kocsiból, Nathie már rohant felém, majd a lábait a derekamra kulcsolva megölelt a levegőt is kinyomva belőlem.
- Annyira hiányoztál!
Ha lehet még erősebben szorított pedig fogalmam sem volt, hogy ilyen kicsiny testben ekkora erő lakozzon. Próbáltam rá válaszolni, hogy igen, nekem is kibaszottul hiányzott, de a levegőhiány miatt képtelen voltam.
Amint elengedett vagyis csak azt hittem, hogy elenged, heves csókcsatába kezdett. Ennyire nyíltam még talán fel sem vállaltuk a kapcsolatunkat az elmúlt hónapokban, hogy egy kész csókmaratont mutassunk be, az utca közepén.
Három hete találkoztunk utoljára, amikor végre sikerült rávennem, hogy pár napra maradjon velünk a turnén, azután már csak kamerán keresztül láttuk egymást, idáig.
- Oké, oké. - vetek véget az egésznek, mert nekem már sok lett. - Nekem is hiányoztál! De nagyon! - nyomok még egy puszit a szájára. A hajára téved a tekintetem, ami már vállig ér és enyhe hullám van a végén. Levágatta, azt a gyönyörű hosszú haját! Most pedig még jobban néz ki, ha ez lehetséges. - Tetszik - kacsintok rá jelezve, hogy feltűnt a változás.
- Szóval, mi az ajándék? - vigyorog rám.
- Én lennék az, de látom nem nagyon örülsz neki - forgatom meg szórakozottan a szemeimet. - Tessék - kapom ki a kocsimból a csokor virágot és átnyújtom neki.
Szemei tágra nyílnak, miközben csillannak is egyet és, amint a kezei közé fogja mélyen bele is szagol. Az arcára hatalmas mosoly kerül majd újból a virágok közé nyomja az arcát.
- Rendben, mit csináltál? - néz rám egyik szemöldökét felhúzva.
A gombóc a torkomban, amit éppen lenyelni készültem, most megragadt, ahogy ezt kimondta. Talán az összes vér kifutott az arcomból, amilyen hangnemmel kérdezte ezt tőlem. Ennyire átlátszó lennék?
- Miből gondolod, hogy csináltam valamit? - köszörülöm meg a torkom.
- Sosem vettél nekem még virágot - indul meg befelé.
Tényleg? Ó, basszus! Egyszer sem vettem neki virágot az biztos, így el is hiszem, hogy meglepte a dolog, meg újdonság is volt számára. Örült neki, ez volt a célom.
- Hát, csak.. - vakartam meg kínosan a tarkóm valami választ keresve. - Mivel olyan rég találkoztunk, gondoltam megleplek szerény személyemmel és, hogy még jobban imádj érte egy virágcsokrot is csaptam magam mellé - vigyorogtam rá, ahogy már a nappaliban álltunk.
- Hm.. - lép felém két lépést, ezzel pont előttem állt. - Hatásos lett - gyors puszit adott a számra majd elment, hogy a virágot vázába tegye.
Ezt ennyivel megúsztam.. Egyenlőre. - gondoltam magamban.

- Még most sem tudod, hogy miért költöztél el szó szerint tőlem, ide az apádhoz. Szóval? - hoztam fel újra a témát, amint a hálószobájába vezetett.
- Hát, tudod most, hogy te így turnézol teljesen egyedül vagyok abban a nagy házban. Oké, persze a csajok sokszor átjönnek, de mégis többször voltam egyedül, így mindig ide apuhoz jöttem. Szinte minden másnap - fújta ki magát. - Aztán végül felhozta, hogy nyugodtan visszaköltözhetek ameddig te úton vagy, én pedig belementem, és lassan már másfél hónapja itt lakom.
- Várj, várj! - állítom meg gyorsan. - Másfél hónapja? Azóta már találkoztunk, meg szinte mindig beszéltünk, de egyszer sem mondtad el.
Egy kicsit tényleg meglepett az infó. Elhiszem, hogy egyedül érezte magát nálam és e részről meg is értem, hogy Tomhoz költözött átmenetileg. De másfél hónapja? Azóta tényleg találkoztunk egyszer ott nem mondta el, napi szinten beszélünk telefonon és ott sem mondta egyetlen alkalommal se.
- Tudom, tudom! Ne haragudj érte, Kicsim! - fordul egyből felém az ágyon ülve. - Igazából nem tudom, hogyan reagáltál volna, ezért nem mondtam el.
- Megértettem volna - szóltam vissza kissé túl hevesen, Nathie pedig kissé meglepődve fordult el. - Ne haragudj - túrok bele a hajamba. Nem vagyok formában a mai napon sem, az biztos. Lehet ezt a egész "meglepem ma a barátnőmet a jelenlétemmel" dolgot át kellett volna gondolnom.
- Mindegy is - motyogta alig hallóan. - Mikor lesz a következő fellépésetek?
- Csak holnap este. Úgyhogy.. - húzom oda magamhoz és hátradőlök. - egész este, sőt éjszaka boldogítani foglak, Édesem - a hatás kedvéért meg is szorongattam egy kicsit.
Magam alá fordítom arcának mindegy egyes centiméterét apró puszikkal kezdem behinteni ezzel is engesztelve, főleg a köztünk kialakult feszültséget. Kezeinket összekulcsolom a fejünk felett, végül egy hosszabb csókkal lezárom a hadműveletem.
Belenézek zöld íriszeibe, amik ártatlanul tekintenek vissza rám. Imádom a szemeit, ahogy engem néz, a kis pisze orrát, amit állandóan összeráncol, amikor valami nem tetszik neki, az ajkait, amikor gondolkodás közben harapdál és a testét, amikor tökéletes összhangban van velem. Szinte mindig.
- Szeretlek, Lou! - gondolataimból felébredve meredek újra szemeibe, ahogy kimondta a szavakat.

Halványan elmosolyodtam és újból megcsókoltam.
Nem voltam rá képes, hogy én is visszamondjam. Nem azért, mert nem szeretem, erről szó sincs! Mindennél jobban imádom őt, de a mostani helyzetemben nem voltam rá képes. Azért jöttem el ma hozzá, hogy vallomást tegyek neki a bűnömről. Büszke is voltam magamra, hogy a történet után egyből el is indultam hozzá, de ahogy ideértem teljesen elbizonytalanodtam. Tudom, hogyha elmondom neki akkor kilép az életemből és ez most pont az, amit a jelen helyzetben nem akarok. Szükségem van rá, így tudom, hogy nem mondhatom el. Most nem.

Nathie az egyik kezét kiszabadította az enyém közül és lassan a kardigánom cipzárját kezdte lefelé húzni. A csókba hirtelen beleakadtam, mert nem éreztem helyén valónak a cselekedetet. Máskor simán belementem volna, természetesen, de így. Csak még nagyobb bűntudatot keltetek magamban a kelleténél. Végül a felsőm lekerül rólam, valahova a szoba legtávolabbi pontjába.
- Várj! - taszítom el gyorsan magamtól. - Figyelj..
El kell mondanod neki, Louis! - súg a tudatalattim. Ma nagyon nem haverkodom vele.
Késztetést érzek, hogy most itt, ebben a pillanatban kitálaljak neki mindent, hogy miért jöttem ide, mit jelent a virág, mit csináltam. Azt, hogy semmit sem jelentett, csak egy botlás volt az életemben a többi szarság mellett. Utána a bocsánatáért esedeznék, könyörögnék, hogy ne hagyjon el és végül elmondanám, hogy átkozottul szeretem. Valahogy így, esetleg más sorrendben.
- Nagyon furcsa vagy ma - állapítja meg Nathalie, miközben elhúzódik tőlem. - Minden rendben, Lou?
- Persze, persze! - vágom rá egyből. - Csak nem akartalak egyből, így letámadni - vakarom meg kínosan a tarkómat. Ennél jobb ötlet nem volt, Louis?
- Mióta érdekel téged az, hogy mikor, meg hol szexelünk? - néz rám elkerekedett szemekkel. - Három hete is valami hasonló helyzetünk volt.
Először is, vicces volt hallani a szájából a "szex" szót, kapcsolatunk során egyszer sem hallottam volna, hogy kimondta a száján. Az is igaz, hogy sosem elleneztem, mindig inkább ő volt az, aki megállított, ha úgy tartotta kedve. Szóval tényleg a legrosszabb kifogásommal álltam elő, mert mielőtt még kimondtam volna buktam az egészet.
- De mindegy is. Mit akartál mondani? - kérdezi.
Megcsaltalak! - ó, fogd be, tudatalatti!

Újabb elterelő kérdést kutatom a gondolataim között, de mindig azon agyalok, hogy talán nem ártana az igazat mondanom. Nem és nem és nem!

- Nem csatlakozol a turnénkhoz? - ugrik be az első ötletem, ami nem is annyira gázos. Biztos lennék benne, ha mindig a közelembe tudhatnám, akkor nem csinálnék semmilyen marhaságot.
- A paparazzók és a sajtó még mindig a világban vannak? - kérdez rá, mintha nem tudná a választ.

- Sajnos igen - morgom az orrom alatt.
- Akkor nem.
A világért sem tudnám rávenni, hogy velem jöjjön. Abban benne van, hogy egypárszor velünk jön pár napra, aztán vissza ide Londonba. De, hogy hosszabb távra?
Azt soha.
Annyira óvja magát a világtól, hogy már akkor megijed, ha egy idegen ember az utcán a telefonját felemeli, mintha fényképezni akarna. Tudom, hogy azért kerüli a médiát, mert nincsenek emlékei és ezért nem is akar magáról semmi hírt a hálón, míg saját magát sem ismeri. Persze, ezt tiszteletben is tartom. Pedig, ha tudná hogy már hány cikk lett rólunk az elmúlt hónapokban, amiről nem is tud.

- Egyszer majd ráveszlek - visszahúzom magamhoz egy újabb csókra. Csak mosolygott meg hümmögött, afféle "biztos vagyok benne, hogy nem" stílusban.
Megint ott tartottunk, mint pár perccel ezelőtt, csak még mélyebben. A fenébe is!
- Szeretlek - motyogtam két csók között, majd minden gátlásomat elvetve átadtam magam az élvezetnek.

***

Az én egyetlen bizalmas tanácsadóm, titokban a legjobb barátom, a világon a számomra az egyik legtökéletesebb embere, az nem más, mint az anyukám. Ha bármi problémám van akkor biztos is, hogy hozzá bármikor fordulhatok. Így kötöttem ki a tegnap eltöltött este után- amikor Nathie-val voltam - ismét anyánál.
Kora hajnalban indultam, míg még Nathalie aludt. Hagyjam neki egy levelet, hogy gyorsan vissza kellett mennem a turnéra, az esti koncert miatt és majd valamikor hívom. Nem volt szép dolog tőlem egy újabb hazugság, de nem akartam, hogy tudja, hogy Doncasterbe jövök.
Most nagy szükségem volt egy anyai legjobb barát tanácsra.
Amint ideértem egyből édesanyámat támadtam le, kitálaltam neki erről a pár napról és most már csak csendben nézem őt.
Már vagy két perce befejeztem a történetet, azóta csak várom anya tanácsát, de ő csak szépen nyugodtan csinálja a reggeli teáját. Kettőt is, szóval a másikat én kapom. Rám sem néz egészen addig, míg helyet foglal mellettem. Beleiszik a sajátjába, majd így szól:
- Szóval megbántad? - teszi fel a kérdést, amit már a 10 perces monológomba megmondtam, hogy meg nem történté szeretném tenni.
- Igen.
- Akkor miért csináltad?
- Nem tudom - rázom meg a fejem.
- Semmit nem csináltak az emberek oktalanul, gyermekem!
- Fogalmam sincs - én is iszok egy kicsit a teából. - Nem voltam magamnál, rosszul éreztem magam, hiányzott Nathie.
- Az utolsót remélem nem gondoltad komolyan - néz rám gorombán.
- De. Miért?
- Kisfiam! Ha valaki hiányzik nem más lánynál keressük rá a vigaszt, hanem inkább annál, akire vonatkozik. Ez nem mentség a bűnödre.
- De semmit sem jelentett - vágok közbe.
- De mégis megtetted - vág egyből vissza.
Erre már nem tudtam mit mondani. Nincs más mentségem. Ezt is elég rendesen elcsesztem és az is lehet, hogy soha nem mászok ki belőle.
- Louis, ezt el kell mondanod Nathalie-nak - kezét a karomra teszi biztatásként.
- Nem! Nem akarom, hogy elhagyjon - tiltakozom. - Ismerem annyira, hogy ezt nem bocsátaná meg nekem.
- Egy idő után megbocsátana szerintem - szorítja meg a karomat. - De, ha csak halogatod, akkor az egész rosszabb lesz, azután pedig hiheted azt, hogy nem bocsájtja meg.
- Mi van, ha soha nem mondom el neki? - vetem fel az ötletem. Nem is tudom eddig ez miért nem ugrott be.
- Csak saját magadnak nehezíted meg a helyzetedet, Louis - sóhajt fel. - Nathie egy nagyon szimpatikus lány, és nagyon örülök, hogy egymásra találtatok. Amíg itt voltatok láttam, hogy milyen jó hatással is vagytok egymásra. Tudtam is, hogy jó sokáig fog tartani a kapcsolatotok. De az... Te Louis. Neked miért kellett ezt elrontani?
- Nem az én hibám! - háborodok fel jogtalanul.
- Akkor mégis kié?
- Jó, az enyém - húzom be a nyakam. - Ezt sehogy sem fogom tudni rendbe hozni.
A szívem kér irányba húz. Az egyik az igazság másik a hazugság és középen ott áll az eszem, ami nem tud dönteni. Ennyire döntésképtelen még életem folyamán nem voltam.
- Mit kéne csinálom? - kérdezem néhány másodperc elteltével.
- Először magadban kellene tisztáznod, hogy mit akarsz. Most én hiába mondok bármit is, ha te belülről össze vagy zavarodva és nem tudod mi lenne a helyes döntés - a már üres bögréket a mosogatóhoz viszi, majd folytatja. - Elmondom anyai legjobb barát szemszögből a véleményemet: Azzal, hogy te most megcsaltad a partnered nem tettél jót, se magadnak, se Nathie-nak, se a kapcsolatotoknak. Van választásod, mert az mindig van. Nem kell elmondanod Nathalie-nak, ha megbizonyosodsz róla, hogy teljes titokban tudod tartani és nem lesz egyetlen gyenge pillanatod sem, amikor megtörsz majd végül kitálalsz. Ha most nem mondtad el azzal elvesztetted a legjobb lehetőségedet, így tudhatod, hogy később csak rosszabb lesz. Ezért nem ajánlom, hogy elgyengülj vagy tovább halogasd az igazságot. Csak magadnak, Nathie-nak és a kapcsolatotoknak tennél jót, ha még ma elmondanád neki, hogy minél könnyebb legyen megoldani, az ez után kialakuló problémákat és nem kellene hazugságban élni az életeteket - fejezi be.
- De mégis mit tudnék mondani? - túrok bele a hajamba. - Hogy, Nathie kérlek bocsáss meg, de megcsaltalak. Esküszöm semmit sem jelentett, mert..
- Ne..! - megakadtam, amint meghallottam magam mögül ezt az ijedt hangot. Anyával egyszerre fordultam meg és néztünk szembe a húgommal. - Ne.. - mutatóujját felém hegyezve indul el felém. - Mond, hogy nem...! - hangja most már kissé idegessé változott.
- Fizzy.. - fogalmam sincs mit kellene jelen helyzetben mondanom. Most már legalább még egy ember tudja, ha ez nem elég, ő pont a húgom.
Amennyire rosszul indult Nathie és Fizzy ismerkedése annyira lett jó az idő teltével. Szinte legjobb barátnők lettek, ezért nem örülök, hogy pont Fizzy hallotta a beszélgetésünket.
- Louis, mond, hogy nem tetted meg - hangjában össze vissza érződtek az ellentétes érzelmek. Nem könnyíted meg a helyzetemet, Fizz.
- Figyelj.. -fordulok teljes testemmel felé.
- Csak. Mond. Ki. Hogy nem tetted meg! - vág a szavamba szaggatottam kifújva a levegőt.
- Bárcsak - masszírozom meg az amúgy is nyúzott arcomat.
- Louis, te akkora egy.. -  megáll egy pillanatra. - Tudod mire gondolok, de nem mondom ki, mert itt van anya - fújtat vagy századszorra.
- Kérlek -szól közbe anya is.
Seggfej? Szemétláda? Szar alak? Nem tudom pontosan melyikre is gondol. Én inkább most az összes jelzőt magamra címkézném.
- Tudom. Igyekszem mindent rendbe hozni minél előbb.
- El ne mond Nathie-nak! - ül le mellém Fizzy.
- Ennyit a helyes cselekedetekről - sóhajt fel anya.
Fizzy-nek pedig sikerült megrémisztenie. Biztos vagyok magamban, hogy nem fogom elmondani, csak elég volt a húgom egyetlen szava.
- Nem, nem terveztem - mondtam.
- Helyes. Nats teljesen kiakadna és másnapra az életed része sem lett volna.
Hát, ez nem volt valami biztató.
- Rendben, gyermekeim - ül közénk anya is. - Ha ezt így letárgyaltátok, akkor mi van a kisebb részletekkel? - kérdezi. - A média nem fog semmi sem megtudni? A lány tartja a száját? Rendben, hogy te, Fiam részeg voltál, de a lány is? Tudja ki voltál?
- Oké, vettem! - állítom le kezemet emelve.
- Ja, tényleg - szól bele a húgom is. - Hogy nézett ki a lány? Valami infókat tudsz róla?
- Nem hiszem el, hogy ezt, a húgommal beszélem meg - morgom az orrom alatt.
Az emlékeim ugyan homályosak, de a lényeges képek nagyjából megmaradtak, hogy tudjam megtörtént, ami megtörtént. Talán most idézem fel másodszorra az eseményeket, alapjáraton igyekszem teljesen kiverni a fejemből. Visszagondolva pedig, nem is nagyon szeretném elmondani senkinek sem. Főleg nem Fizzy-nek.
- Igazából, amikor odajött hozzám - igen, ő jött oda és nem én mentem - már nem nagyon voltam tisztába a dolgokkal. Folyamatosan csak mondta a magáét, de én egyáltalán nem figyeltem rá. Amikor rá akartam szólni, hogy végre fogja be, csak bámultam rá. Hosszú sötét haja volt, talán barna szeme, egy fejjel alacsonyabb volt nálam. A szája, az orra meg az arcformája pedig tisztára olyan volt, mint Nathie-é, ez pedig teljesen összezavart. Elsőre tényleg azt hittem, hogy ő az. Olyan érzésem volt, mintha a pia már hallucinációval is jár, így csak magam elé bámultam és még mindig nem szólaltam meg, de a csaj csak tovább beszélt. Biztos, hogy én, egy szót sem szóltam hozzá, az este folyamán. Egyáltalán nem zavartatta magát mellettem. Állandóan kérte az újabb italt, amint látta, hogy kiürült az enyém, ő is ivott velem, azt is tudom - pár másodperce megálltam összeszedve még egy két gondolatot. - Talán, amikor már kezdett részeg lenni, azután kezdte a nyomulást is, én pedig már alig tudtam, hol vagyok. Azt hiszem, azt is mondta, hogy a neve Nat, szóval ez se segített a helyzetemen, és, hát, ja... Megtörtént.
Egyszer sem néztem fel rájuk, amíg el nem mondtam, amit akartam, miután befejeztem, akkor is csak magam elé bámultam feldolgozva a mondandómat.
- Louis, te akkora egy idióta vagy, én.. - fogja meg Fizzy a fejét két kézzel, anya közben csak megköszörülte a torkát a kifejezés hallatán - Én esküszöm megöllek - azért befejezi, amit be akart.
- Kérhetném most? - nézek rá fél szemmel. Közben megszólalt a bébiőr, jelezve, hogy az ikrek felkeltek.
- Okosak legyetek! - szól ránk anya, miközben elindul felfelé a kicsikhez.
- Kérlek, ne nézz már így rám! - szólok rá a húgomra, mire újra rám villantja ezt a "mindjárt megöllek" tekintetét.
- Nem hiszem el, hogy tényleg megtetted - rázza meg hitetlenkedve a fejét.
- Én sem.
- Nats tényleg szeret, nem érdemli meg, hogy ez történjen vele ennyi minden után.
- Én is szeretem. Eszemben sem volt megtenni - hangoztatom milliomodjára.
- Ezt, az előtt is gondolhattad volna, mielőtt meg tetted volna -felkap egy almát a tálból és beleharap.
- Helyrehozom!
- Ezt már nem tudod - és ezzel faképnél hagy.