2017. augusztus 26., szombat

24. rész

Louis William Tomlinson


Elkövettem életem legnagyobb hibáját, és most fogalmam sincs, hogy mit tegyek. A fejemet a kormányra hajtom és azon töröm a fejem, hogyan nézzek szembe a következményekkel.
Három hónap telt el, hogy a srácokkal újra turnéra indultunk és ezzel bejárjuk a világot, de nekem sikerült félrelépnem. Nem is emlékszem, hogyan volt. Csak így egyik pillanatról a másikra történt az egész. Nem tudom másra fogni, mert ez csak is az én hibám.
Az ujjaim már szinte elfehéredtek a szorítástól, a pulzusomat igyekszem beállítani a normális ritmusra, de valahogy ez sem jön össze. Már vagy tíz perce várok a lakásom előtt bármilyen mozdulatot kiváltva magamból, hogy végre bemenjek a házba és szembenézzek Nathie-val. Nekem kell elmondanom neki és tisztázni, hogy semmit sem jelentett számomra az a lány, főleg, hogy még a nevét sem tudom. De amennyire már ismerem Nathie-t tudom, hogy egy szavam se hatna rá és egyből elhagyna.
Leállítottam a motort, egy csokor virággal a kezemben - remélve, hogy segít majd egy kicsit a hangulaton -, bementem a házba. Némaság, üresség. Ez tűnt fel először. Nem hallottam semmi beszédhangot, hangoskodást esetleg a lányoktól, akik átjöttek volna Nathie-hoz. Semmilyen csörömpölés a konyhából jelezve valaki ottlétét. A tévé is ki volt kapcsolva, zene se szólt a háttérben. Semmi.
- Nathalie? - kiáltom el magam, hátha így történik valami.
Továbbra is csönd volt. Kezdtem, azért egy kicsit pánikba esni. Főleg azután, hogy az emeletet is végigjártam mindenhol, Nathie nevét mondogatva. Az igazi sokk csak az volt, amikor a szobájából a legtöbb ruhája el volt pakolva, sőt, szinte az egész.
Ugye nem tudta meg?
Direkt csekkoltam az egész világhálót, hogy semmilyen pletyka sem jelent meg a tegnapelőtti félrelépésemről. Az utóbbi napokban csak bujkáltam, hogy senki sem lásson az utcákon csak a koncerteken, meg a rajongókkal, akikkel fotózgattunk.
Neten semmit sem találtam. Csak a hetek óta tartó cikkek, Zayn kilépésével kapcsolatban. Olyan régóta fújják ezt a témát, hogy már kezd véglegesen elegem lenni. Talán ez is lehetett az egyik kiváltó okom az ivásra és a megcsalásra, de mint magamba mondogatom, csak magamat hibáztathatom ezért. 
Igen, volt egy nagyon jó barátunk, szinte már testvérünk, akivel 5 évig jóban rosszban együtt voltunk, most pedig vége. Nem tehettünk semmit, csak csendben hallgattuk a választását, sok sikert kívántunk neki a továbbiakban, majd hagytuk elmenni. Ez is volt az utolsó alkalom, hogy láttuk vagy beszéltünk volna vele. Hiányzott, nem mondom, hogy nem. Talán ő volt addigra már a legjobb haverom a csapatban és rossz volt, hogy csak úgy, egyik napról a másikra kilépett a bandából, az életünkből. Nekünk pedig bele kellett törődnünk.
Miután véglegesen rádöbbentem, hogy Nathie-nak nyoma sincs a lakásban egyből a telefonomhoz nyúltam, hogy felhívjam.
Pár csöngés után fel is vette.
- Lou! - nem tűnt furcsának, a szokásos módon köszöntött, mint ahogy eddig szokta.
- Miért van az, hogy éppen készülök meglepni a barátnőmet, de arra kell hazaérnem, hogy csak a hűlt helye van a lakásban? - próbáltam a régi formámat adni, ami még pár nappal ezelőtt volt, mert úgy tűnik Nathalie semmit sem tud.
- Mi a meglepi? - nem kell velem szembe lennie, tudom, hogy összeszorította a száját, azt jelezve, hogy kerüli a témát, mert kínosnak érzi.
- Hát már nem kapod meg, ugyanis eltűntél.
- Ha nem lennék meg, akkor most nem beszélnél velem - csak húzza az agyam. Szóval mulattja a dolog, hogy ki vagyok akadva. Pedig fogalma sincs a valódi okra, miért.
- Na, áruld el hol vagy, akkor talán megkapod - elő kellett halásznom a tartalék cigimet, hogy az elmúlt félórában felgyülemlett végtelen sok stresszt kifújjam valahogy.
- Apunál. Tíz perc múlva itt vagy. Várlak - erre kinyomja a telefont. Jó lenne azért tudni, mit keres ott.
Mint ahogy mondta, tíz perc alatt ott parkoltam a ház előtt. Ki sem szálltam a kocsiból, Nathie már rohant felém, majd a lábait a derekamra kulcsolva megölelt a levegőt is kinyomva belőlem.
- Annyira hiányoztál!
Ha lehet még erősebben szorított pedig fogalmam sem volt, hogy ilyen kicsiny testben ekkora erő lakozzon. Próbáltam rá válaszolni, hogy igen, nekem is kibaszottul hiányzott, de a levegőhiány miatt képtelen voltam.
Amint elengedett vagyis csak azt hittem, hogy elenged, heves csókcsatába kezdett. Ennyire nyíltam még talán fel sem vállaltuk a kapcsolatunkat az elmúlt hónapokban, hogy egy kész csókmaratont mutassunk be, az utca közepén.
Három hete találkoztunk utoljára, amikor végre sikerült rávennem, hogy pár napra maradjon velünk a turnén, azután már csak kamerán keresztül láttuk egymást, idáig.
- Oké, oké. - vetek véget az egésznek, mert nekem már sok lett. - Nekem is hiányoztál! De nagyon! - nyomok még egy puszit a szájára. A hajára téved a tekintetem, ami már vállig ér és enyhe hullám van a végén. Levágatta, azt a gyönyörű hosszú haját! Most pedig még jobban néz ki, ha ez lehetséges. - Tetszik - kacsintok rá jelezve, hogy feltűnt a változás.
- Szóval, mi az ajándék? - vigyorog rám.
- Én lennék az, de látom nem nagyon örülsz neki - forgatom meg szórakozottan a szemeimet. - Tessék - kapom ki a kocsimból a csokor virágot és átnyújtom neki.
Szemei tágra nyílnak, miközben csillannak is egyet és, amint a kezei közé fogja mélyen bele is szagol. Az arcára hatalmas mosoly kerül majd újból a virágok közé nyomja az arcát.
- Rendben, mit csináltál? - néz rám egyik szemöldökét felhúzva.
A gombóc a torkomban, amit éppen lenyelni készültem, most megragadt, ahogy ezt kimondta. Talán az összes vér kifutott az arcomból, amilyen hangnemmel kérdezte ezt tőlem. Ennyire átlátszó lennék?
- Miből gondolod, hogy csináltam valamit? - köszörülöm meg a torkom.
- Sosem vettél nekem még virágot - indul meg befelé.
Tényleg? Ó, basszus! Egyszer sem vettem neki virágot az biztos, így el is hiszem, hogy meglepte a dolog, meg újdonság is volt számára. Örült neki, ez volt a célom.
- Hát, csak.. - vakartam meg kínosan a tarkóm valami választ keresve. - Mivel olyan rég találkoztunk, gondoltam megleplek szerény személyemmel és, hogy még jobban imádj érte egy virágcsokrot is csaptam magam mellé - vigyorogtam rá, ahogy már a nappaliban álltunk.
- Hm.. - lép felém két lépést, ezzel pont előttem állt. - Hatásos lett - gyors puszit adott a számra majd elment, hogy a virágot vázába tegye.
Ezt ennyivel megúsztam.. Egyenlőre. - gondoltam magamban.
- Még most sem tudod, hogy miért költöztél el szó szerint tőlem, ide az apádhoz. Szóval? - hoztam fel újra a témát, amint a hálószobájába vezetett.
- Hát, tudod most, hogy te így turnézol teljesen egyedül vagyok abban a nagy házban. Oké, persze a csajok sokszor átjönnek, de mégis többször voltam egyedül, így mindig ide apuhoz jöttem. Szinte minden másnap - fújta ki magát. - Aztán végül felhozta, hogy nyugodtan visszaköltözhetek ameddig te úton vagy, én pedig belementem, és lassan már másfél hónapja itt lakom.
- Várj, várj! - állítom meg gyorsan. - Másfél hónapja? Azóta már találkoztunk, meg szinte mindig beszéltünk, de egyszer sem mondtad el.
Egy kicsit tényleg meglepett az infó. Elhiszem, hogy egyedül érezte magát nálam és e részről meg is értem, hogy Tomhoz költözött átmenetileg. De másfél hónapja? Azóta tényleg találkoztunk egyszer ott nem mondta el, napi szinten beszélünk telefonon és ott sem mondta egyetlen alkalommal se.
- Tudom, tudom! Ne haragudj érte, Kicsim! - fordul egyből felém az ágyon ülve. - Igazából nem tudom, hogyan reagáltál volna, ezért nem mondtam el.
- Megértettem volna - szóltam vissza kissé túl hevesen, Nathie pedig kissé meglepődve fordult el. - Ne haragudj - túrok bele a hajamba. Nem vagyok formában a mai napon sem, az biztos. Lehet ezt a egész "meglepem ma a barátnőmet a jelenlétemmel" dolgot át kellett volna gondolnom.
- Mindegy is - motyogta alig hallóan. - Mikor lesz a következő fellépésetek?
- Csak holnap este. Úgyhogy.. - húzom oda magamhoz és hátradőlök. - egész este, sőt éjszaka boldogítani foglak, Édesem - a hatás kedvéért meg is szorongattam egy kicsit.
Magam alá fordítom arcának mindegy egyes centiméterét apró puszikkal kezdem behinteni ezzel is engesztelve, főleg a köztünk kialakult feszültséget. Kezeinket összekulcsolom a fejünk felett, végül egy hosszabb csókkal lezárom a hadműveletem.
Belenézek zöld íriszeibe, amik ártatlanul tekintenek vissza rám. Imádom a szemeit, ahogy engem néz, a kis pisze orrát, amit állandóan összeráncol, amikor valami nem tetszik neki, az ajkait, amikor gondolkodás közben harapdál és a testét, amikor tökéletes összhangban van velem. Szinte mindig.
- Szeretlek, Lou! - gondolataimból felébredve meredek újra szemeibe, ahogy kimondta a szavakat.
Halványan elmosolyodtam és újból megcsókoltam.
Nem voltam rá képes, hogy én is visszamondjam. Nem azért, mert nem szeretem, erről szó sincs! Mindennél jobban imádom őt, de a mostani helyzetemben nem voltam rá képes. Azért jöttem el ma hozzá, hogy vallomást tegyek neki a bűnömről. Büszke is voltam magamra, hogy a történet után egyből el is indultam hozzá, de ahogy ideértem teljesen elbizonytalanodtam. Tudom, hogyha elmondom neki akkor kilép az életemből és ez most pont az, amit a jelen helyzetben nem akarok. Szükségem van rá, így tudom, hogy nem mondhatom el. Most nem.
Nathie az egyik kezét kiszabadította az enyém közül és lassan a kardigánom cipzárját kezdte lefelé húzni. A csókba hirtelen beleakadtam, mert nem éreztem helyén valónak a cselekedetet. Máskor simán belementem volna, természetesen, de így. Csak még nagyobb bűntudatot keltetek magamban a kelleténél. Végül a felsőm lekerül rólam, valahova a szoba legtávolabbi pontjába.
- Várj! - taszítom el gyorsan magamtól. - Figyelj..
El kell mondanod neki, Louis! - súg a tudatalattim. Ma nagyon nem haverkodom vele.
Késztetést érzek, hogy most itt, ebben a pillanatban kitálaljak neki mindent, hogy miért jöttem ide, mit jelent a virág, mit csináltam. Azt, hogy semmit sem jelentett, csak egy botlás volt az életemben a többi szarság mellett. Utána a bocsánatáért esedeznék, könyörögnék, hogy ne hagyjon el és végül elmondanám, hogy átkozottul szeretem. Valahogy így, esetleg más sorrendben.
- Nagyon furcsa vagy ma - állapítja meg Nathalie, miközben elhúzódik tőlem. - Minden rendben, Lou?
- Persze, persze! - vágom rá egyből. - Csak nem akartalak egyből, így letámadni - vakarom meg kínosan a tarkómat. Ennél jobb ötlet nem volt, Louis?
- Mióta érdekel téged az, hogy mikor, meg hol szexelünk? - néz rám elkerekedett szemekkel. - Három hete is valami hasonló helyzetünk volt.
Először is, vicces volt hallani a szájából a "szex" szót, kapcsolatunk során egyszer sem hallottam volna, hogy kimondta a száján. Az is igaz, hogy sosem elleneztem, mindig inkább ő volt az, aki megállított, ha úgy tartotta kedve. Szóval tényleg a legrosszabb kifogásommal álltam elő, mert mielőtt még kimondtam volna buktam az egészet.
- De mindegy is. Mit akartál mondani? - kérdezi.
Megcsaltalak! - ó, fogd be, tudatalatti!
Újabb elterelő kérdést kutatom a gondolataim között, de mindig azon agyalok, hogy talán nem ártana az igazat mondanom. Nem és nem és nem!
- Nem csatlakozol a turnénkhoz? - ugrik be az első ötletem, ami nem is annyira gázos. Biztos lennék benne, ha mindig a közelembe tudhatnám, akkor nem csinálnék semmilyen marhaságot.
- A paparazzók és a sajtó még mindig a világban vannak? - kérdez rá, mintha nem tudná a választ.
- Sajnos igen - morgom az orrom alatt.
- Akkor nem.
A világért sem tudnám rávenni, hogy velem jöjjön. Abban benne van, hogy egypárszor velünk jön pár napra, aztán vissza ide Londonba. De, hogy hosszabb távra?
Azt soha.
Annyira óvja magát a világtól, hogy már akkor megijed, ha egy idegen ember az utcán a telefonját felemeli, mintha fényképezni akarna. Tudom, hogy azért kerüli a médiát, mert nincsenek emlékei és ezért nem is akar magáról semmi hírt a hálón, míg saját magát sem ismeri. Persze, ezt tiszteletben is tartom. Pedig, ha tudná hogy már hány cikk lett rólunk az elmúlt hónapokban, amiről nem is tud.
- Egyszer majd ráveszlek - visszahúzom magamhoz egy újabb csókra. Csak mosolygott meg hümmögött, afféle "biztos vagyok benne, hogy nem" stílusban.
Megint ott tartottunk, mint pár perccel ezelőtt, csak még mélyebben. A fenébe is!
- Szeretlek - motyogtam két csók között, majd minden gátlásomat elvetve átadtam magam az élvezetnek.

***

Az én egyetlen bizalmas tanácsadóm, titokban a legjobb barátom, a világon a számomra az egyik legtökéletesebb embere, az nem más, mint az anyukám. Ha bármi problémám van akkor biztos is, hogy hozzá bármikor fordulhatok. Így kötöttem ki a tegnap eltöltött este után- amikor Nathie-val voltam - ismét anyánál.
Kora hajnalban indultam, míg még Nathalie aludt. Hagyjam neki egy levelet, hogy gyorsan vissza kellett mennem a turnéra, az esti koncert miatt és majd valamikor hívom. Nem volt szép dolog tőlem egy újabb hazugság, de nem akartam, hogy tudja, hogy Doncasterbe jövök.
Most nagy szükségem volt egy anyai legjobb barát tanácsra.
Amint ideértem egyből édesanyámat támadtam le, kitálaltam neki erről a pár napról és most már csak csendben nézem őt.
Már vagy két perce befejeztem a történetet, azóta csak várom anya tanácsát, de ő csak szépen nyugodtan csinálja a reggeli teáját. Kettőt is, szóval a másikat én kapom. Rám sem néz egészen addig, míg helyet foglal mellettem. Beleiszik a sajátjába, majd így szól:
- Szóval megbántad? - teszi fel a kérdést, amit már a 10 perces monológomba megmondtam, hogy meg nem történté szeretném tenni.
- Igen.
- Akkor miért csináltad?
- Nem tudom - rázom meg a fejem.
- Semmit nem csináltak az emberek oktalanul, gyermekem!
- Fogalmam sincs - én is iszok egy kicsit a teából. - Nem voltam magamnál, rosszul éreztem magam, hiányzott Nathie.
- Az utolsót remélem nem gondoltad komolyan - néz rám gorombán.
- De. Miért?
- Kisfiam! Ha valaki hiányzik nem más lánynál keressük rá a vigaszt, hanem inkább annál, akire vonatkozik. Ez nem mentség a bűnödre.
- De semmit sem jelentett - vágok közbe.
- De mégis megtetted - vág egyből vissza.
Erre már nem tudtam mit mondani. Nincs más mentségem. Ezt is elég rendesen elcsesztem és az is lehet, hogy soha nem mászok ki belőle.
- Louis, ezt el kell mondanod Nathalie-nak - kezét a karomra teszi biztatásként.
- Nem! Nem akarom, hogy elhagyjon - tiltakozom. - Ismerem annyira, hogy ezt nem bocsátaná meg nekem.
- Egy idő után megbocsátana szerintem - szorítja meg a karomat. - De, ha csak halogatod, akkor az egész rosszabb lesz, azután pedig hiheted azt, hogy nem bocsájtja meg.
- Mi van, ha soha nem mondom el neki? - vetem fel az ötletem. Nem is tudom eddig ez miért nem ugrott be.
- Csak saját magadnak nehezíted meg a helyzetedet, Louis - sóhajt fel. - Nathie egy nagyon szimpatikus lány, és nagyon örülök, hogy egymásra találtatok. Amíg itt voltatok láttam, hogy milyen jó hatással is vagytok egymásra. Tudtam is, hogy jó sokáig fog tartani a kapcsolatotok. De az... Te Louis. Neked miért kellett ezt elrontani?
- Nem az én hibám! - háborodok fel jogtalanul.
- Akkor mégis kié?
- Jó, az enyém - húzom be a nyakam. - Ezt sehogy sem fogom tudni rendbe hozni.
A szívem kér irányba húz. Az egyik az igazság másik a hazugság és középen ott áll az eszem, ami nem tud dönteni. Ennyire döntésképtelen még életem folyamán nem voltam.
- Mit kéne csinálom? - kérdezem néhány másodperc elteltével.
- Először magadban kellene tisztáznod, hogy mit akarsz. Most én hiába mondok bármit is, ha te belülről össze vagy zavarodva és nem tudod mi lenne a helyes döntés - a már üres bögréket a mosogatóhoz viszi, majd folytatja. - Elmondom anyai legjobb barát szemszögből a véleményemet: Azzal, hogy te most megcsaltad a partnered nem tettél jót, se magadnak, se Nathie-nak, se a kapcsolatotoknak. Van választásod, mert az mindig van. Nem kell elmondanod Nathalie-nak, ha megbizonyosodsz róla, hogy teljes titokban tudod tartani és nem lesz egyetlen gyenge pillanatod sem, amikor megtörsz majd végül kitálalsz. Ha most nem mondtad el azzal elvesztetted a legjobb lehetőségedet, így tudhatod, hogy később csak rosszabb lesz. Ezért nem ajánlom, hogy elgyengülj vagy tovább halogasd az igazságot. Csak magadnak, Nathie-nak és a kapcsolatotoknak tennél jót, ha még ma elmondanád neki, hogy minél könnyebb legyen megoldani, az ez után kialakuló problémákat és nem kellene hazugságban élni az életeteket - fejezi be.
- De mégis mit tudnék mondani? - túrok bele a hajamba. - Hogy, Nathie kérlek bocsáss meg, de megcsaltalak. Esküszöm semmit sem jelentett, mert..
- Ne..! - megakadtam, amint meghallottam magam mögül ezt az ijedt hangot. Anyával egyszerre fordultam meg és néztünk szembe a húgommal. - Ne.. - mutatóujját felém hegyezve indul el felém. - Mond, hogy nem...! - hangja most már kissé idegessé változott.
- Fizzy.. - fogalmam sincs mit kellene jelen helyzetben mondanom. Most már legalább még egy ember tudja, ha ez nem elég, ő pont a húgom.
Amennyire rosszul indult Nathie és Fizzy ismerkedése annyira lett jó az idő teltével. Szinte legjobb barátnők lettek, ezért nem örülök, hogy pont Fizzy hallotta a beszélgetésünket.
- Louis, mond, hogy nem tetted meg - hangjában össze vissza érződtek az ellentétes érzelmek. Nem könnyíted meg a helyzetemet, Fizz.
- Figyelj.. -fordulok teljes testemmel felé.
- Csak. Mond. Ki. Hogy nem tetted meg! - vág a szavamba szaggatottam kifújva a levegőt.
- Bárcsak - masszírozom meg az amúgy is nyúzott arcomat.
- Louis, te akkora egy.. -  megáll egy pillanatra. - Tudod mire gondolok, de nem mondom ki, mert itt van anya - fújtat vagy századszorra.
- Kérlek -szól közbe anya is.
Seggfej? Szemétláda? Szar alak? Nem tudom pontosan melyikre is gondol. Én inkább most az összes jelzőt magamra címkézném.
- Tudom. Igyekszem mindent rendbe hozni minél előbb.
- El ne mond Nathie-nak! - ül le mellém Fizzy.
- Ennyit a helyes cselekedetekről - sóhajt fel anya.
Fizzy-nek pedig sikerült megrémisztenie. Biztos vagyok magamban, hogy nem fogom elmondani, csak elég volt a húgom egyetlen szava.
- Nem, nem terveztem - mondtam.
- Helyes. Nats teljesen kiakadna és másnapra az életed része sem lett volna.
Hát, ez nem volt valami biztató.
- Rendben, gyermekeim - ül közénk anya is. - Ha ezt így letárgyaltátok, akkor mi van a kisebb részletekkel? - kérdezi. - A média nem fog semmi sem megtudni? A lány tartja a száját? Rendben, hogy te, Fiam részeg voltál, de a lány is? Tudja ki voltál?
- Oké, vettem! - állítom le kezemet emelve.
- Ja, tényleg - szól bele a húgom is. - Hogy nézett ki a lány? Valami infókat tudsz róla?
- Nem hiszem el, hogy ezt, a húgommal beszélem meg - morgom az orrom alatt.
Az emlékeim ugyan homályosak, de a lényeges képek nagyjából megmaradtak, hogy tudjam megtörtént, ami megtörtént. Talán most idézem fel másodszorra az eseményeket, alapjáraton igyekszem teljesen kiverni a fejemből. Visszagondolva pedig, nem is nagyon szeretném elmondani senkinek sem. Főleg nem Fizzy-nek.
- Igazából, amikor odajött hozzám - igen, ő jött oda és nem én mentem - már nem nagyon voltam tisztába a dolgokkal. Folyamatosan csak mondta a magáét, de én egyáltalán nem figyeltem rá. Amikor rá akartam szólni, hogy végre fogja be, csak bámultam rá. Hosszú sötét haja volt, talán barna szeme, egy fejjel alacsonyabb volt nálam. A szája, az orra meg az arcformája pedig tisztára olyan volt, mint Nathie-é, ez pedig teljesen összezavart. Elsőre tényleg azt hittem, hogy ő az. Olyan érzésem volt, mintha a pia már hallucinációval is jár, így csak magam elé bámultam és még mindig nem szólaltam meg, de a csaj csak tovább beszélt. Biztos, hogy én, egy szót sem szóltam hozzá, az este folyamán. Egyáltalán nem zavartatta magát mellettem. Állandóan kérte az újabb italt, amint látta, hogy kiürült az enyém, ő is ivott velem, azt is tudom - pár másodperce megálltam összeszedve még egy két gondolatot. - Talán, amikor már kezdett részeg lenni, azután kezdte a nyomulást is, én pedig már alig tudtam, hol vagyok. Azt hiszem, azt is mondta, hogy a neve Nat, szóval ez se segített a helyzetemen, és, hát, ja... Megtörtént.
Egyszer sem néztem fel rájuk, amíg el nem mondtam, amit akartam, miután befejeztem, akkor is csak magam elé bámultam feldolgozva a mondandómat.
- Louis, te akkora egy idióta vagy, én.. - fogja meg Fizzy a fejét két kézzel, anya közben csak megköszörülte a torkát a kifejezés hallatán - Én esküszöm megöllek - azért befejezi, amit be akart.
- Kérhetném most? - nézek rá fél szemmel. Közben megszólalt a bébiőr, jelezve, hogy az ikrek felkeltek.
- Okosak legyetek! - szól ránk anya, miközben elindul felfelé a kicsikhez.
- Kérlek, ne nézz már így rám! - szólok rá a húgomra, mire újra rám villantja ezt a "mindjárt megöllek" tekintetét.
- Nem hiszem el, hogy tényleg megtetted - rázza meg hitetlenkedve a fejét.
- Én sem.
- Nats tényleg szeret, nem érdemli meg, hogy ez történjen vele ennyi minden után.
- Én is szeretem. Eszemben sem volt megtenni - hangoztatom milliomodjára.
- Ezt, az előtt is gondolhattad volna, mielőtt meg tetted volna -felkap egy almát a tálból és beleharap.
- Helyrehozom!
- Ezt már nem tudod - és ezzel faképnél hagy.

2017. május 28., vasárnap

23. rész



Sziasztok!
Meghoztam az új részt. Remélem mindenkinek tetszeni fog. Már csak pár rész van hátra és utána befejeződik Louis és Nathalie története. Jó olvasást! - L. xoxo

Nathalie Hayley Peterson 


Reggel a az eddigieknél is korábban keltem hatalmas mosollyal az arcomon. Mellettem, Louis még mélyen alszik, így csak az arcára egy puszit nyomva magára hagytam.
Lenn csak Jay volt a legkisebb ikrekkel, próbálta megetetni őket.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Szia, kincsem! Ilyen korán? - néz rá az órájára. Valóban még nyolc óra sincs.
- Segítsek? - kérdeztem rá, ahogy már tényleg próbált ketté válni, hogy mindkét babára tudjon figyelni.
- Megtennéd? - könnyebbül meg, ahogy az egyik kis tálat odaadja.
- Persze - foglalok helyet mellette. - Szia, gyönyörűm! Éhes a pocak? - nézek ragyogó arccal Doris-ra.
Az egész etetést végig játszottam a kicsivel. A végére talán meg is kedvelt, mert már nevetett is nekem.
- Ez igen! - ámult Jay. - Fél év alatt talán ez volt az első alkalom, hogy ilyen szépen evett. Ezentúl téged foglak be etetésre - nevet fel.
- Ugyan ez semmiség - veszem az ölembe Dorist.
- Különben, hogy aludtál?
- Jól. Nagyon jól - válaszoltam és azt a hatalmas vigyort az arcomról le nem tudták volna törölni.
- Ennek örülök - mosolyodik el Jay. - Örülök, hogy vagy a fiamnak.
- Inkább én örülök, hogy a fia van nekem - válaszolom egyből.
- Én tényleg nagyon hálás vagyok. Nem tudom mi lenne, Louis-val nélküled - fordította komolyra a szót.
- Miért?
- Gondolom mesélte, Louis, milyen volt előtted az élete abban a pár hónapban? - Bólintottam. - Szóval én tudtam, hogy egy lány fog kelleni neki, hogy rendbe jöjjön. Csak tudod, féltem. Az utolsó hónapban már nagyon tartottam attól, hogy nagyon későn jössz a képbe. Annyira későn, hogy Louis-val nem lehetett volna mit csinálni, mert annyira maga alatt volt. A baleset utáni első alkalommal, mikor beszéltem vele már éreztem a hangjában a változást, ami talán senkinek sem tűnt fel. Amolyan anyai megérzés. Rögtön tudtam, hogy te leszel az, aki megmentheti. Fele annyi dologra sem gondoltam, hogy mi történik veletek a megismerkedésetek után, nos, ami megtörtént. De tudtam, hogy ez kell a fiamnak, hogy észhez térjen. És lám! Most már, úgy látom, minden rendben. Ismét az a boldog gyerek, aki régen volt. Boldoggá tetted és, ahogy látom, ő is téged - fejezi be.
- Igen, azt hiszem a legboldogabbá tett - mondom magam elé bámulva az előbbi hallottakat emésztve.
- Láttam a tegnapi nap folyamán. Tartottam is, hogy valamit elront Louis, vagyis lássuk be el is rontott egy-két dolgot - nevettünk fel mindketten. - De most már úgy látom, hogy minden rendben veletek.
- Igen. Hihetetlen, de nagyon jól kijövünk nem úgy, mint az elején.
Elkezdtem Dorist rázogatni a kezemben, mert egyre jobban ficánkolt.
- Örülök. Lehetne egy kérdésem?
- Persze - válaszolom könnyedén.
- Tegnap a meccs közben, valamit mondtál a fiamnak, amitől majdnem orra is esett - egyből tudtam mire gondolt. - Látszott nagyon meglepte, de közben nagyon örült neki. Megtudhatom, mit mondtál neki?
Végig Doris-szal játszottam, amikor feltette a kérdést. A válaszomnál is csak a babára figyeltem.
- Azt, hogy szeretem.
Még most is megmosolyogtat a történés, hogy én voltam az első, aki kimondta. De legjobban Louis reakciója tetszett, hogy nem számított rá.
- Igen? - Jay hangjában is hallható volt a meglepődés.
- Tudom, hogy ez így furcsa. Én sem így terveztem neki először kimondani, hogy szeretlek. Csak így jött az alkalom - mosolyogtam.
- Eddig még nem mondtátok egymásnak, hogy szeretlek? - lepődött meg még jobban.
- Soha - néztem rá. - Nem tudom. Valahogy, mindig csöndben voltunk, amikor ezt kellett volna közölnünk egymással. Azt hiszem inkább a némaság beszélt helyettünk és azt meg is értettük - feleletem.
- Nagyon fontos vagy Louis-nak - mondja és mintha a szeme sarkában a könnyei csillognának. - Kérlek nézd el neki, ha a jövőben hibázik, mert biztos is, hogy fog. Csak kérlek, te tarts ki mindig mellette!
Bólintottam, mert a torkom kezdett összeszűkülni a feltörekvő sírástól. Jay anyai megérzései ennyire jók, hogy sejti mi lesz a jövőben vagy nem tudom, de rám is hatott. Nem terveztem Louis mellől elmenni a közeljövőben, az biztos. Ahhoz már túl fontos lett nekem.
Az ölemben ülő Dorist végül addig ráztam, míg a felesleges reggelijének a tartalmát a felsőmre juttatta.
- Jaj, édesem! - ugrik oda egyből, Jay és elveszi tőlem Dorist. - Elfelejtettem mondani, hogy kell büfiztetni is reggeli után. Menj, öltözz át gyorsan! - terelget is ki egyből a konyhából.
Gyorsan felszaladtam az emeletre, Louis pedig pont szembe jött velem a fürdő felől. Arcára hatalmas vigyor terült el, amint meglátott, én pedig egyből elvörösödtem. Hát persze, hogy az estére kell egyszerre gondolni.
- Hiányoztál mellőlem, mikor felkeltem - szól oda hangjában némi csalódottsággal.
- Nem tudtam aludni - indokoltam meg. Mielőtt még odahajolt volna hozzám csupasz mellkasánál fogva hátrább toltam magamtól és a hatalmas foltra mutattam a pólómon. De így utólag visszagondolva hagynom kellett volna kivárva a reakcióját, hogy a húga reggelije a hasán van.
- Ki hányt le téged? - néz sokkolva. Talán azért mert tényleg lehánytak vagy azért, mert az ő pólója volt.
- Doris-nak sok volt a reggeli - válaszolom és bemegyek utána a szobába. - És a te hátaddal mi történt?
Döbbenten nézem, ahogy a lapockájától egészen a derekáig karmolásnyomok borították be a hátát. Ez a bolond meg alsógatyában mászkált az előbb. Nagyon remélem, hogy senki sem látta meg.
Pontosan tudtam, hogy azokat a piros csíkokat én csináltam a hátára az éjszaka folyamán. Még így is hihetetlen volt, hogy tényleg ennyire látszik.
- Valaki nagyon élvezte az éjszakát - kacsintott rám, azzal az elégedett vigyorával. A lehető legvörösebb árnyalatot vetette fel az arcom, másodperc rekordokat megdöntve.
- Hülye vagy!
Mivel csak azért jöttem fel, hogy pólót cseréljek, Louis-val nem foglalkozva tovább óvatosa levettem a felsőt és az utazómhoz mentem keresni egy másikat. Éreztem Louis tekintetét a hátamon, de eszem ágában sem volt megfordulni és szemközt nézni vele. Lassan vettem fel a kiválasztott fehér toppomat és csak ezután fordultam meg.
Felnevettem, amint láttam Louis meghökkent arcát és nyelt is egy nagyot. Odasétáltam elé, karjaimat átfontam a nyaka körül közben pedig lehúztam magamhoz egy csókra.
- Azért néha kíváncsi vagyok, mi zajlik le ilyenkor a fejedben - mondom.
- Néha jobb, ha nem tudod - csókolt meg újra. Keze levándorolt egészen a fenekemig majd belemarkolt ezzel közelebb húzva magához.
- Azt hiszem, van egy-két tippem - motyogom a szájába.
Hümmögött egyet válaszként.
Elszakadtam tőle, mielőtt túl mélyre mentünk volna és a csalódott Louis-t otthagytam a szobájában.
Éppen amikor nyitottam az ajtót, láttam, hogy Fizzy éppen megy be a sajátjába. Csak a válla fölött hátranézett és becsapta az ajtót. Nem akartam sokáig halogatni a beszélgetést Louis húgával, mert ki tudja meddig leszünk itt, és nem akarom az utolsó pillanatig elhúzni a békülést vagy mit.
Bekopogtam a szobaajtaján. Nem számítottam arra, hogy esetleg szól valamit. de egy "Gyere be!" kiáltás után kicsit megkönnyebbültem.
- Szia! - köszönök, ahogy becsuktam az ajtót. Ahogy elnéztem nem örült annak, hogy engem lát kora reggel. -  Tudnánk beszélni?
- Nem érek rá! - vágja rá bunkón.
Oké, ez egy kicsit nehezebb lesz, mint gondoltam.
- Figyelj! - kezdek bele újra. - Nem tudom mi okból nem jövünk ki egymással, de nem szeretnék az egész ittlétem alatt rosszban lenni veled. Nem tudom, mit vétettem, hogy ennyire elutasító vagy velem szemben és akármennyire is töröm a fejem nem jövök rá. Most pedig nagyon szeretném, ha ezt megbeszélnénk. Még akkor is, hogyha egész nap itt kell várnom.
Hatalmas kissé ideges sóhajtással adta tudatomra, hogy benne van a beszélgetésben. Leül az ágyára fejével pedig az egy székre bök, hogy foglaljak helyet.
- Nem fogok kertelni - vág bele. - Nem tetszik, hogy a bátyámmal vagy.
Hű, ez volt aztán a szókimondás. Hány éves is, Fizzy? Tizennégy, azt hiszem, de az esze a helyén van.
- Miért? - kérdezek rá.
- Viccelsz velem? - ebben a mondatában volt valami "Louisos", ahogyan kimondta. - Louis az előző barátnője után megjárta a poklot és bántott a lelkiismeretem, hogy én egyáltalán nem tudtam neki segíteni. Emiatt gyűlölöm, azt a lányt. Aztán jöttél te és egy hónap alatt megoldottál mindent. Nem akartam elhinni, hogy egy idegen csaj kellett, aki rendbe rakja őt.. Már bocs - néz rám most először.
- Nekem is mondták páran, hogy én vagyok az aki megmenti, Louist, de sosem értettem. Semmit sem csináltam - mondom.
- Lehet, hogy te azt hiszem, hogy semmit sem csináltál, de akkor is megmentetted Louis-t egy rossz énjétől. Most pedig, hogy már minden rendben várom, hogy te is mikor fogsz neki csalódást okozni.
- Miből gondolod, hogy én megbántanám? - nézek elképedve.
- Mit tudom én - rántja meg a vállát. - Valahogy mindig Louis jön ki rosszul az összes kapcsolatából. Nekem pedig végig kell néznem az összeset.
- Mi van akkor, ha én más vagyok, mint az a többi?
- Nem tudom, hogy más vagy e - néz a szemembe.
- Miért nem adsz legalább egy esélyt? - kérdezek rá.
Persze megértem az eddigi összes mondatát, arra pedig nem kaptam konkrét magyarázatot, hogy engem miért kell elutasítani, ha még nem is ismer.
- Mert mindenkinek megadtam azt az esélyt, amit te is kérsz. És eddig mindenki kihasználta. Én meg meguntam - hangjában már inkább a csalódottságot hallottam. - Lehet hogy még csak kamasz vagyok, de nagyon nem szeretem, ha velem meg a családommal szórakoznak.
- Figyelj, az én szándékaim komolyak a bátyáddal kapcsolatban. Szerintem a történetünket meg tudod, hogy hogyan kezdődött, meg most hol tartunk.
Bólintott.
- Igen, meg az egész internet rólatok hemzseg. Körülbelül, miden második cikk rólatok szól, hogy mi van.
Ez most meglepett. Azt hittem, hogy Louis tökéletesen titokban tartja a kapcsolatunkat meg engem is. Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő után is ekkora szenzáció lehet egy ember.
- Erről nem tudok semmit, meg nem is szeretném tudni. Kerülöm a médiát messziről, amíg azt sem tudom ki vagyok - zárom le gyorsan.
- Te nem is tudod mi van a hálón? - lepődött meg.
- Nem. Miért, kellene?
- Nem tudom. Én végig követtem, hogy miket írogatnak rólatok és néha már követni sem tudtam mi van - kezd el magyarázni.
- Engem meg tényleg nem érdekel - mosolygok rá nehogy megsértődjön, hogy csak így közbevágok. - Visszatérve pedig az eredeti témához. Előröl kéne kezdenünk ezt az egész ismerkedős dolgot, nem gondolod?
- Lehet, át kellene gondolnom egy két dolgot - álmélkodik.
- Mi lenne, ha elfelejtenénk, pontot tennénk itt az egésznek a végére és elzárnánk egy dobozba? - sétálok oda hozzá a beleegyezése után. - Szia, Nathalie vagyok, a bátyád barátnője és mást, mint a többi - nyújtom felé a kezemet. Jóval magasabb volt már most nálam, szinte akkora, mint Lou.
- Szia, Fizzy, Louis húga. Remélem majd jól kijövünk - a hangja szelíd és barátságossá változott, mint az elején volt.. Legalább elkezdtünk a jó irányba haladni.

***
Fél év? Igen, pontosan fél év telt el, hogy Louis az életembe csöppent, vagy én az övébe, kinek hogyan tetszik. Már decembert írunk az idő pedig csak egyre gyorsabban pörög. Most pedig itt ülünk a nappaliban egy pohár pezsgővel a kezünkben és a fiúkat ünnepeljük. A One Direction sikeresen kiadta negyedik stúdióalbumát és két hónap múlva világ körüli turnéra indulnak. Kicsit korainak tartottam az ünneplést, de az összes fiú ragaszkodott ehhez az időponthoz.
Dani, Liza, Skyler, Perrie, Zayn, Liam, Niall, Harry, Louis és én mind összegyűltünk nálunk.
- Emelem a poharam a bandára - kezdte el, Liam. - Továbbra is ezeket a sikereket érjük el a bandával, utazzuk körbe a világot és szerezzünk boldogságot minden rajongónak, akinek szerencséje van velünk találkozni - fejezte be.
- Egy újabb sikeres, élményekkel teli évet szerezzünk - folytatja Harry. - Legyen minden úgy, ahogy most van és ne változzon semmi.
- Igyunk a bandára - vette át a szót, Zayn.
- A boldogságra - szállt be Niall is, és átölelte Lizát.
- A barátságra - zárta le Louis.
És a poharak összeütköztek.
A háttérben halkan szól a banda új albumának száma, most jelenleg a No Control ment. Louis ölében ültem és közben Danival meg Perrie-vel beszéltem. Idő közben klikkekre oszlottunk és kis csoportokban kezdtünk el beszélni.
- Hé, Louis még egy kört? - kérdezi Zayn, megrázva a kezébe az alkoholt.
- Nem, nem kér! - válaszolom.
- Jöhet! - vágja rá velem egy időben, Louis.
Odafordulok hozzá és szemközt nézek vele. Nem zavart az elején, hogy ivott pár pohár felest is az elején, hiszen ünnepeltek, de már túl haladta a tízet, ami szerintem egy kicsit sok lesz számára. Régen volt már részeg és nem tudom, hogy ennyi idő után, hogyan reagálna rá.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit már sok lesz? - kérdezek rá a lehető leglazábban.
- Nem. Miért gondolod ezt? - hajol közelebb, így át tudja adni Zayn-nek a poharát.
Fejembe többször elmondtam, hogy "Felnőtt gyerek tudja mit csinál", csak sajna ott volt a gyerek szó. Nem bíztam benne ezen a téren, jelenetet pedig egyáltalán nem akartam csapni a többiek előtt. 
- Te tudod - zárom le csak ennyivel. Hozzám hajolt egy csókra, de én elrántottam a fejem, így csak egy arcra puszi lett.
- Na.. - néz rám csodálkozva. Én is megleptem saját magam. Sosem tértem ki egy csókra elől sem, eddig.
- Hol tartottunk? - fordultam inkább vissza Perrie felé.
Furcsán méregetett egy ideig, ahogy mindenki más is a társaságban.
- Azt, hogy kaját kéne csinálnunk mindenkinek - mondta Perrie.
- Akkor menjünk - állok fel Louis öléből.
Dani, én és Perrie a konyhába mentünk valami kaja után kutatva.
- Te, hallod! Mi volt az, az előbbi? - lök vállba Dani.
- Semmi sem - válaszolom furán. Még én sem tudom, mi történt.
- Nem úgy tűnt - néz aggódva rám Perrie.
- Fogalmam sincs - fújom ki a benntartott levegőmet. - A mosogatás az én dolgom lesz - terelem el a témát és egyből nekilátok a munkának.
- Öhm.. Én összeszedem kintről a poharakat - hadarja el Perrie. Ez furcsa volt.
- Én megkérdezem ki, mit kér enni - csatlakozik hozzá Dani is.
Nem fordultam hátra csak egy okét mondva elkezdtem a mosogatást. Másodperceken belül két kar fonódott a derekam köré és átölelt. Egyből megcsapott Louis jellegzetes illata egy kis alkohollal keveredve.
- Mi volt az kint? - kérdezi állát a vállamra támasztva.
Nagyot sóhajtottam, közben pedig elzártam a csapot.
- Nem tudom - döntöm a hátamat a mellkasának. - Ne haragudj!
- Hé! - fordít szembe magával és kezeivel közre veszi az arcom. - Én kérek bocsánatot! Tudom, hogy nem kellett volna ennyit innom és most már befejeztem.
- Nem... Nem akartam beleszólni, hogy mit csinálj. Csak egy pillanat erejéig megijedtem, azt hiszem.
Homlokát az enyémnek döntötte.
- Soha, nem fog az még egyszer előfordulni.
Szeretem, hogy már szavak nélkül is megértjük egymást és így nem kell kimondanom azokat, amiket nem szeretnék.
- Tudom - suttogtam a lehető leghalkabban. Megcsókoltam kárpótlásként, úgy igaziból.
- Szeretlek! - simogatja meg az arcom. - Ezt soha ne felejtsd el!
Az utóbbi időben egyre többet mondja, hogy szeret. Nem mintha zavarna, csak egyszerűen boldoggá tesz meg tetszik, hogy néha csak úgy váratlanul kimondja emlékeztetve rá. Úgy a nap minden egyes órájában, ha együtt vagyunk, ha nem. És ez nekem mindennel felér.
- Én is, szeretlek!

2017. április 18., kedd

22. rész

Nathalie Hayley Peterson


Mindenkiben megvan az a kicsi izgatottság, félénkség, amikor először találkozik a párja családjával. Nem tudja mit kellene tennie, mondania vagy csinálnia. Elképzeled, hogy csak állsz ott egy helyben a társad kezét szorongatva és csak figyeled a körülötted lévő embereket. Magadban már elképzelted, hogy milyen is lesz a viselkedésük a mozdulatuk és a megjelenésük. Ha szerencséd van akkor eltalálod, de ha nem kicsit kétségbeesel és gyorsan egy teljesen új tervet kell összeállítanod a fejedben. A második lehetőségre pedig sosincs időd, mert mire már elkezdenél a terved első felén agyalni addigra te kerülsz a középpontba. Nem tehetsz mást, mint, hogy improvizálsz vagyis kedvesen mosolyogsz, bólogatsz és egy-egy szavas válaszokat adsz a hozzád beszélőnek és reménykedsz, hogy minél előbb lekerülsz a reflektorfényből. Ez általában mindig így történik. Ha valahogy teljesen máshogy akkor szerencsés vagy, mert akkor valahol máshogy alakultak a dolgok.
Az egész utat, amit a kocsiban töltöttem Louis-val Londontól Doncasterig csak ilyeneken járt az eszem. Több képben is elképzeltem milyen lesz a találkozásom az egész Tomlinson családdal. Tudom, hogy semmi okom sem volt izgulni a dolgokkal kapcsolatban, mert már ismertem közölük párat. Például Louis anyukáját Jay-t, legnagyobb húgát, Lottie-t és a két legkisebb ikerpárt. 
Louis is egész út alatt a kezemet fogta és minden ötödik percben nyugtatott, hogy semmi okom az aggodalomra. Igaza is lett. Részben.
Mosolyogva figyeltem, ahogy beléptünk a bejárati ajtón a másik két ikerpár már egyből a bátyjuk karjaiban volt és el sem engedték. Jay addig kedvesen bemutatott Dannek az élettársának, míg az egyik csöppség ott volt a kezében. Lottie kezében ott aludt a másik így csak fél kézzel megölelt.
Louis második legnagyobb húga csak messziről figyelt. A bátyját üdvözölte mellettem pedig csak elsétált. Daisy és Phoebe belsőre olyan, mint Lotts velük könnyen ment a megismerkedés.
A kocsiban pont attól tartottam, ahogy Fizzy viselkedett. Láttam a szemében, hogy nem kedvel pedig nem is beszéltünk még egy szót sem.
- Beszélek vele - súgja oda Louis, egy puszit nyomva a fejemre.
- Nem kell - fogom meg egyből a kezét.
Elhatároztam, hogy én fogok vele beszélni az elkövetkező napokban, hogy megtudjam mi a baja velem. De addig is próbáltam másra koncentrálni.
A nap nagy részében a két ikerlánnyal voltam, akik ingyenesen meghívtak a saját haj- és sminkszalonjukban. Egy fél napot igénybe vett, amint újabb és újabb hajfonatokat és sminket próbáltak ki rajtam.
- Csini vagy - kacsintott rám Lou, amikor meglátott. A hajam besütve egy laza smink volt az arcomon és Daisy fantasztikus ötletére még át is kellett öltöznöm egy szoknya-póló párosításra.
- A lányok célja az volt, hogy elájulj mikor meglátsz. 
- Szóval most...?
- Aztán, újra csinálták a hajam és a sminkem és még egyszer átöltöztettek - sétáltam oda hozzá -, mert nem akarták, hogy a szegény bátyjuk összeessen a nappaliba és egy hétköznapi megjelenést produkáltak. Szóval ezzel kell beérned - ülök le mellé a kanapéra.
- Hmm.. - ölel át fél kezével. - Azt hiszem, ez is megfelel - hajol oda hozzám egy gyors csókra.
- Khm! - egyből elhúzódtam és kipirult arccal a hang irányába fordultam. Lottie és Fizzy állt pár méterre mellettünk. 
- Mizu, csajok? - kérdezte Lou lazán. Fizzy meg sem szólalt csak fogta magát és felrobogott az emeletre. Lotts leült mellénk és a tévét kezdte kapcsolgatni.
- Ne is törődj vele - int Lotts, amint meglátja az arckifejezésem. - Bolond, majd megenyhül.
- Ne beszélj így a húgodról, Charlotte! - jelenik meg Jay is. - De igaza van. Felicité kamasz azt sem tudja mire vagy kire haragszik. Adj neki időt.
Valamennyire megnyugtattak a szavaik, de azért mégsem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Fogalmam sem volt, hogy Fizzy miért neheztel rám ennyire. Talán ennyire zavarja, hogy a bátyja közelében vagyok? Nem tudom.
A két nagyobbik iker futva jönnek le az emeletről egyenes Louis előtt megállva.
- Ígértél nekünk valamit! - mondja határozottan Daisy.
- Tényleg?
- Egy meccset és ezt most szeretnénk bevasalni rajtad - vette át a szót Phoebe.
Nem ellenkezhetett senki a két kis csaj mindent leszervezett és fél órán belül az egész család a hátsó kertben volt. Jay, a bíró így ő figyelte az eseményeket, Dan csőszként lett alkalmazva, aki a csöppségekre figyelt, mi pedig a pályán voltuk szerteszét.
- Hé, Nats! Te velünk leszel - szól ide nekem Lottie.
Lotts, Daisy, Phoebe voltak az egyik kapu előtt, míg a másikon Louis és Fizzy.
- Hogyhogy így vannak a csapatok? - sétálok oda a lányokhoz.
- Mert mi régebben lestoppoltuk Lottiet, így automatikusan Fizzy Lou-val van. - vázolja fel a történetet Daisy. - De így utólag megbántuk, hogy őt választottuk - suttogja oda nekem.
- Hallottam ám - néz rá a nővére dühösen.
- Miért? - nevetek fel.
- Mert mindig veszítünk.
- Na akkor gyermekeim - csapom össze a kezeimet. - Ideje ezen változtatni.
Ezt a "változtatást" nem tudom, hogy hogyan gondoltam, mert az első félidőben Lou csapata 5:1 arányban vitte a pálmát. Még azt az egy gól előnyt is csak engedékenységből szereztük be. Nem tagadom, de Louis baromi jól focizik és esélyét sem láttam már a második gól után annak, hogy mi le fogjuk őket győzni. A lányok is már a harmadik után beletörődtek a veszteségbe. Még volt egy félidőnk, simán ki tudnánk használni és behozni a lemaradást, csak fogalmam sincs hogyan.
- Lányok! - jön oda hozzánk szelíden mosolyogva Jay. - Sikerülni fog, mindet bele!
- Anya, kész vesztesek vagyunk - szomorkodott Phoebe.
- Dehogy gyermekeim! Hisz van egy fegyveretek - nézett itt rám -, csak alkalmazni kell és nyertek - kacsintott ránk, majd elment.
- Ó, hogy az a.. - csap rá Lottie a homlokára. - Nats, te vagy a fegyver!
-  Mi? - nézek már csak én éretlenül.
A sípszó megszólal ezzel egy időben elkezdődött a második menet.
- Csak tereld el a figyelmét.
Oké, ezt már nem kellett megmagyaráznia, mert értettem. De miért is nekem kell ezt csinálnom? Vágom, hogy én is játszom, de a húgai közelebb állnak Louis-hoz, mint én. Egyáltalán, hogyan kéne ezt az egész elterelős dolgot csinálnom? A 7:1 gól előnynél, már éreztem, hogy ideje cselekednem valamit. Egyből Louis elé léptem, ahogy hozzá került a labda.
- Tudod Lou, egy valamit nem értek - kezdem el mondani az első mondatot, ami eszembe jutott, de rájöttem, hogy improvizálnom kell valamit különben lebukok.
- Mit? - kérdez vissza ezzel teljes figyelmét rám szentelve.
- Vagyis kettő dolgot - javítom ki gyorsan magam közben nem annyira feltűnően a csapattáraimat néztem a pályán, hogy hogyan legyen tovább. - Hogy hogyan lehetsz ennyire átkozottul jó ebben  játékban és, hogy mi az értelme a focinak? - Láttam, hogy elkezd agyalni a válaszon így az előttünk levő labdát lepasszoltam Lottie-nak és ők tovább folytatják a játékot.
- Talán adottság, hogy ennyire jó vagyok a második kérdésedre meg nem tudok válaszolni - mosolyog rám.
- Értem. És még valami - vigyorgok vissza neki. - Gól!
Láttam a meglepettséget az arcán és a szembesülést a ténnyel, hogy tényleg kaptak egy gólt. A csapatunk boldogan tapsolt és visított, még a bíró is a mi oldalunkon állt.
- Csak így tovább! - súgta Lotts a fülembe.
Mosolyogva néztem szemközt Lou meglepett arcával, amint leesett neki, mire ment ki az egész játékom. De nem álltam le. Örültem, hogy a lányok ennyire vidámak lettek az újabb góltól, amit szereztünk. A következőnél nem feltűnően végigsimítottam Lou karján, mire a fejét egyből rám kapta és ismét meg tudtuk szerezni a labdát. Újabb gól!
- Tudom, mire megy ki a játék - néz rám mindentudóan Louis, mikor megint egymással szembe kerültünk.
- Fogalmam sincs, mire gondolsz - nézek rá ártatlanul.
- Eltereled a figyelmem, hogy meg tudd szerezni a labdát, de most nem fog sikerülni - néz mélyen a szemembe.
- Akkor most hol van a labda? - kérdezem meg. - Ja, és gól - nevetek rá, ő pedig hitetlenkedve megfordul és ott hagy. Az egészből a meglepetés az volt, hogy most nem is én vettem el a labdát, hanem Phoebe és vitte egészen a kapuig, ahol Lottie-nak passzolva lett plusz egy pontunk. Még egy utolsó elterelés jutott az eszembe és utána teljesen kifogytam az ötletekből. Amint elhaladt mellettem Louis, alig hallhatóan odasúgtam neki valamit, amitől szinte majdnem orra is esett. Nem volt teljesen ez a szándékom, de a lányoknak sikerült egész jó arányba felhozni a lemaradásunkat.
- Louis! - akadt ki már Fizzy a 7:6 eredményre.
- Bírónő, kiállítást kérek - kiált oda Jaynek rám mutatva.
- De nem történt semmi szabálytalanság - szól vissza hangjában némi vidámságot hallva, amit próbált elrejteni.
- De elveszi az eszem!
- Arról én nem tehetek! - mosolyog Jay.
Louis kijelentésére egy pillanatra megállt bennem a levegő, de pontosan tudtam, hogy tökéletesen is ez volt neki a célja. Ő is elveszi az eszem.
- Nagyon jó vagy, Nats! - szalad oda hozzám Daisy.
- Ugyan mindent a győzelemért - pacsizok le vele.
Végül pedig 8:7 arányban kikapott a csapatunk, de nem láttam senkit sem búslakodni emiatt.

***

Estére mindenki kellően elfáradt és vacsora után el is tűntek. Én is Louis-val voltam a szobájában. Egész nap nem használtam a telefonomat, ami meg is látszott, mert vagy nyolc millió üzenet érkezett a lányoktól. Elvoltam egy ideig azzal, hogy csak válaszolgassak nekik és beszámoljak a napomról.
Aztán jött egy meglepetésszerű üzenetem.
Niall: "Nathie, segíts! Milyen virág tetszene Liz-nek?"
- Mi van Niall és Liza között? - fordulok egyből Louis felé, ahogy elolvastam az üzenetet.
- Semmi.. Nem tudom - javítja ki magát.
- Hazudsz! - ülök fel. A kezében lévő mappát pedig abban a pillanatban összecsukja. - Mi az?
- Semmi.
- Mutasd már - nevetek rá. Nem hatottam meg.
- Nem szeretném - válaszolja.
- Miért? Mi az? - kíváncsiskodom és egyre közelebb megyek hozzá.
- Csak.. Csak egy dalszöveg - túr bele a hajába.
- Tényleg? - lepődtem meg. Kíváncsi voltam, természetesen. Sosem láttam még őt dalt írni, most pedig itt a lehetőség. Ki nem hagynám. - No Control - olvastam fel a címet. Tetszett. Beleolvastam egy két sorba is. - Elég élénk fantáziád van - nevetem el magam. - De különben ez egy nagyon jó szám lesz. Csak fejezd be.
Tarkómnál fogva magához húzott, egy elég mély csókra.
- Köszönöm. Kellett a biztatás - dönti homlokát az enyémnek. Egy gyors puszit adtam neki a szájára még egy kis biztatás jeléül. 
- Különben, eltértünk a tárgytól - ülök bele az ölébe vele szemben. - Mi van Niall és Liza között?
- Még én sem tudom, de Liam bulija óta beszélgetnek meg talán egyszer találkoztak - kezeimmel a hájával szórakoztam és hallgattam, amit mondott.
- De én erről, miért nem tudok?
- Talán azért, ahogy lereagáltad, hogy Harry Skylert fűzi - simogatta meg az oldalam.
- Ne már! Ő a húgom természetes, hogy védem, még fiatal is, de Liza nem. Azért megemlíthette volna - biggyesztettem le a számat.
- Nem baj, Kicsim. Úgy is elmondták volna.
- Aha - forgattam meg a szemeimet. - Niall-nek is segítesz úgy, mint Harry-nek tetted? - kérdeztem rá.
- Honnan..?
- Honnan tudom? - vágtam a szavába. - Nem vagyok hülye. Meg hallottam, ahogy a konyhában erről beszéltek - kacsintottam rá.
- Még hallgatózol is? - csíp bele az oldalamba.
Megcsókolt. Ez most valahogyan más volt. Egyikünk sem akarta befejezni és mire észbe kaptam én kerültem alulra, míg Louis tovább csókolt. Éreztem, amint keze a felsőm alá vándorolt.
- A szüleidnél vagyunk - motyogtam neki. Az pulzusom már az egekben volt, a levegőt is úgy kapkodtam, mintha az utolsók lennének.
- Még jó, hogy hangszigetelt a ház - a nyakamtól fölfelé minden egyes milliméternyi felületet elkezdett puszilni egészen a számig, ahol újabb csókcsatába kezdtünk.
Louis pólója a földön landolt. Meztelen testének minden centiméterén végigsimítottam. Éreztem ahogy izmai egy-egy érintésre megfeszülnek és ellazulna, szíve heves dobogását is éreztem, szabálytalan levegővételeit is hallottam.
És jött a pánikrohamom. Próbáltam minden erőmmel Louis-ra koncentrálni, de az eszem már rég messze járt. Eszembe jutott az összes dolog, amit Jack művelt velem. A felforrósodott hangulatot sikerült egy másodperc alatt elrontanom.
- Ne! Ne! Szállj le rólam! - zihálom mellkasánál fogva lökődve Louis-t.
- Hé, mi az? - értetlenkedik.
- Ne haragudj, csak.. - nem tudtam neki mit mondani. Annyira haragudtam magamra is meg az egész helyzetre. - Csak.. Megijedtem - fújtam ki a benntartott levegőt.
Láttam a felismerést az arcán, amikor tudatosult benne, mitől is ijedtem meg ennyire.
- Francba! Sajnálom - túrt bele a hajába tehetetlenül. -, elfelejtettem. Ne haragudj!
Éreztem azt a furcsa ízt a számban, amit nem tudtam megmagyarázni. Csak figyeltem, ahogy Louis felkel az ágyból majd a fürdőszobába vonul. Hátradőltem az ágyon és csak szidtam magam, hogy hogy lehetek ennyire béna. Tudtam, hogy nem menekülhetek örökre ettől a szituációtól és valamikor túl kell lépnem ezen. Most pedig pont itt volt a lehetőség és nem éltem vele... Nem. Nem hagyhatom ki.
Gyorsan Lou után mentem, a fürdőszoba ajtaját bezártam magam után. A fiú meglepetten nézett rám. Már csak egy alsógatya volt rajta.
- Nathie? Mi az?
- Jöttem fürödni - rántottam meg a vállam.
- Oké - néz furán -, de most én vagyok itt.
- Gond, ha én is itt vagyok? - kérdezem, de a tekintetéből nem olvastam ki semmit. - Figyelt, tudom, hogy túl kell lépnem azon, ami régen történt - haraptam bele az ajkamba, mert ezután nem tudtam, mit mondani.
- Tudom - nyitja meg a zuhanyt -, de én nem fogok semmit sem erőltetni, ha nem akarod - fordul felém.
- Nincs arról szó, hogy nem akarom - vettem egy mély levegőt. - Kell a biztatás - rántom meg a vállam tehetetlenül. Nem tudok már mit mondani, hogy megértse, mit szeretnék.
Lassan odasétált hozzám, kezemet megfogva pár lépést beljebb vezetett. Ujjaival megfogva a felsőm alját és elkezdi felfelé húzni rajtam. Végig tartja velem a szemkontaktust figyelve minden reakciómat azután is, amint lekerült rólam a ruhadarab. A nadrágomnál is ugyanezt eljátszotta, míg végül egy szál fehérneműben álltunk egymás előtt. Lassan odahajolt és megcsókolt.
- Ürítsd ki a fejed - suttogta a számba. - Próbáld elterelni a gondolataidat arról a helyről. Zárd el őket jó mélyen, hogy ne gondolj többet rá. Oké? - csak bólintottam. - Biztos akarod?
- Igen - nyitottam ki a szemem, hogy egy kis biztatást szerezzünk egymástól.
- Rendben - egy laza mozdulattal felültettet a mosdókagyló szélére és újból megcsókolt. - Ha sikerült kizárni mindent, gondolj arra, hogy ez lesz az első. Velem. És, hogy minden rendben lesz - nyom egy puszit a szám sarkára.
- Vigyázol rám? - kérdezem meg remegő hangon, átadva magam neki.
- Mindig vigyázni fogok rád!

2017. február 24., péntek

21. rész

Louis William Tomlinson 

Mosolyogva fújom ki a füstöt az ajkaim közül, amint meglátom frappáns válaszát az üzenetemre. Újra a számhoz emelem a kezemben tartott cigit közben az övénél is frappánsabb választ kiagyalva. A szervezetemből elszálló káros anyag után egyből elkezdem beütni a kiagyalt szöveget. Ha erre tud valamit írni térdre borulok előtte. Kér perc után már tudom, hogy nyert ügyem van. 
- Minek örülsz ennyire, haver? - pattan le mellém a betonra, Harry.
- Nyertem - rázom meg a telefonomat. Egyből tudja miről van szó és csak röhögve megrázza a fejét.
- Ti ketten borzalmasak vagytok.
Harry már harmadszorra is részese lehetett a Nathie-val folytatott üzenet párbajunkon. Az veszít, aki nem tud magasabb labdát felcsapni egy szöveggel, ami a másik kárára szól. Most is én nyertem. Nem kaptam választ így egy újabb strigula az én nevemhez kerül. Körülbelül három hete játsszuk ezt, amikor megleptem Nathalie-t egy telefonnal. Persze leordította a fejem, mert mertem rá egy fillért is költeni, de nagy nehezen - két nap után - megbékélt és elfogadta. Azóta mindig, mikor nem vagyunk egy helyiségben küldjük egymásnak a hülyébbnél hülyébb vagy esetleg perverzebbnél perverzebb üzeneteket. 
- De legalább megvagyunk - nézek rá. Egy utolsó slukkot szívva a cigimből a földre dobra eltaposom. A telefonom rezegni kezd, egy üzenet Nathie-tól; Nyertél, Tomlinson! 5:4 a javadra. Még nincs vége!
- Hidd el, haver, ha ti öt percnél tovább vagytok egy helyiségben az vagy balhészagú vagy kórhatáros.
Harry hülye, ezt már négy éve tudom. 
Semmi sem történ köztem és Nathie közt az elmúlt egy hónapban. Liam buliján kibékültünk, aminek a többiek talán még jobban is örültek, mint mi magunk. Tökéletesen megvagyunk egymást mellett, elszórakozunk, hülyülünk meg minden más amit ilyenkor a párok szoktak csinálni. 
Egy pár.
Sosem mondtuk ki nyíltan, hogy mi is van köztünk pontosan. Egyikünk sem hozta fel a témát egyszer sem. Szerintem próbáljuk kerülni ezt a "Mi van köztünk?" dolgot. Én bele sem gondoltam, hogy egy újabb kapcsolatba kell bonyolódnom. Elrendeltem magamban, hogy ez egy barátság extrákkal szituáció. A szívem mélyen meg tiltakozom, mert tudom, ez nem az.
Néha csókolózunk és ennyi. A néha alatt pedig azt értem, hogy sokszor. Sőt mindig. Valahogy késztetésnek érzem, hogy amikor a közelemben van meg kell csókolnom. Vagyis a nap minden percében ezt érzem. Most is.
 A veszekedések sem elmaradhatatlanok. Két naponta van valami semmit sem érő civakodásunk. Néha már számba sem veszem őket. Nem bonyolítok nagy dolgot a vitáinknak gyorsan lezárom őket egy csókkal és kész. Utána már Nathalie sem foglalkozik vele. Egyszerűen boldoggá tesz.
- Nem vagy normális - reagálok Harry mondatára kicsit későn.
- Harry, Louis 1:0 - jelenti be. 
Felröhögtem. A saját játékunkkal szórakozik velem.
- Megőrjít - fogom meg a fejem. Késztetést érzek, hogy írjak még neki valamit, de tudom, hogy most ő fog lépni valamit.
- A Peterson lányok már csak ilyenek.
Harry sem adta fel azt a tervét, hogy megpuhítja Nathie húgát, Skylert. A kis csaj egy egész kőfalat emelt maga köré Harry ellen. Persze a barátom ilyenkor nem lát akadályt és már lassan a zaklatója lesz a Skyler-nek. 
- Hogy haladsz? - kérdeztem meg, mert hallottam hogy az utolsó próbálkozása befuccsolt. 
- Egy hónap még és az enyém lesz - jelenti ki boldogan.
- Nathalie kinyír, mert rámászol a húgára - emlékeztetem újra. Két hete kért tanácsot Nathie-tól, hogy hogyan szerezhetné meg. Mondanom sem kell a lány kiakadt, mert egy olyan srác, mint Harry le akar csapni a tesójára. Valahogy megértem. Én két kezemmel ölném meg bármelyik srácot a bandából amelyik még flörtölni is merne bármelyik húgommal.
- Te majd megmentesz - paskolja meg a vállam.
- Mert engem nem ölne meg, ha megtudja hogy segítettem? - háborodok fel.
Az egyik próbálkozásnál, igen, segítetten neki egy kicsit, de az semmi.
- Jó hír! Akkor együtt halunk meg - ugrik fel mellőlem.
Még mindig késztetést érzek, hogy érdeklődjek Nathalie felől. Tudom, hogy a lányok nálunk vannak ezért sem próbálom meg zavarni. Egyre több időt tölt a családjával, aminek örülök is. Bár még mindig nem emlékszik semmire, de azért látom az arcán, hogy mennyire szeretne tudni mindent.
- Vége a szünetnek menjünk vissza - mondja és elindul befelé.
Már rég bejelentettük, hogy készül az új albumunk és most nagyon rá kell feküdnünk, mert kicsúszunk a határidőből. Az biztos nem ez lesz a legjobb gyűjteményünk a világ számára. Még mindig kell három dal az albumra és akkor meg lennénk magunkkal elégedve. Őszintén elég rossz évünk volt - főleg nekem -, ami a többiekre is kihatott. Kicsit bűntudatom is van miatta.
- Oké - zárom le újból a telefonom képernyőjét.
Titokban dolgozom egy számon, de még senkinek sem mutattam meg. Előbb be szeretném fejezni egy ember véleményét kérni róla, majd megmutatni a többieknek és, ha jónak találják akkor mehet az albumra. Igyekszem a legjobbat kihozni magamból, mert nem nagyon aktívkodtam számokat írni vagy besegíteni bárkinek is a dalszerzésben. Ez miatt is pocsékul érzem magam.
- Kezdhetjük? - kérdezi a menedzserünk. 
Csak bólintottam és a helyemre mentem. Kezdődhet előröl. 

***

Az első dolog amit furcsálltam mikor kiszálltam a kocsiból a házam előtt az egy másik autó volt az enyém mellett. A másik az, hogy a bejárati ajtó nem volt bezárva, így nem kellett kulcsot használnom. Amikor beléptem az előtérbe ismeretlen kabátok és cipők hevertek szerteszét. Nem a lányoké volt az biztos, de az egyik kabát olyan, mint Lottie-é.
- Megjöttem! - kiáltom el magam a kabátom levétele közben. Hallom, hogy léptek közelednek felém.
- Szia, Lou - Nathalie hangjától az egész testemet melegség önti el és egyből mosolygásra is késztet.
Amint felé fordultam ez a mosoly el is tűnt, csak a zavarodottság meg némi sokk maradt. Ugyanis Nathie kezében egy gyerek volt. Sőt egy baba. Egy kisbaba.
Végigfutott a gondolataimban, hogy mennyi ideig is voltam távol, mert egy év tuti nem múlt el, hogy Nathie egy várandósságon essen túl. Csak hat órája mentem el itthonról! Meg lehetetlen is lett volna, mert nem voltunk még úgy együtt. Ezt a lehetőséget így, ki is zártam.
Akkor esetleg valaki az ajtónk előtt hagyott egy babát, az is lehetséges. Ez is hülyeség, mert miért pont ehhez a házhoz hozták volna?
- Doris? - néztem még értetlenebbül, amikor Nathie úgy fordította a kezében a babát, hogy lássam az arcát. Nem igaz, hogy a saját húgomat nem ismertem fel. Így is a ruháján lévő Doris felirat segített a legtöbbet.
- Üdv, bátyuskám! - jelenik meg Lottie, az ő kezében pedig ott volt, Ernest.
- Hogy kerültök ide? - még nagyobb döbbenet ült ki az arcomra.
- Drága, Kisfiam - jelenik meg Anya is -, mivel nem voltál hajlandó meglátogatni minket lassan fél éve én döntöttem úgy, hogy eljövök hozzád!
Majdnem fél év? Ha lehet most még pocsékabbul érzem magam, mint ezelőtt. Nem elég, hogy a bandát elhanyagoltam, de még arra sem vettem a fáradságot, hogy ebben a nehéz időszakban haza menjek és családommal töltsek pár napot.
- Anya! - lépek egyből oda hozzá egy öleléssel meg puszival üdvözölve. - Sajnálom! Jó újra látni - adok még egy puszit az arcára.
- Ugyan, Fiam! - odalép Nathie-hoz és elveszi tőle Dorist. Közben meg egymásra mosolyogtak. - Nem volt vészes órákat utazni két éhenkórász gyerekkel.
- Hívhattál volna, hogy jössz! Vagy elmentem volna értetek - mondtam.
- Abban mi lett volna a meglepetés? - kérdezi döbbenten. Látom rajta, hogy haragszik rám a fél év miatt. Én is haragszom magamra. Próbálom is jóvá tenni az egészet. Az utóbbi időben minden nap felhívtam őket, bár tudtam, hogy ez nem mentség a tetteimre.
- Már hívni akartalak, hogy mikor menjünk - próbálom menteni magam.
- Sosem kellett engedély, hogy haza gyere. Magadtól jöttél mindig - ez igaz is. A francba.
- Rendben. Nincs mentségem -vakarom meg kínosan a tarkómat.
- Ezt már akkor tudtam, amikor megláttál minket - áll meg velem szemben.
- És hogy vagytok? - terelem el egyből a témát.
- Megvagyunk, Fiam! Fizzy egész héten beteg volt és nagy valószínűséggel Daisy is elkapta.
- Jobbulást nekik.
Mindig ez a két lány volt a legbetegebb kiskoruk óta. Minden kis apró betegséget elkaptak a kezdetektől a fogva. Emlékszem mindig tíz méteres távolságot tartottam, amikor betegek voltak. Nem engedtem, hogy hozzám érjenek, ami miatt mindig sírtak és anyához menekültek hogy megmondják milyen szemtelen vagyok. 
- Ezt te is megmondhatnád nekik - szólt rám Lottie. Ő is meg van sértődve. Remek. Értettem a célzást; haza kell mennem a napokban!
- Rajta vagyok az ügyön - biztosítom be ezt inkább magamnak.
- Rendben - felelte Anya. - Mi várni fogunk.
A fogasokhoz megy leveszi a kabátokat, majd az ikrek ruháit és elkezdi öltöztetni őket.
- Már mentek is? - kérdezem értetlenül.
Csak most értem haza, ők pedig már mennek is. Nem is voltam velük még csak fél órát sem. Tényleg meg kell őket látogatnom, olyan mintha már idegenek lennénk egymásnak.- Igen. Alapból sem akartunk ilyen későig maradni, de nem tudtam, hogy ma dolgoztok. Dan meg már vár nem bír otthon a három lánnyal úgy, hogy kettő köztük beteg a harmadik meg csak a hétköznapi hisztijét rendezi. A két kis csöppség megint éhes lesz, mire hazaérünk utána meg mehetnek aludni. Lottie-val meg minden oké meg veled is aminek örülök - vázolta fel a helyzetet.
- Értem - átvettem anya kezéből Dorist míg felöltözik. - Na mi a helyzet kisöreg? - piszkáltam meg az orrát. Hatalmas kék szemeivel csak nézett nagyokat pislogva. Elhiszem hogy már meg sem ismer mint bátyját, fél éve látott. Vagyis nem nagyon látott, mert javarészt csak evett meg aludt. - Vigyázzatok magatokra és írj, amint hazaértetek - ölelem meg őket utoljára és vissza adom Dorist. - Pár nap múlva megyek.
- Jöttök! - javít ki Lotts. - Nats-ot is hoznod kell! - fenyegetőzik az ujjával. Igaza van. Megyünk.
- Megyünk!
- Jó legyél, Fiam! Várunk mindkettőtöket!
A kocsiig kikísérem őket,, segítek az egyik ikret az ülésébe csatolni. Még egyszer elköszöntem tőlük és addig az utcán álltam, míg láttam a járművet. Bementem a konyhába, ahol Nathie a pultnak támaszkodva egy bögre teát tartott a kezében.
- El is mentek? - néz rám hatalmas zöld szemeivel.
- Igen. Sietniük kellet - túrok bele fáradtan a hajamban.
- Egy teát?
- Kérek.
Néztem ahogy szorgosan ügyeskedik a pult körül. Négy hónap alatt sikerült mindenhez hozzászoknia. Nekem is sikerült hozzászoknom, hogy az életem része. Már szinte el sem tudom képzelni milyen lesz az életem nélküle.
Már megszoktam a reggeli kávékat és az esti teákat. Imádom a délutáni lusta perceinket, amit a kanapén töltünk, a közös ebédeket és vacsorákat, a random filmnézéseket, a késői beszélgetéseket. Hiányozna, hogy egész nap nézzem, ahogy mezítláb mászkáljon fel alá a házban, a viccelődéseink, amik minden órába elhagyják a szánkat. Az ölelése. De talán legjobban a csókjai hiányoznának, amikkel naponta eláraszt. Egyszerűen nincs életem nélküle.
- Tessék - nyújt felém egy bögre gőzölgő teát.
- Köszi!
Figyelem, amint visszasétál a pulthoz és egy egyszerű mozdulattal felül rá és a kezébe veszi a bögrét. Mezítelen lábait lóbálja miközben engem vizslat.
- A csalásom szeretné, ha meglátogatnánk őket a napokban -hozom fel egyből ezt a témát.
- Tudom - iszik bele a teájába.- Jay nekem is említette ezt a hazautazást, de nem tudom.
- Mit nem tudsz? - kérdezem egyből.
- Hogy jó ötlet, hogy én is ott legyek. A te családod, Lou, akiket már rég láttál. Illene egy kis időt töltenetek együtt, én meg elleszek apánál. 
Már egyből a fejemet ráztam, amint meghallottam, hogy nélküle kellene lennem pár napot.
- Nem, dehogy! - tiltakozom. - Mindenki szeretné, hogy jönnél, én is. Sőt Lotts még az ujjával is fenyegetőzött, hogy vigyelek magammal!
Felnevetett.
- Lottie-tól nem is vártam mást.
- Akkor jössz, beszélgetés lezárva. Holnapután indulunk - lépek elé és leteszem mellé a bögrémet.
- Nem vitatkozom - teszi le ő is a bögrét majd a kezemet megfogva közelebb húz, lábait a derekamra kulcsolja.
- Ajánlom is - nézek le rá mosolyogva combján apró kis köröket rajzolgatva.
- Soha nem mondtad, hogy ennyi kis tesód van.
- Hát, igen, vannak páran - bólogatok belegondolva, hogy ott van öt húgom és egy öcsém.
- Nagyon aranyosak - mosolyodik el. Szája sarkához egy gyors puszit nyomtam másodszor pedig az orrára.
- Akiknek ilyen eszmelétlenül aranyos bátyjuk van természetes, hogy pont rá hasonlítanak - emelem meg a szemöldökön képzeletben pedig magamra mutogatok, hogy igen, én lennék az az eszméletlenül aranyos nagy tesó.
- Van még egy bátyád? - kérdezi döbbenten. Egyből el is nevette magát az arckifejezésem láttán. odahajolt és egy gyors csókot nyomott a számra engesztelésként. Nem mondom, hogy nem vált be, mert már hét órája éhezem a csókjára szinte már elvonási tüneteim jelentkeztek.
- Talán elengedem a fülem mellett ezt a kérdést - motyogom az ajkaira.
- Talán? - kérdezett vissza. Láttam ahogy szemei lecsukódtak, ahogy lassan megcsókoltam. 
Inkább, biztos - válaszoltam magamban. Soha nem akartam megszakítani ezt a pillanatot. A lehető leghosszabb ideig próbáltam elhúzni ezt a pillanatot, hogy ne érezzem állandóan a lány hiányát. De hiába, már minden porcikámmal, minden egyes mozdulatommal őt kívántam.

2016. december 24., szombat

20. rész




Boldog Születésnapot, a világ egyik legcsodálatosabb emberének és egyben a blog főszereplőjének. Louis Tomlinson 25 éves. Milyen gyorsan felnő! <3
Kellemes ünnepeket, Drágáim!
Jó olvasást! :) - L. xoxo



Nathalie Hayley Peterson


Vegyük úgy, hogy Liam szülinapi bulija tökéletes volt. Felejtsük el, hogy Louis-val sikerült összevesznem majd kibékülnöm, hagyjuk figyelmen kívül a meglepetés vendégként megjelenő két exet és végül ne foglalkozzunk az extrém "felfordulásra" a nap végén. Mert ez egyik sem történt meg. Vagyis, bárcsak így lenne.
Minden úgy ment, ahogy elterveztük a délelőtt folyamán. Danielle meg volt velünk elégedve, mert semmit sem rontottunk el. Liam ebből az egészből semmit sem sejtett és sikerült kellő meglepetést is okoznunk neki. Ami eddig rendben is volt.
Az utolsó simításokat végeztük Liamék házában, úgy ahogy Danielle kérte. Én a konyhába voltam beosztva Louis-val az oldalamon feladatként a torta, kaja, pia előkészítése. Egy szót sem szóltunk egymáshoz, ami úgy három napja megy köztünk. Én nem akarok hozzá szólni, ő meg nem kérdez semmit. Egy-egy semleges mondat elhangzik köztünk párbeszédféleségként és ennyi. Nem visszük túlzásba.
- Asszem' én itt kész vagyok - mondta. 
Még külön felosztottuk a konyhát, hogy ki mit csinál, így sem voltunk egymásnak útjában.
- Én is - felelem rá sem nézve az utolsó poharat is a tálcára rakva.
- Na jó - áll meg mögöttem. - Meddig játsszuk még ezt?
- Micsodát? - tettetem a hülyét, pedig pontosan tudom miről van szó. 
- Tudod te az - élesedik meg egy kicsit Louis hangja. - Neked valami bajod, amit nem mondasz el és nekem ki kellene találnom - darálja le gyorsan.
- Nincs semmi bajom - vágom rá gépiesen kissé gyorsan.
- Hogyne. Ezt add be másnak.
- Rendben - rántom meg a vállam. Tudom ezzel húzom fel legjobban, ezért csinálom. Várom már a pillanatot, mikor kezd el velem kiabálni, hogy én a képébe vághassam az okot és utána nézhessem a döbbent arckifejezését. Rájöttem ebben a három napban, hogy Lou-nak esze ágában sincs velem közölnie, hogy ő tökéletesen emlékszik az egész estére. Így kénytelen leszek én tisztázni vele.
- Nats! - állít meg egyszerre ahogy indulni készülök. A hangjában már semmi nyugalom sincs. - Nem látok bele csak úgy a nők fejébe, hogy kiderítsem mi a frász bajuk van. Ez nem megy ilyen könnyen - rázza meg a fejét. - Úgyhogy lennél olyan kedves elmondani a haragod okát?
- Ezt neked is kéne tudnod! - fordulok vele szembe. Kék szemei értetlenül néznek le rám, míg az enyémben harag és megtörtség tükröződik. 
- Épp ez az, hogy nem tudom!
Előre látom, hogy ebből egy gyönyörű veszekedésünk lesz.
- Pedig tudhatnád! - húzom tovább az agyát egyre vékonyabb szálon táncolva.
- Feladom! - rázza meg tehetetlenül a fejét kezeit összecsapva és ezzel kikerülve engem.
Amikor készül kilépni a konyhából, megszólalok: 
- Tudom, hogy emlékszel - ennyit mondok mire a fiú teljes testével visszafordul és lefagy. Látom, hogy a tekintete tele van kérdésekkel, de egyiket sem teszi fel hangosan. Csak némán néz várva, hogy folytassam a mondatot amit elkezdtem. Nem mondok többet én sem csak a számat harapdálva várom a válaszát.
- Honnan tudod? - hajtja le a fejét.
- Szóval igaz - motyogom. Annyira reménykedtem az elmúlt napban, hogy Dani valamit rosszul mondott és Louis-nak tényleg nem rémlik semmi. De nem. Csalódottan fordítom el a fejem a másik irányba bármi mást nézve a fiún kívül.
- Figyel, Nathalie - köszörüli meg a torát. - megmagyarázom.
- Mit? - indulok el felé könnyeimet visszafojtva. - Azt, hogy megint hazudtál? A képembe hazudtad, hogy nem rémlik semmi pedig tudod, hogy történt valami, amit meg kellett volna beszélnünk? - utalok itt a csókra. - Hogy úgy teszel, mintha mi sem történt volna és mindent el lehet felejteni? Hogy ameddig nem tudom, hogy tudom, amit te is tudsz, addig minden rendben van? - taszítom itt már mellbe. - Szerinted ezt meg kell magyaráznod? - emelem a hangomat a megszokottnál kicsit hangosabbra. Nem sírtam, mert a haragom sokkal nagyobb, mint a bánatom, amit most Louis-ra zúdítottam. 
- Nathalie, kész vagy? - lép be a konyhába Lottie, Louis húga. Aranyos lány, nem beszéltem vele sokat a nap folyamán csak így futólag váltottunk pár szót.
- Igen, minden megvan - válaszolom.
- Minden oké, itt? - néz ránk, ahogy Louis-val egymás mellett állva nézzük őt.
- Persze - vágom rá egyből. Az asztalról felvettem a tálcányi poharat és indultam volna ki Danihoz, de Lottie átvette tőlem.
- Majd én viszem -mosolyog rám. Tudtam, hogy csak kedvességből vette át tőlem, de én csak szabadulni akartam Louis közeléből. Az ideg szétvetett a kezem is remegett már és éreztem, hogy kell egy kis friss levegő a szervezetemnek mielőtt végleg felrobbanok.
Hogy ne kelljen itt maradnom gyors felkaptam a maradék műanyag tányért, poharat és evőeszközt majd gyorsan Lottie után mentem. A nappaliban be is várt így együtt vittük ki Daninak a cuccokat.
- Összevesztetek a bátyámmal?- kérdezi meg óvatosan Lotts.
- Lényegtelen - mosolygok rá nehogy azt higgye, hogy valami nagy veszekedés volt. Mert hát nem volt az. Jelentéktelen kis összekapás.
- Na, itt vagytok! Hozzátok gyorsan! - dirigál nekünk Dani ahogy meglát.
Imádom a barátnőmet persze meg is értem, hogy ez most a párja születésnapja, de azért ennyire ráizgulni valamire. Én még a saját szülinapomra sem emlékszem, fogalmam sincs milyennek kell lennie.
Úgy fél óra után mindent egy "elmegy" kategóriának soroltuk be. Vagyis csak Dani, a többiek száz százalékosan meg voltunk elégedve a munkákkal. Lufik, szülinapi sapkák, "Happy Birthday, Liam!" felirat, torta, ajándék. Minden megvolt. Már csak Liam hiányzott, aki úgy tíz perc múlva befut.
Mindenki a nappaliban gyűlt össze, amikor csengettek. Harry ment ajtót nyitni.
- Jött egy törpe Nathie hasonmás, meg egy Szöszi aki olyan mint Niall csak lányba - kiabál be nekünk. Egyből felkaptam a fejem a jelzőkre, amit kapott Skyler és Elizabeth. - Bejöhetnek?
- Hé! - szólal meg közbe Niall és Liza, mert egymásra hasonlította őket Harry és a húgom, mert törpének hívták.,
- Szerintem ne.. -kezdem el mondani, hogy ne mondja, hogy törpe a húgomra, mert rosszul jön ki belőle. Késő.
- Áú! Azt a rohadt! - jön vissza Harry félig sántítva a sípcsontját fogva. Megismerte Skylert.
- Jézusom Skyler! -nézek rá elképedve. Ez volt aztán részéről a szép bemutatkozás. Mondtam, hogy egy angyaltestbe bújt ördög. - Harry első számú szabály! - állok meg előtte. - Soha, de tényleg ne mond a húgomra azt, hogy törpe meg semmilyen ehhez hasonló jelzőt, mert ez kapod. Skyler - fordulok a húgom felé. - Soha ne így mutatkozz be egy ember előtt - zárom le ennyivel.
- Hé, sziasztok! - indul el feléjük Dani és egy-egy puszival köszönti őket. - Jó, hogy eljöttetek.
Amikor még apám házában voltunk, akkor hívta meg őket Dani, Liam bulijába csak úgy, ők pedig szívesen elfogadták a meghívást. Persze talán ők sem így képzelték el az első találkozást a srácokkal, mint mi, de így jött ki.
- Hé - jelenik meg Zayn is köreinkben -, ki a Törpilla és Szöszke? - mutat rájuk.
- Haver nem.. - kezdi el Harry kicsit későn. Skyler ártatlan mosollyal az arcán fordul el előlem bal karját kinyújtva így egyenesen Zayn hasát csapta meg.
- Baszd.. - görnyed össze a hasát fogva.
- Jézusom! - hajtom le a fejem visszatartva a röhögést. Skyler menthetetlen.
Az első, aki hangosan is megnyilvánult a történtekkel kapcsolatos reakcióról, az Perrie volt. Olyan hangosan nevetett fel, hogy mindenki rá kapta a tekintetét és zavarodottan figyelték. Mert hát a barátját ütötték le. Én meg sem lepődtem, hiszen Perrie annyira ismeri Skylert, mint én. Vagyis annyira hogy tudja mire képes.
- Ez telitalálat volt Sky! Szép volt - dicséri meg és kezét emeli egy pacsiért.
- Kösz, Kicsim - nyögi ki Zayn. - Köszönöm ezt a mély együttérzést.
Perrie odament hozzá és egy gyors puszit nyomott a szájara. Ettől a cselekedettől egyből összerándult a gyomrom és automatikusan Louis-ra pillantottam. Ő is engem figyelt tekintetében némi szomorúsággal, mire egyből elkaptam a fejem.
- Sajnálom. Remélem nem sérült meg kisbabád, édesem - simogatja meg óvatosan Zayn hasát Perrie. Mindenki hangosan felröhögött.
- Különben skacok - veszi komolyra a szót Perrie. - Ő Skyler, Nats húga és Elizabeth, Nats barátnője.
- Az enyém is - néz sértetten Skyler Perrie-re. Most is többen felnevettek.
- Oké - emeli fel kezét védekezően Pezz. - Csajok ők pedig; Zayn, Harry, Niall, Jade, Leigh- Anne, Louis, Lottie, Lou - sorolta fel sorjában a neveket. - De gondolom mindenkit ismertek.
- Megjött Liam! - szakít félbe mindent Dani. - Mindenki a helyére! - senki sem mozdult, mert fogalmunk sincs mit kellene csinálnunk. Semmilyen pozíció sem volt megbeszélve. - Aj, csak álljatok egymás mellé. Sapkák, konfettik elő majd felköszöntés - darálja le gyorsan.
Kapkodva mindenki beállt egymás mellé, mikor hallottuk a zár kattanását mindenki elhalkult, amint Liam alakját is megpillantottuk egyszerre kiáltottuk:
- Boldog Születésnapot, Liam!

***

- Lányok, mindenki kész? -jelenik meg Danielle fekete bikiniben egy vízipisztollyal a kezében. 
- Szerintem igen - néz végig mindenkin Jade.
Dani meglepetés ötlete egy vízcsata volt a fiúk ellen, amiről a fiúk természetesen nem tudnak. Az idő pont kedvező volt számunkra - tiszta ég, napsütés, ami furcsa is volt-, így meg tudtuk valósítani a tervet. Lou kivételével minden lány fürdőruhában gyűlt össze a hálószobában, mellettünk vödörszámra vízzel megtöltött lufik és pisztolyok.
- Indulhat? - kérdezi izgatottan Perrie.
Mindenki bólintott.
Skyler, én, Jade és Lou kimentünk a szobához tartozó erkélyre így ráláttunk a hátsó kertre, ahol a fiúk tartózkodtak. A többi lány a földszintre mentek hogy a jel után - amit majd mi adunk -,  ők is támadásba lendülhessenek. Minden fiú az erkély alá lerakott napozószékeken pihent. Louis és Harry egyből észrevett minket, ahogy őket figyeljük.
- Mizu? - kacsint nekünk Harry. A lányokkal egymásra nézünk és megrántjuk a vállunkat.
- Most csajok - suttogja Lou. Már mindegyik srác minket figyel. A kezünkbe már ott volt egy-egy lufi, amit csak el kellett dobnunk. 
- Srácok - kezdi Skyler -, van számotokra egy meglepetésünk - veszi elő az angyali mosolyát.
- Három.. - kezd számolni Jade - Kettő.. Egy. Most! - kiált egy hangosat mire mi föntről rájuk dobáltuk  kezünkben lévő lufikat, amik hatalmas csattanással értek le a fiúkhoz. Ebben az időben a földszintről a lányok egy "Roham!" kiáltással vízipisztolyokkal a kezükben kezdték letámadni a fiúkat. Még pár lufit eldobtunk, aztán magára hagyva Lou-t, mi is csatlakoztunk a többiekhez lent. 
A lányok között meg volt beszélve, hogy melyik fiú lesz, aki ellen úgymond harcolni fogunk. Danielle-Liam; Perrie-Zayn; Lee, Skyler-Harry; Lottie, Jade-Louis; Liza, én-Niall ellen.
Gyorsan társultam Lizához egy vízipisztollyal a kezemben tovább áztatva Niallt, aki már egy székkel védekezett, Harryvel együtt. 
A hangulat a tetőfokra emelkedett, hatalmas röhögések, sikítások és produkciók lepték el az egész kertet. A fiúk már csurom vizesek voltak, amikor elkezdtek visszavágni. Próbálták a fegyvereket megszerezni - Liamnek sikerült Danitól, Louis-nak Lottietól -, lufikat szerezni, ami még Lounál volt - Harry próbálkozott - vagy egyszerűen a kerti locsolót vette igénybe - Zayn - ellenünk. 
Az első hangos csobbanásnál egyből a mögöttem lévő medencére kaptam a tekintetem. Liam, Danit a kezében fogva ugrott bele, majd csatlakozott Zayn, Perrie-vel a vállán. Egy röpke pillanatig nem figyeltem, Niall pedig kapva az alkalmon lazán lökött rajtam egyet. Mivel pont a medence szélénél álltam az egyensúlyomat elvesztve kapaszkodtam meg a mellettem álló ember karjába, de mivel ő sem tudott megtartani együtt zuhantunk be a vízbe. 
Sosem tartoztam a 170 centis emberek csoportjába így mindig bajban voltam a magassággal meg a mélységgel, mint most is. Hiába ért le a lábam a medence aljára nem voltam elég magas, hogy a fejem kint legyen a vízből, így felrúgtam magam a felszínre. Egy kéz a derekamnál megtartott így én a kezemmel átkaroltam a nyakát, hogy meg tudjam magam tartani.
- Köszi, Nats! - hallottam meg Lottie hangját, majd egy csobbanást. Amint a szemembe került vizet letöröltem láttam, hogy a személyt akit berántottam magammal nem volt más, mint Louis. 
Egyre többen landoltak a medencében - Dani, Liam, én, Louis, Lottie, Zayn, Perrie, Jade -, Lee-t most lökte bele Harry, majd a húgom kezét megfogva belerántotta a vízbe, így már csak Niall és Liza maradt kint.
- Jól vagy? - kérdezi Louis.
- Igen, de azt hiszem nem tudok úszni.
- Foglak - zárja le ennyivel. Mivel már kezdett zsibbadni a lábam óvatosan Louis derekára kulcsoltam őket, mire ő a derekamon lévő kezét a combomra helyezte, hogy jobban meg tudjon tartani. Én nem mondtam semmit, ő sem, de talán ez így volt jó.
Végül pedig az utolsó páros is a vízben landolt.

***

Hat után járhatott az idő, mikor végre sikerült mindenkit kiszedünk a medencéből és megszárítkozni odabent. Daninak még volt egy utolsó meglepetése Liam számára, amire még várnunk kellett pár órát. Kétségtelen, Danielle maximálisan teljesített mindent.
- Lányok, hihetetlenek vagytok! - jelenik meg Liam a haját törölve.
- Csak a barátnődnek köszönd - kacsint Danira Perrie, mert hát ez az egész az ő ötlete volt. Mi csak segítettünk megvalósítani neki mindent.
Csengettek. Én voltam a legközelebb a bejárathoz ezért elindultam ajtót nyitni.
- Várunk még valakit? - kérdeztem meglepődve.
- Nem - válaszolták többen is.
Ahogy lenyomom a kilincset egyből ki is csapódik az ajtó, engem félrelökve csak úgy besétált egy göndör, barna hajú lány a házba.
- Na, hol a szülinapos? - kérdezi az idegen vidáman. A levegő egyből megfagyott, ahogy mindenki a lányra pillantott, majd Louis-ra és vissza a lányra. Egyedül én nem voltam képben, ahogy elnéztem. Még Liza és Skyler is tudta, ki volt ő az arckifejezésükből levéve.
- Mit keresel itt? - szólal meg Louis milliónyi dühvel a hangjában.
Annyira ismerős a lány arca. Tuti én is láttam már valahol, csak most nem ugrik be hol is.
- Én is örülök hogy újra találkozunk Louis - hangja tele volt iróniával. - Téged is jó látni Lotts - néz Louis húgára, mire a fiú egyből maga mögé húzza. - Mindannyitokat jó látni újra - zárja le ennyivel.
A némi sokkból egy kicsit felocsúdva kaptam észbe, hogy én még mindig a nyitott ajtóban állok. De amikor készültem bezárni az ajtót ugyanazzal a világoskék szempárral találtam szembe magam, mint egy hónapja. Ijedtemben kaptam el a kezem a kilincstől és hátráltam két lépést. Nem hallucináltam teljes életnagyságban itt állt előttem, tekintetével engem szuggerálva. Jackson. Álmaimban sem gondoltam a viszontlátás fájdalmas emlékét.
- Mit akarsz, Eleanor? - hallottam meg Dani cseppet sem kedves hangját. Próbáltam a többiekre koncentrálni, csak úgy simán becsapni az ajtót elmenekülve Jack elől, de nem ment. Minden porcikám jéggé dermedt öt másodpert alatt és mozdulni sem bírtam.
- Hiányoztam? - kérdezte azzal az undorító félmosolyával, amitől mindig hányingerem lett. Egész testemben úrrá lett rajtam félelem. Újabb lépéseket tettem hátrafelé, míg az egyetlen lépcsőfokban -ami a nappalit elválasztja a bejárattól - a fenekemre estem. Éreztem, amint több tekintet is rám szegeződik majd hallottam, ahogy sorjában mondják ki suttogva Jack nevét.
- Na, te meg nagyon gyorsan takarodj innen! - jelenik meg előttem Louis. Ruhán keresztül is látom, ahogy izmai megfeszültek a hátán kezeit meg fehéredésig összeszorította.
- Látom még megvan a páncélos lovagod, Nats - nevet fel erőltetetten, amitől még jobban kirázott a hideg.
- Takarodj! - sziszegi Louis. Harry időben közbelépett mielőtt, Lou valami ostobaságot csinált volna.
- Hát, így kell bánni egy vendéggel? - nyávogta az idegen csaj.
- Te is húzz el a francba! - fordul felé Louis, arca egyre pirosabb a dühtől.
Annyira remegtem a félelemtől, hogy már tényleg nem tudtam onnan megmozdulni. Kezeimet összekulcsoltam a lábam körül fejemet a térdemre hajtottam folyamatosan azt hajtogatva "Ez nem történt meg, ez nem történt meg!"- hiába. Egy lány átölelt nyugtatóan simogatva a hátam.
- Jobb ha elmentek! - szólítja fel a vendégeket Liam. - Most!
Nem figyeltem a történtekre csak ott a nappali padlóján dőltem előre hátra könnyeim patakonként folytak és hallgattam a lányokat, akik próbáltak megnyugtatni. Egyikükre sem figyeltem nagyon. Teljesen magamba zárkóztam.
- Louis! - amikor hatalmas csörömpölés hallatszott hátulról még akkor sem mozdultam. Valahogy sejtettem is, hogy Louis az, de még nem voltam abban az állapotban, hogy felkészüljek a látottakra.
- Állj le! Kérlek! - kiabált Lottie hangjában már a sírás határát lehetett észrevenni.
Még egy törés hang. Nem reagálok még a lányok hangjára sem.
Eleanor nem volt más mint Louis Tomlinson exe. Most már eszembe jutott. Ezért van ez a kirohanása, mert a szakításuk óta most látta először. Én pedig ezt teljesen elfelejtettem. Két ex jelent meg az este folyamán egyszerre ezzel a hangulatot a földbe döngölve.
- Nats kérlek! - jelenik meg előttem Lee arca. - Csak te tudod megállítani. Kérlek! - értettem mire céloz. Louis elvesztette az irányítást maga felett és senki sem tudja leállítani - rajtam kívül. Minden maradék erőmet összeszedve feltápászkodtam a földről és szembesültem a ténnyel, hogyha tényleg nem csinálok valamit, Louis romba dönti Liamék nappaliját. Lottie arcáról már patakokban folytak a könnyek miközben a bátyját próbálta leállítani, a fiúk sem tudtam már mit tenni, mert Louis mindig ellenszegült. Amint láttam, hogy a fiú a falon lévő tükör felé indult én is cselekedtem.
Csak reménykedtem, hogy vagyok elég gyors mielőtt végleg tönkretenné a kezét és fél helyiséget - sikerült. Rekordgyorsasággal értem oda hozzá hátulról átölelve fejemet a hátába fúrva tartottam vissza.
- Ne! Ne csináld! Vége! - motyogom  hátába és érzem, ahogy izmai ellazulnak.

***

Kilenc óra múlt. Mindenki lenyugodott nagyjából, az előző pár óra emlékei elfelejtődtek. Sikerült a hangulatot is visszavarázsolnunk az eredetinek és minden mehetett tovább.
Ami Louis-t illeti lenyugodott, igaz félig ledöntötte a nappalit - milliószor bocsánatot is kért Lieméktől -, megint nem volt önkontrollja, a húgát is megijesztve vele. Én pedig segítettem neki, nem tudom hogyan. Elég volt pár nyugtató szót mondanom, átölelnem és éreztem, ahogy minden egyes izma ellazul újra normális állapotot felvéve. Nem beszéltünk semmit most sem, pedig láttam rajta, hogy nagyon mondani szeretne valamit, csak én ott hagytam.
Dani mindenkit kiterelt a hátsó kertbe. Liam szeme elé kendőt kötött, hogy ne lássa az utolsó meglepetését.
Mindenki izgatott volt. A mai napban talán ez lesz a legjobb meglepetés. Sosem gondoltam, hogy Dani ilyenre is képes, de lám ez aztán a fenomenális ötlet. 
- Leveheted! - mondta meghatottam a lány Liamnek.
Az egész kertet lampionok, mécsesek és égőt díszítették tökéletes világítást adva mindennek. A mi kezünkben is ott volt egy-egy lampion mindegyikre egy betű írva és ahogy egymás mellett álltunk olvasható lett a Szeretlek (I Love You) szó, majd elengedtük.
Liam szájtátva nézett körbe az egész varázskerten szóhoz sem jutva. Megértem hisz délután ez még nem így nézett ki - csak nagyjából. Alig egy óra alatt alkottuk meg páran míg Liam a házban tartózkodott.
- Mondtam, hogy utállak titeket? -kérdezte nevetve és sorjában mindenkit megölelt.
Az erkélyről egy fehér ponyvát lógattunk le egy vetítőgépet pedig a kert közepén helyeztük el a ponyva előtt. Amikor elindította Zayn különböző képek jelentek meg Liamről kiskorától kezdve egészen a napjainkig egy zenei aláfestés alatt. Az utolsó egy percben már viccesebbnél viccesebb videók kerültem elő a fiukról. Éppen, amikor valami táncféleséget mutatnak be vagy csak épp egymást szívatják. Több képen is megjelennek a lányok vagy egyszerre, mint egy egy eseményről. Meghatottan néztem én is végig az egészet és amikor a "Boldog 21. Születésnapot, Liam" felirat megjelent a végén próbáltam én is nem könnyezni.
Egyszerűen csodálatos, ez mindenki véleménye.
Az est további részében a fiúk három albumát hallgattuk végig, kicsit nosztalgiázva elmerengve a múlton vagy egyszerűen énekelték a szöveget.
Egy pohár pezsgővel a kezemben álltam Dani mellett a nap eseményeit beszélve.
- Azért összesítve felejthetetlen nap lett - mosolyog rám a lány, az ex téma befejezése után.
- Jól összehoztad, Dani - nézek rá ahogy a zene ütemére ingatom a fejem. Mert ez nélküle nem így nézne ki, ha a fiúk alkották volna meg.
- Louis Tomlinson két óránál - iszik bele a poharába. Egyből odakapom a fejem és látom, hogy Louis minket figyelve indul el ide.
- Ments meg! - nézek Danira könyörgőn. Még mindig nem álltam készen a beszélgetésünkre vagy csak nem akartam. Most semmiképpen nem lenne jó szerintem. Tartok, hogy megint veszekedésbe torkollik az egész.
- "I wanna be last, yeah. Baby let me be your last... Your last first kiss." -  suttogta a fülembe majd itt hagyott. Tényleg faképnél hagyott! A kis...
- Nathalie - szólít meg kedvesen Louis. - Figyel csak hallgass meg utána elmegyek. Elmondom amit akarok aztán hagylak. Csak hallgass végig, oké? - bólintottam. - Rendben - sóhajt egy nagyot. - Tudom, hogy legbelül a világ parasztjai közé sorolsz! Tudom, hogy az utolsó reményszálamat is eljátszottam feléd. Bunkósság volt a részemről, hogy így szórakoztam veled és a legrosszabb, hogy nem is ez volt az első alkalom. Tudom, hogy van milliónyi tettem, amivel megbántottalak, amit nagyon sajnálok! Tényleg sajnálom! - néz mélyen a szemembe. - Sosem érdemelted meg, hogy ezt kapd felőlem, de nekem sem ez volt a szándékom! Sosem akartam dolgokat eltitkolni, szavakkal megbántani téged! Ilyen a természetem és ez nagy hiba is. Próbálok megváltozni több ember miatt is, de legfőképpen miattad, mert érzem hogy érted érdemes! Azt szeretném ha mellettem lennél és segítenél, mert egyedül nem menne!
Legbelül sosem haragudtam Louis Tomlinsonra, mert a lelkem mélyén tudtam, hogy fontos számomra, de sosem mutattam meg neki. Meg volt rá minden okom, ez után a beszéd után pedig minden kétségem elszállt. Megbizonyosodtam róla, hogy az érzés valahol kölcsönös, ami mérhetetlen boldogsággal öntött el. Kedvelem őt.
- Szóval, tényleg nagyon sajnálom, Nathalie! - fejezi be.
,,'Cause you were mine for the summer, now we know it's nearly over..." - hallgattam a zenét és agyaltam tovább. Végignéztem a többieken; Dani és Liam minket figyeltek, Zayn és Perrie el voltak kettesben, néztem ahogy Harry fűzi a húgomat, Niall meg Lizával és Lee-vel beszélget, a többi lány meg együtt voltak egy csoportba. Louis meg itt állt előttem valami választ várva.
- Miért nem mondtad el? - bököm ki. Mert egyedül erre nem kaptam válasz a monológ után.
- Csak később ugrott be, hogy mi történt az este folyamán, amikor kérdezted akkor tényleg nem tudtam, csak később rémlett az egész - magyarázkodik.
- Akkor sem mondtad el! - akadékoskodom.
- Mert féltem!
- Mitől? - vágom rá egyszerre. Kezd egyre furább lenni és nem akarom tudni mi lesz a vége.
- Kettőnktől - a lélegzetem is elakadt. - Ne értsd félre - rémül meg ő is. - Csak végre sikerült egyenesbe hozni a kapcsolatunkat és nem akartam a csókkal elrontani. Örültem, hogy végre jóba lettünk így jobbnak láttam magamban tartani.
- Miből gondolod, hogy elrontottad volna? -lépek egy lépést közelebb hozzá. - Azzal lett elszúrva, hogy nem mondtad el inkább magadban tartottad és mástól kellett megtudnom - mondtam.
- Tudom. Sajnálom - kér ismét bocsánatot. - Tudod hogy borzalmas vagyok.
- Borzalmas vagy, Louis Tomlinson - mondom meg neki én is őszintén. Nem haragudtam, még a mosolyomat sem tudtam eltakarni miközben beszéltem, ezt ő is észrevette.
- Akkor minden oké? - kérdezi kissé még tartva.
- Mikor nem volt az? - kérdezek vissza ezzel elsimítva mindent.
Rájöttem, hogy nem ér meg ez egy veszekedést. Akármennyire is kibírhatatlan Louis, én vagyok az egyike aki elvisel, sőt ki mellette áll, ha kell. Hiába, hogy csak pár hónapja ismerjük egymást ez a srác elég fontos szerepet tölt be az életemben. Ezért utálom is.
- Van még valami - érdeklődve várom, hogy folytassa. - Valamit elfelejtettem jó sok alkalommal - somolyog rám.
- Mit? - nézek rá csodálkozva.
- Ezt. 
Kezét a tarkómra helyezte ezzel magához húzva az ajkát az enyémre préselve. Meglepődtem ugyan, de egyszerre örültem is. Igen, ezt határozottam elfelejtette egypárszor. Tudtam, hogy egy egész közönség figyel minket oldalról, de mégis csak Louis csókolt meg újra. Kezem a hajába vándorolt így elhúzva magamtól, majd egy utolsó gyors, rövid csókot nyomtam a szájára. Arcomat a mellkasába fúrtam, mert nem akartam a többiekre figyelni. Hallotta a sok "Hurrá!", "Végre!" egy "Sokáig tartott!", ha jól tudom Nialltől és egy "Én tudtam!" felszólalás Harrytől. Ezek szerint mindenki ezt várta.
A mosolyom levakarhatatlan volt és ez még a most szóló zene is fokozta; "You'll never love yourself half as much as I love you.."