Nathalie Hayley Peterson
Ha azt hittem két ember kibékítése olyan könnyen megy mint gondoltam, hát akkor nagyot tévedtem. Szemtanúja lehettem annak, hogy kettő fiú min mentek keresztül a karrierük során - azt kell mondanom, hogy igazán bátor figyelemre méltó az a kötelék és bátorság, ami köztük van. Megjárták a pokol alját, érezhették magukat a csúcson és lehettek már köztes állapotban is. Na most éppen a gödör fenekét szemlélik keresik a megoldást a kiútra. Vagyis a kulcsot, ami meglepő, de a fiúk szerint én vagyok. Vagyis csak Louis megoldásának a kulcsa vagyok én. Amikor Harry először mondta nem akartam elhinni, de most már kezdem kapiskálni a dolgokat. Louisnak csak egy mély elbeszélgetésre van szüksége, hogy kitisztuljon a lelke és a feje. De még akkor sem értem, hogy miért én lennék az? De most elölről mindent sorjában.
- Áruld már el, hogy ezt te hogyan csinálod? - Néz fel rám Dani miközben hátradől az ágyamon. Értetlenül nézek le rá, mert fogalmam sincs mire gondol.
- Mégis mit? - az ágy sarkán maradt már csak hely, így ott foglalok helyet.
- Hát, tudod - támaszkodik rá a könyökére -, hogy eléred a fiúk között mindig azt, amit mi nem tudtunk. Most is végre annyi idő után te tudtad rávenni Louist és Harryt, hogy beszélgessenek újra.
A kulcs. Én a kulcs. Ezt értik ez alatt nem? Hogy segítek nekik. Bár, most sem tettem semmit, csak Harrynek könyörögtem, úgy egy fél órát, hogy menjen ki Louis-hoz a nappaliba beszélgetni. Nem volt könnyű főleg, hogy hárman voltunk egy ellen és így is nagyjából ő állt nyerésre. De csak sikerült a végére.
- Pedig nem csináltam semmi.
- Pedig elhiheted, Nats, hogy rengeteget segítettél csak te még nem tudsz róla - mosolyog rám Dani úgy őszintén.
Beállt a csend. Nem tudtam már mit válaszolni Daninak. Annyi mindenről nem tudok akkor ezt honnan érteném? Hiszen amnéziás vagyok. Ezzel a tudattal minden nap szembe kell néznem. És azzal is, hogy nem biztos, hogy visszatérnek az emlékeim. Boldogulnom kell ezentúl magamtól még tudatlanul is. Muszáj. A srácok nem maradnak örökre mellettem a hírnév elviszi őket más utakra is és akkor el kell engednem őket. Vissza kell térnem.. a családomhoz. Mert ugyebár nekem olyanom is van. Apám, anyám és húgom. Megígértem, hogy találkozni fogok velük, azt hiszem itt az ideje lassan be is teljesíteni az ígéretem.
- Azért remélem minden rendben lent.. - töri meg a csendet Dani aggódó hangja.
Lassan húsz perce a szobámba ülünk, lent meg megy még a beszélgetés. Elég hangosan.
- Remélem.. - alig mondtam ki a szót hangos csörömpölés hallatszott.
Egy másodpercet sem halasztva rontottunk ki a szobából száguldunk le a lépcsőn egyenest a nappaliba. Kicsit meg kell nyugodnom, hogy fel tudjam fogni a történteket. Valahogy tényleg nem így képzeltem el a békülést, hogy; Louis neki ugrik Harrynek amiből egy hatalmas bunyó lesz, a többiek próbálják őket szétszedni, üvegszilánkok hevernek szanaszét a földön, Louis torkaszakadtából üvölt.
- Fejezzétek be - kiált fel Dani elsőként, de mintha süketeknek szólt volna, senki nem hallgatott ránk. Perrie egyből hozzánk száguld és átölel. Egyedül csak mi vagyunk itt lányok. Meg az öt fiú a bunyó szétválasztásban.
- Megmondtam, hogy ne vedd a szádra El-t - ordít rá Louis Harryre és próbálja magát kiszabadítani Zayn és Niall fogásából.
- Inkább el kellene felejtened - vág vissza kapásból Harry.
Én csak kapkodom a fejem köztük nézem hogyan sértegetik egymást. Egyedül csak én nem tudom, hogy miről is van szó. Egy név hallatszik a fejemben újra és újra. El. Ki a csuda az az El? Miért akad ki rajta ennyire mindenki?
- Srácok elég legyen! - próbálkozik most Perrie a rendteremtéssel.
Érzem, hogy egész testemben remegni kezdek a félelemtől. Ez a sok kiabálás, zúzások hangja, az állandó vitatkozás megrémiszt. Olyan, mintha újra Jack-nél lennék.
- Csak lépj túl rajta bassza meg! - ordítja Louis arcába Harry a szavakat. És talán, pont ennyi is kellett neki. Louis egy röpke pillantás alatt kirantotta magát Niall kezei közül és egyből Harry arcába vágta az öklét. Kicsit hátra tartózkodott, de nem ijedt meg annyira, hogy féljen vissza adni az öklöst. Így mindkét fiúnak lett egy gyönyörű monoklija a szeme alatt.
- Megmondtam nem? - tiszta harag szól Louis hangjából.
- Hagyjuk a francba az egészet - morog vissza Harry, majd újból neki indul Louisnak. Teljesen elfog a pánik.
- Elég! - kiáltom teljesen kifordulva magamból. Az egész helyiségben néma csönd lett csak a szabálytalan lélegzetvételeket lehetett hallani. Ijedten nézek végig mindenkin, ahogy megviselten álldogállnak szanaszét. Nem lehet igaz... Ez sült ki az egész tervből. Amit én találtam ki.
-Takarodjatok - egyenként fordul mindenki Louis-hoz. - Nem hallottátok? Menjetek innen.. Mindenki - néz végig a társaságon. Még rajtam is. - Most! - emeli meg a hangját.
Teljesen lesokkoltam hagyom hogy valaki húzzon maga után szedje össze a cuccaimat, majd vezessen ki a házból. Ugye ez most nem történt meg? Louis nem dobott ki a házból, ahol én is lakom.. Vele?
- Hé, jól vagy? - állít meg a vállamnál fogva Harry. A bal szeme alatt hatalmas duzzanat pirosan virít. Louis ütése nagyon erős volt. - Sajnálom - fordítja el a tekintetét hogy ne lássam a sérülését.
- Semmi gond - próbálok egy mosoly varázsolni az arcomra. Hisz Harry semmiben sem hibás. Ő megtett mindent. Beszélgetett vele amire én vettem rá, csak minden balul sült el, nem úgy, ahogy elterveztük.
- Gyere - ölel át félkezzel majd elkezdett vezetni az utcán. Egyenesen az otthonába.
Bambán nézem a kezemben gőzölgő teát, mélyen elmerülve a gondolataimban. Hogyan történhetett ez meg? Egyáltalán tényleg megtörtént? Miért kell a dolgoknak állandóan másképp történnie az elképzelések helyett. Ha egyszer el van tervezve valami nem lehetne azt be is tartani? Miért áll az élet kérdések sorozata előtt? Mi ezt a sok miért... Meg ez a sok ha..? Változni fog ez egyáltalán valamikor?
- Harry én ezt annyira sajnálom. Nem így akartam - szabadkozok már vagy ezredszer bocsánatkérésekbe. Olyan bűntudat van bennem a történtek miatt, hogy lassan már sírni támad kedvem.
- Nathalie tényleg nincs semmi baj. Oké? - ül le mellém jeget szorítva a szeme alá. És most mondja, hogy nincs semmi gond..
- Ennek nem így kellett volna történnie.
- Szerintem elég barátságos beszélgetés volt - rántja meg a vállát. A lehető legcsunyabban néztem rá a poénja miatt. Ezen a történeten nincs semmi vicces.
- Agyon vertétek egymást - lehelem kissé még sokkolva magam elé.
Harry csak három útcanyira lakik Louistól. Végig csak rá gondolok, hogy vajon most mi lehet vele egyedül. Annyira kétségbe vagyok esve miatta, hogy már saját magamra sem gondolok. Csak rá.
- Nem lett semmi bajunk.
Végig nézek a szeme alatt el húzódó sötét, kék, zöldben színeződő sérülésén. Vajon Louisnak is ennyire csúnya? Louis...
- Harry, csak beszélgetnetek kellett volna. Semi verekedés.
- Tudom. De nem lehet vele beszélni a múltról. Eleanor nála egy kimondhatatlan téma - a lány. Eleanor. Louis múltja.
- Azt hittem könnyebb lesz - nézek rá.
- Hé - fogja meg a vállam -, köszönöm - néz a szemembe.
- Ne. Ezt ne merd mondani - mondom rémülten. Tudom, hogy azt mondtam tegnap, hogy ma majd azt fogja mondani, hogy köszönöm. De nem így. Csak akkor lett volna oké, ha köztük minden.. Oké. Így nem. Semmi sem jó.
- Gyere ide - ledobja a borogatást a kávézó asztalára majd felrántott magához és jó szorosan megölelt. Hátamat nyugtatóan simogatja az egyik kezével másikkal a fejemet fogja, én a kezemet a dereka köré fontam. - Mindent megtettél nekünk. Köszönöm.
Ez után nem tudom, hogy mit akart. Eltávolodni vagy egy puszit adni még az arcomra. De egy csók lett. Harry megcsókolt és én hagytam. Utána elmenekültem. Megijedtem. Csak egy véletlen csók volt, de mégis valami más. Mintha valakit megcsaltam volna közben. Pedig csak egy furcsa véletlen volt az egész. Egy meg nem történt csók.
Meg sem álltam Louis házáig. Próbáltam a gondolataimat rendezni és nyugodt maradni. Mit lehet csinálni ilyenkor? Megcsókol valaki majd mentegetőzve elmenekülünk tőle, mert azt gondoljuk, hogy így jobb lesz. De egyáltalán nem lett jobb.
Az ajtó előtt állva csak nézek. Résnyire nyitva és csak sötétség fogad belülről. Vajon ébren lehet még?
A nappaliba merészkedve egy kis éjjeli lámpa ég, amiből még ki tudom venni Louis alakját. Pont velem szemben áll. Oldalra nyúlok, ahol pont élérem a kapcsolót ezzel még több fényt adva a szobának.
- Louis... - elszörnyedve nézek végig rajta megviselt testén. Kezéből ömlik a vér körülötte üvegszilánkok darabjai, alkoholos üvegek szanaszét. Louis nem józan. Részeg. Teljesen. Meg sem áll a lábán, véres kezével a gyönyörű fehér bőrkanapéra támaszkodik. - Mit csináltál?
Nem érdekel, hogy néz ki egyből odarohantam hozzá.
- M-mit keresel i-itt? - nyelve minden második szónál megbotlik és próbál stabilan állni.
- Itt élek egy ideig - nézek fel rá. Arca beesett szemei pirosak csak úgy árad belőle az alkohol szag. Sírt. Azt jól látni.
- Hol voltál?
Most illene őszintén válaszolni nem? Hát tudod Louis ott voltam Harry házában míg te kidobtal innen és ott voltam beszélgettünk volt egy csók és eljöttem. Ennyi.
- Ööö.. Az egyik fiúnál - dadogom.
- Harry? - néz rám gyanakvóan. Habozok a válaszban. Ajkamat beharapom még a tekintetemet is elfordítom. - Hát p-persze, hogy ott.
Próbál elindulok, de egy lépést sem tud megtenni stabilan. Rengeteget ivott látszik már a járásában. A múlt miatt?
- Louis részeg vagy - megfogom a karját, de elrántja. Muszáj segítenem neki. A hideg zuhany jót tesz nem? - Kérlek - nézek fel rá már könnyfátyol mögül. Menni sem tud az ellenszegüléssel meg hiába próbálkozik, mert a segítségem nélkül semmire sem jutna most. - Gyere.
Újból próbálkozom. Lassan megfogom a kezét várok egy kicsit a reakciójára és miután nem történik semmi kezdem el vezetni a fürdőszobába. Talán most van a holtponton, mert megenged mindent. Az elején furcsán néz amikor elkezdem vetkőztetni alsónadrágig majd leesik neki mit akarok. - Lépj be.
Próbálok neki a lehető legtöbbet segíteni, hogy könnyebb dolga legyen. De nehéz. Rettentő nehéz. Fogalmam sincs mit kellene csinálnom. Itt van mellettem egy részeg Louis Tomlinson tehetetlenül és itt vagyok én tudatlanul a történetekkel kapcsolatban. Talán át kéne hívnom valakit, hogy segítsen? Nem, az valószínűleg nem lenne a legjobb ötletem. Magamnak kell megoldanom ezt a hibát. Egy teljesen új tervet kell kiépítenem és pontról pontra átgondolni mindent, hogy tökéletes legyen.
- H-hideg - fogai is összekoccannak, ahogy a hideg zuhanyt lassan raterelem. Fogalmam sincs hogy ez jó ötlet vagy hogy használ e Louison de egy próbát megér.
- Tudom, sajnálom - hogy ne jég hideg legyen terelek hozzá egy kis meleget. Nem akarom, hogy holnap meg betegen kelljen ápolnom egész nap. - Mosd meg az arcod.
Miután végeztem egy törölközőt terítek rá, hogy melegedjen át. Csupasz felső leste akaratlanul is elnyeri a pillantásomat. Tele van különböző tetoválásokkal. Felirat és rajzok egyaránt. Akkor kapok észbe amikor a mutató ujjamat végighúzom a mellkasán lefelé és Louis hasa összerándul az érintésemre.
- Hozok tiszta ruhát - motyogom rá sem nézve.
Louis szobájában még sosem jártam. Egyszer sem. És most fura volt belépni oda. Főleg, ami bent fogadott az volt a durva. Totál sötétség fogadott még a lámpa kapcsolót is alig találtam meg. Irtó nagy volt a rendetlenség, ruhák szanaszét összetört bútor darabok. Valószínűleg ide is bejött miután mi elmentünk. A lábam előtt egy összetört fénykép volt. Kíváncsi voltam így felvettem. Louis volt rajta egy gyönyörű lánnyal. Ő lehet Eleanor. Louis őt nem tudja elfelejteni. Meg is értem szép, hullámos barna haj és szem elbűvölő mosoly. Összeillenek.
- A ruhák a szekrényben vannak - hallom meg Louis hangját mögöttem. Egyből elejtem a képet, amit ő is észrevesz. Nem ordítja le a fejem egy szót sem szól csak felveszi a földről és nézi hosszú percekig. Nem mertem semmit sem mondani. Figyeltem amint Louis kezei között összegyűrődik a papír majd lehull a földre könnyeivel együtt.
- Louis - lépek egyet közelebb hozzá. Nagyon megijeszt ez az oldala. Ilyen lenne az érzékeny Louis?
Megölel. Olyan hirtelen magához húz, hogy lélegezni is elfelejtek egy pillanatra. Vállai rázkódni kezdtek ahogy próbálja vissza tartani a sírást.
- Annyira szerettem - motyogja a hajamba.
- Lou.. - kezeimet meztelen határa vezetem és lassan simogatni kezdem. Fogalmam sincs mit kellene egyáltalán mondanom most neki. De szerintem a legjobb megoldás a hallgatás.
- Annyira.. Annyira.
- Shh.. Nem kell semmit sem mondanod - kezeim közé fogom az arcát a homlokára tapadt tincseket félre söpröm. - Az már a múlt el kell engedned - tanácsolom.
- De nem megy - erőszakosan törli le szeme alól a könnyeit majd még egy kicsit imbolyogva a szekrényéhez megy és nem zavarta a magát felöltözik. Zavartan fordulok el a szoba másik felébe és nézelődök. Rendetlenség mindenhol. - Akárhányszor próbálom elfeledni mindig ez lesz a vége - gondol itt a részegségre.
- Próbáltál már valakivel erről beszélni? - kérdezem tapintatosan lassan visszafordulva hozzá.
- Senkinek sem kell erről tudnia - morogja.
- De jót tenne.
- Ez te honnan tudnád? - vágta rá egyből. De ütött. Egészen a lelkemig.
Elvileg ilyenkor szokott az ember elgondolkodtató, hogy van-e tovább értelme. Én is felteszem magamnak a kérdést, hogy érdemes-e, még ezt a beszélgetést folytatni. Érdemes-e, még időd pazarolni Louis rá, hogy tovább tiporjon a lelkemben. Érdemes-e? Nem hiszem.
- Igaz. Semmit sem tudok - motyogom lehajtott fejjel. Éppen készülnék kimenni a szobából amikor megérzem az ujjait ráfonódni a csuklómra.
- Várj! Nem úgy gondoltam. S-sajnálom. - dadogott, ahogy vissza leül az ágyára engem is magával húzva. - Részegen történik velem olyan, hogy gondolkodás nélkül mondok ki dolgokat.
Hümmögtem válaszként. Ő meg egy mélyet sóhajtott és a plafon felé emelte a tekintetét.
- Eleanornak hívták - már éppen kezdenék ellenkezni, de ő csak megrázza a fejét. Hát akkor mondja. - Lassan három. N-nem. Lassan négy éve volt annak, hogy e-együtt voltunk. Azt hittem, hogy a kapcsolatunk tökéletes és hibátlan. Azt hittem, hogy boldogok lehetünk együtt. Szerettem őt mindennél jobban, de Kiderült, hogy ez nem kölcsönös - lélegzet visszafolytva hallgattam. - Kiderült, hogy az egész csak színjátszás volt. Nem kellet más neki csak a pénzem. Hónapok óta csalt meg mindenféle fiúval, de én ezt nem tudtam - hosszabb szünetet tartott. Arcát a kezébe temette. Megint sírt. Ahogy lassan már én is könnyeztem. - Egészen négy hónappal ezelőttig akkor fény derült az összes kis mocskos titkára. Nem tudtam, hogy hozzáállni a dolgokhoz, amikor meglattam, hogy a közös lakásunkban a szobánkban ott henyeleg egy másik férfival. És ki tudja már hányadikkal. Ott abban a pillanatban teljesen összetörtem, kiakadtam, ideges voltam, csalódott. Azt a lányt, akit éveken át teljes szívemből szerettem, imádtam egy másodperc alatt taszított a mélybe - néztem, ahogy a lámpa fénye alatt a szemében megcsillannak a könnyei. - Nem bírtam egy percnél tovább nézni őket, a sokkot az arcukon, amikor a hálószoba ajtaján betoppantam. Aznap este El-t kidobtam a házból a cuccaival együtt. Nem érdekelt a könyörgése csak el akartam tüntetni a lakásomból. Az életemből.
Louis karján az izmok megfeszültek kezét ökölbe szorítja, úgy, hogy az ujjai már elfehéredtek. Óvatosan megérintettem a kézfejét, ujjaimat az övével lassan összefontam.
- Egy héttel később találkoztam csak vele újra. Megállított és beszélgettünk. Vagyis csak ő mondta el amit akart, aztán elment. Végleg. Azóta tényleg nem láttam.
- Mit mondott? - kérdeztem.
- Azt, hogy mit akart tőlem valójában. Csak úgy a szemembe hányta, hogy sosem szeretett, csak a pénzemre hajtott, hogy utálja a családomat, a barátaimat, a bandát és, hogy legyek boldog a nyomorult életemben, mert senki sem fog szeretni egy önfejű, gazdag, bunkó, parasztot amilyen én vagyok - tágra nyílt szemmel meredten rá. - Először én sem értettem, hogy mi van. De aztán másnap az egyik képe alá a közösségi oldalon jó hosszan leírta hogy szakítottunk és elhordott mindennek. Annyira az ellenkezőjét írta le a valóságnak, hogy a végén senki sem hitte el. Nem hitt el egyetlen rajongónk sem semmit abból a szövegből és mindenki Eleanor-t támadta azután. És valahogy még a igazság is kiderült így végleg mindenki az én oldalamon állt és támogatott. De tudtam, hogy nem leszek rendben. És be is igazolódott. Négy hónap alatt még mindig itt vagyok és meg sem mozdultam a helyemről. A lehető legtöbb embert eltaszítottam magamtól az állandó bunkózással. Azt sem tudom, hogy van-e még valaki mellettem - fejezte be.
- Louis mindenki itt van - suttogom neki és szorítok egy kicsit a kezemen, hogy érezze tényleg így van. - Senki sem hagyott el. Segítenek csak engedd meg. Rendben? - hajtom le egy kicsit a fejem hogy a szemébe tudják nézni.
- Nem tudom...
- Hidd el így van. Míg te nem nyitottad ki a szemed én addig figyeltem. Tudom, és látom, hogy a barátaid itt vannak veled. Nyílj meg nekik Louis, csak akkor fogod tudni biztosan - mondtam.
- Köszönöm - néz rám bánatos mosollyal. És ez a szó. Gyűlölöm, nem is akarom a mai nap után többször hallani.
Ránéztem Louis-ra, még mindig az a bánatos mosoly volt az arcán. Kicsit felnevetve odahajoltam hozzá és megöleltem. Ez is segít egy kicsit a helyzetem, remélem.
- Nincs mit. De most aludj és józanodj egy kicsit - feleltem neki és megpróbálok elhúzódni. Csak próbáltam.
Addig jutottam míg a fejemet hátrahajtottam, így Louis-val az arcunk egy vonalba került. Keze lazán át volt vetve a vállamon, míg én az övén pihemtettem a sajátom. Tekintetem elveszett kék íriszeiben, míg az övé a szám és a szemem között cikázott. Azt hiszem a szívem is kihagyott egyszerre három ütemet, amikor Louis szája közeledett az enyémhez. Szemeim automatikusan csukódtak le a levegő egy kicsit meleg lett nekem és levegőt is elfelejtettem venni egy másodpercre.
Ha van különbség két csók között akkor az lehet egymillió ok is. Mert én annyit fel tudnék sorolni Harry és Louis csókja között. Teljesen máshogy éreztem mindkettőnél. Míg Harrynél a meglepettség és a megbánást éreztem Louis-nál a totális ellentétes. Mintha a pillangók repkedtek volna a gyomromban, olyan boldogság töltött el abban az egy percben.
Amikor a szája a számhoz ért, mintha egy szikra pattant volna fel az érintett területen. Egyik keze az arcomat simogatta a másik a tarkómnál tartott, ahogy szép lassan végig döntött az ágyon. Túl sokat akartam egyszerre túlságosan is bele éltem magam, ahogy nyelveink vad táncot járnak egymással. Tudtam, hogy helytelen volt a tett, hogy hagytam, de végtelenül élveztem is egyszerre.
Beállt a csend. Nem tudtam már mit válaszolni Daninak. Annyi mindenről nem tudok akkor ezt honnan érteném? Hiszen amnéziás vagyok. Ezzel a tudattal minden nap szembe kell néznem. És azzal is, hogy nem biztos, hogy visszatérnek az emlékeim. Boldogulnom kell ezentúl magamtól még tudatlanul is. Muszáj. A srácok nem maradnak örökre mellettem a hírnév elviszi őket más utakra is és akkor el kell engednem őket. Vissza kell térnem.. a családomhoz. Mert ugyebár nekem olyanom is van. Apám, anyám és húgom. Megígértem, hogy találkozni fogok velük, azt hiszem itt az ideje lassan be is teljesíteni az ígéretem.
- Azért remélem minden rendben lent.. - töri meg a csendet Dani aggódó hangja.
Lassan húsz perce a szobámba ülünk, lent meg megy még a beszélgetés. Elég hangosan.
- Remélem.. - alig mondtam ki a szót hangos csörömpölés hallatszott.
Egy másodpercet sem halasztva rontottunk ki a szobából száguldunk le a lépcsőn egyenest a nappaliba. Kicsit meg kell nyugodnom, hogy fel tudjam fogni a történteket. Valahogy tényleg nem így képzeltem el a békülést, hogy; Louis neki ugrik Harrynek amiből egy hatalmas bunyó lesz, a többiek próbálják őket szétszedni, üvegszilánkok hevernek szanaszét a földön, Louis torkaszakadtából üvölt.
- Fejezzétek be - kiált fel Dani elsőként, de mintha süketeknek szólt volna, senki nem hallgatott ránk. Perrie egyből hozzánk száguld és átölel. Egyedül csak mi vagyunk itt lányok. Meg az öt fiú a bunyó szétválasztásban.
- Megmondtam, hogy ne vedd a szádra El-t - ordít rá Louis Harryre és próbálja magát kiszabadítani Zayn és Niall fogásából.
- Inkább el kellene felejtened - vág vissza kapásból Harry.
Én csak kapkodom a fejem köztük nézem hogyan sértegetik egymást. Egyedül csak én nem tudom, hogy miről is van szó. Egy név hallatszik a fejemben újra és újra. El. Ki a csuda az az El? Miért akad ki rajta ennyire mindenki?
- Srácok elég legyen! - próbálkozik most Perrie a rendteremtéssel.
Érzem, hogy egész testemben remegni kezdek a félelemtől. Ez a sok kiabálás, zúzások hangja, az állandó vitatkozás megrémiszt. Olyan, mintha újra Jack-nél lennék.
- Csak lépj túl rajta bassza meg! - ordítja Louis arcába Harry a szavakat. És talán, pont ennyi is kellett neki. Louis egy röpke pillantás alatt kirantotta magát Niall kezei közül és egyből Harry arcába vágta az öklét. Kicsit hátra tartózkodott, de nem ijedt meg annyira, hogy féljen vissza adni az öklöst. Így mindkét fiúnak lett egy gyönyörű monoklija a szeme alatt.
- Megmondtam nem? - tiszta harag szól Louis hangjából.
- Hagyjuk a francba az egészet - morog vissza Harry, majd újból neki indul Louisnak. Teljesen elfog a pánik.
- Elég! - kiáltom teljesen kifordulva magamból. Az egész helyiségben néma csönd lett csak a szabálytalan lélegzetvételeket lehetett hallani. Ijedten nézek végig mindenkin, ahogy megviselten álldogállnak szanaszét. Nem lehet igaz... Ez sült ki az egész tervből. Amit én találtam ki.
-Takarodjatok - egyenként fordul mindenki Louis-hoz. - Nem hallottátok? Menjetek innen.. Mindenki - néz végig a társaságon. Még rajtam is. - Most! - emeli meg a hangját.
Teljesen lesokkoltam hagyom hogy valaki húzzon maga után szedje össze a cuccaimat, majd vezessen ki a házból. Ugye ez most nem történt meg? Louis nem dobott ki a házból, ahol én is lakom.. Vele?
- Hé, jól vagy? - állít meg a vállamnál fogva Harry. A bal szeme alatt hatalmas duzzanat pirosan virít. Louis ütése nagyon erős volt. - Sajnálom - fordítja el a tekintetét hogy ne lássam a sérülését.
- Semmi gond - próbálok egy mosoly varázsolni az arcomra. Hisz Harry semmiben sem hibás. Ő megtett mindent. Beszélgetett vele amire én vettem rá, csak minden balul sült el, nem úgy, ahogy elterveztük.
- Gyere - ölel át félkezzel majd elkezdett vezetni az utcán. Egyenesen az otthonába.
Bambán nézem a kezemben gőzölgő teát, mélyen elmerülve a gondolataimban. Hogyan történhetett ez meg? Egyáltalán tényleg megtörtént? Miért kell a dolgoknak állandóan másképp történnie az elképzelések helyett. Ha egyszer el van tervezve valami nem lehetne azt be is tartani? Miért áll az élet kérdések sorozata előtt? Mi ezt a sok miért... Meg ez a sok ha..? Változni fog ez egyáltalán valamikor?
- Harry én ezt annyira sajnálom. Nem így akartam - szabadkozok már vagy ezredszer bocsánatkérésekbe. Olyan bűntudat van bennem a történtek miatt, hogy lassan már sírni támad kedvem.
- Nathalie tényleg nincs semmi baj. Oké? - ül le mellém jeget szorítva a szeme alá. És most mondja, hogy nincs semmi gond..
- Ennek nem így kellett volna történnie.
- Szerintem elég barátságos beszélgetés volt - rántja meg a vállát. A lehető legcsunyabban néztem rá a poénja miatt. Ezen a történeten nincs semmi vicces.
- Agyon vertétek egymást - lehelem kissé még sokkolva magam elé.
Harry csak három útcanyira lakik Louistól. Végig csak rá gondolok, hogy vajon most mi lehet vele egyedül. Annyira kétségbe vagyok esve miatta, hogy már saját magamra sem gondolok. Csak rá.
- Nem lett semmi bajunk.
Végig nézek a szeme alatt el húzódó sötét, kék, zöldben színeződő sérülésén. Vajon Louisnak is ennyire csúnya? Louis...
- Harry, csak beszélgetnetek kellett volna. Semi verekedés.
- Tudom. De nem lehet vele beszélni a múltról. Eleanor nála egy kimondhatatlan téma - a lány. Eleanor. Louis múltja.
- Azt hittem könnyebb lesz - nézek rá.
- Hé - fogja meg a vállam -, köszönöm - néz a szemembe.
- Ne. Ezt ne merd mondani - mondom rémülten. Tudom, hogy azt mondtam tegnap, hogy ma majd azt fogja mondani, hogy köszönöm. De nem így. Csak akkor lett volna oké, ha köztük minden.. Oké. Így nem. Semmi sem jó.
- Gyere ide - ledobja a borogatást a kávézó asztalára majd felrántott magához és jó szorosan megölelt. Hátamat nyugtatóan simogatja az egyik kezével másikkal a fejemet fogja, én a kezemet a dereka köré fontam. - Mindent megtettél nekünk. Köszönöm.
Ez után nem tudom, hogy mit akart. Eltávolodni vagy egy puszit adni még az arcomra. De egy csók lett. Harry megcsókolt és én hagytam. Utána elmenekültem. Megijedtem. Csak egy véletlen csók volt, de mégis valami más. Mintha valakit megcsaltam volna közben. Pedig csak egy furcsa véletlen volt az egész. Egy meg nem történt csók.
***
Az ajtó előtt állva csak nézek. Résnyire nyitva és csak sötétség fogad belülről. Vajon ébren lehet még?
A nappaliba merészkedve egy kis éjjeli lámpa ég, amiből még ki tudom venni Louis alakját. Pont velem szemben áll. Oldalra nyúlok, ahol pont élérem a kapcsolót ezzel még több fényt adva a szobának.
- Louis... - elszörnyedve nézek végig rajta megviselt testén. Kezéből ömlik a vér körülötte üvegszilánkok darabjai, alkoholos üvegek szanaszét. Louis nem józan. Részeg. Teljesen. Meg sem áll a lábán, véres kezével a gyönyörű fehér bőrkanapéra támaszkodik. - Mit csináltál?
Nem érdekel, hogy néz ki egyből odarohantam hozzá.
- M-mit keresel i-itt? - nyelve minden második szónál megbotlik és próbál stabilan állni.
- Itt élek egy ideig - nézek fel rá. Arca beesett szemei pirosak csak úgy árad belőle az alkohol szag. Sírt. Azt jól látni.
- Hol voltál?
Most illene őszintén válaszolni nem? Hát tudod Louis ott voltam Harry házában míg te kidobtal innen és ott voltam beszélgettünk volt egy csók és eljöttem. Ennyi.
- Ööö.. Az egyik fiúnál - dadogom.
- Harry? - néz rám gyanakvóan. Habozok a válaszban. Ajkamat beharapom még a tekintetemet is elfordítom. - Hát p-persze, hogy ott.
Próbál elindulok, de egy lépést sem tud megtenni stabilan. Rengeteget ivott látszik már a járásában. A múlt miatt?
- Louis részeg vagy - megfogom a karját, de elrántja. Muszáj segítenem neki. A hideg zuhany jót tesz nem? - Kérlek - nézek fel rá már könnyfátyol mögül. Menni sem tud az ellenszegüléssel meg hiába próbálkozik, mert a segítségem nélkül semmire sem jutna most. - Gyere.
Újból próbálkozom. Lassan megfogom a kezét várok egy kicsit a reakciójára és miután nem történik semmi kezdem el vezetni a fürdőszobába. Talán most van a holtponton, mert megenged mindent. Az elején furcsán néz amikor elkezdem vetkőztetni alsónadrágig majd leesik neki mit akarok. - Lépj be.
Próbálok neki a lehető legtöbbet segíteni, hogy könnyebb dolga legyen. De nehéz. Rettentő nehéz. Fogalmam sincs mit kellene csinálnom. Itt van mellettem egy részeg Louis Tomlinson tehetetlenül és itt vagyok én tudatlanul a történetekkel kapcsolatban. Talán át kéne hívnom valakit, hogy segítsen? Nem, az valószínűleg nem lenne a legjobb ötletem. Magamnak kell megoldanom ezt a hibát. Egy teljesen új tervet kell kiépítenem és pontról pontra átgondolni mindent, hogy tökéletes legyen.
- H-hideg - fogai is összekoccannak, ahogy a hideg zuhanyt lassan raterelem. Fogalmam sincs hogy ez jó ötlet vagy hogy használ e Louison de egy próbát megér.
- Tudom, sajnálom - hogy ne jég hideg legyen terelek hozzá egy kis meleget. Nem akarom, hogy holnap meg betegen kelljen ápolnom egész nap. - Mosd meg az arcod.
Miután végeztem egy törölközőt terítek rá, hogy melegedjen át. Csupasz felső leste akaratlanul is elnyeri a pillantásomat. Tele van különböző tetoválásokkal. Felirat és rajzok egyaránt. Akkor kapok észbe amikor a mutató ujjamat végighúzom a mellkasán lefelé és Louis hasa összerándul az érintésemre.
- Hozok tiszta ruhát - motyogom rá sem nézve.
Louis szobájában még sosem jártam. Egyszer sem. És most fura volt belépni oda. Főleg, ami bent fogadott az volt a durva. Totál sötétség fogadott még a lámpa kapcsolót is alig találtam meg. Irtó nagy volt a rendetlenség, ruhák szanaszét összetört bútor darabok. Valószínűleg ide is bejött miután mi elmentünk. A lábam előtt egy összetört fénykép volt. Kíváncsi voltam így felvettem. Louis volt rajta egy gyönyörű lánnyal. Ő lehet Eleanor. Louis őt nem tudja elfelejteni. Meg is értem szép, hullámos barna haj és szem elbűvölő mosoly. Összeillenek.
- A ruhák a szekrényben vannak - hallom meg Louis hangját mögöttem. Egyből elejtem a képet, amit ő is észrevesz. Nem ordítja le a fejem egy szót sem szól csak felveszi a földről és nézi hosszú percekig. Nem mertem semmit sem mondani. Figyeltem amint Louis kezei között összegyűrődik a papír majd lehull a földre könnyeivel együtt.
- Louis - lépek egyet közelebb hozzá. Nagyon megijeszt ez az oldala. Ilyen lenne az érzékeny Louis?
Megölel. Olyan hirtelen magához húz, hogy lélegezni is elfelejtek egy pillanatra. Vállai rázkódni kezdtek ahogy próbálja vissza tartani a sírást.
- Annyira szerettem - motyogja a hajamba.
- Lou.. - kezeimet meztelen határa vezetem és lassan simogatni kezdem. Fogalmam sincs mit kellene egyáltalán mondanom most neki. De szerintem a legjobb megoldás a hallgatás.
- Annyira.. Annyira.
- Shh.. Nem kell semmit sem mondanod - kezeim közé fogom az arcát a homlokára tapadt tincseket félre söpröm. - Az már a múlt el kell engedned - tanácsolom.
- De nem megy - erőszakosan törli le szeme alól a könnyeit majd még egy kicsit imbolyogva a szekrényéhez megy és nem zavarta a magát felöltözik. Zavartan fordulok el a szoba másik felébe és nézelődök. Rendetlenség mindenhol. - Akárhányszor próbálom elfeledni mindig ez lesz a vége - gondol itt a részegségre.
- Próbáltál már valakivel erről beszélni? - kérdezem tapintatosan lassan visszafordulva hozzá.
- Senkinek sem kell erről tudnia - morogja.
- De jót tenne.
- Ez te honnan tudnád? - vágta rá egyből. De ütött. Egészen a lelkemig.
Elvileg ilyenkor szokott az ember elgondolkodtató, hogy van-e tovább értelme. Én is felteszem magamnak a kérdést, hogy érdemes-e, még ezt a beszélgetést folytatni. Érdemes-e, még időd pazarolni Louis rá, hogy tovább tiporjon a lelkemben. Érdemes-e? Nem hiszem.
- Igaz. Semmit sem tudok - motyogom lehajtott fejjel. Éppen készülnék kimenni a szobából amikor megérzem az ujjait ráfonódni a csuklómra.
- Várj! Nem úgy gondoltam. S-sajnálom. - dadogott, ahogy vissza leül az ágyára engem is magával húzva. - Részegen történik velem olyan, hogy gondolkodás nélkül mondok ki dolgokat.
Hümmögtem válaszként. Ő meg egy mélyet sóhajtott és a plafon felé emelte a tekintetét.
- Eleanornak hívták - már éppen kezdenék ellenkezni, de ő csak megrázza a fejét. Hát akkor mondja. - Lassan három. N-nem. Lassan négy éve volt annak, hogy e-együtt voltunk. Azt hittem, hogy a kapcsolatunk tökéletes és hibátlan. Azt hittem, hogy boldogok lehetünk együtt. Szerettem őt mindennél jobban, de Kiderült, hogy ez nem kölcsönös - lélegzet visszafolytva hallgattam. - Kiderült, hogy az egész csak színjátszás volt. Nem kellet más neki csak a pénzem. Hónapok óta csalt meg mindenféle fiúval, de én ezt nem tudtam - hosszabb szünetet tartott. Arcát a kezébe temette. Megint sírt. Ahogy lassan már én is könnyeztem. - Egészen négy hónappal ezelőttig akkor fény derült az összes kis mocskos titkára. Nem tudtam, hogy hozzáállni a dolgokhoz, amikor meglattam, hogy a közös lakásunkban a szobánkban ott henyeleg egy másik férfival. És ki tudja már hányadikkal. Ott abban a pillanatban teljesen összetörtem, kiakadtam, ideges voltam, csalódott. Azt a lányt, akit éveken át teljes szívemből szerettem, imádtam egy másodperc alatt taszított a mélybe - néztem, ahogy a lámpa fénye alatt a szemében megcsillannak a könnyei. - Nem bírtam egy percnél tovább nézni őket, a sokkot az arcukon, amikor a hálószoba ajtaján betoppantam. Aznap este El-t kidobtam a házból a cuccaival együtt. Nem érdekelt a könyörgése csak el akartam tüntetni a lakásomból. Az életemből.
Louis karján az izmok megfeszültek kezét ökölbe szorítja, úgy, hogy az ujjai már elfehéredtek. Óvatosan megérintettem a kézfejét, ujjaimat az övével lassan összefontam.
- Egy héttel később találkoztam csak vele újra. Megállított és beszélgettünk. Vagyis csak ő mondta el amit akart, aztán elment. Végleg. Azóta tényleg nem láttam.
- Mit mondott? - kérdeztem.
- Azt, hogy mit akart tőlem valójában. Csak úgy a szemembe hányta, hogy sosem szeretett, csak a pénzemre hajtott, hogy utálja a családomat, a barátaimat, a bandát és, hogy legyek boldog a nyomorult életemben, mert senki sem fog szeretni egy önfejű, gazdag, bunkó, parasztot amilyen én vagyok - tágra nyílt szemmel meredten rá. - Először én sem értettem, hogy mi van. De aztán másnap az egyik képe alá a közösségi oldalon jó hosszan leírta hogy szakítottunk és elhordott mindennek. Annyira az ellenkezőjét írta le a valóságnak, hogy a végén senki sem hitte el. Nem hitt el egyetlen rajongónk sem semmit abból a szövegből és mindenki Eleanor-t támadta azután. És valahogy még a igazság is kiderült így végleg mindenki az én oldalamon állt és támogatott. De tudtam, hogy nem leszek rendben. És be is igazolódott. Négy hónap alatt még mindig itt vagyok és meg sem mozdultam a helyemről. A lehető legtöbb embert eltaszítottam magamtól az állandó bunkózással. Azt sem tudom, hogy van-e még valaki mellettem - fejezte be.
- Louis mindenki itt van - suttogom neki és szorítok egy kicsit a kezemen, hogy érezze tényleg így van. - Senki sem hagyott el. Segítenek csak engedd meg. Rendben? - hajtom le egy kicsit a fejem hogy a szemébe tudják nézni.
- Nem tudom...
- Hidd el így van. Míg te nem nyitottad ki a szemed én addig figyeltem. Tudom, és látom, hogy a barátaid itt vannak veled. Nyílj meg nekik Louis, csak akkor fogod tudni biztosan - mondtam.
- Köszönöm - néz rám bánatos mosollyal. És ez a szó. Gyűlölöm, nem is akarom a mai nap után többször hallani.
Ránéztem Louis-ra, még mindig az a bánatos mosoly volt az arcán. Kicsit felnevetve odahajoltam hozzá és megöleltem. Ez is segít egy kicsit a helyzetem, remélem.
- Nincs mit. De most aludj és józanodj egy kicsit - feleltem neki és megpróbálok elhúzódni. Csak próbáltam.
Addig jutottam míg a fejemet hátrahajtottam, így Louis-val az arcunk egy vonalba került. Keze lazán át volt vetve a vállamon, míg én az övén pihemtettem a sajátom. Tekintetem elveszett kék íriszeiben, míg az övé a szám és a szemem között cikázott. Azt hiszem a szívem is kihagyott egyszerre három ütemet, amikor Louis szája közeledett az enyémhez. Szemeim automatikusan csukódtak le a levegő egy kicsit meleg lett nekem és levegőt is elfelejtettem venni egy másodpercre.
Ha van különbség két csók között akkor az lehet egymillió ok is. Mert én annyit fel tudnék sorolni Harry és Louis csókja között. Teljesen máshogy éreztem mindkettőnél. Míg Harrynél a meglepettség és a megbánást éreztem Louis-nál a totális ellentétes. Mintha a pillangók repkedtek volna a gyomromban, olyan boldogság töltött el abban az egy percben.
Amikor a szája a számhoz ért, mintha egy szikra pattant volna fel az érintett területen. Egyik keze az arcomat simogatta a másik a tarkómnál tartott, ahogy szép lassan végig döntött az ágyon. Túl sokat akartam egyszerre túlságosan is bele éltem magam, ahogy nyelveink vad táncot járnak egymással. Tudtam, hogy helytelen volt a tett, hogy hagytam, de végtelenül élveztem is egyszerre.
