22. rész

Nathalie Hayley Peterson

Mindenkiben megvan az a kicsi izgatottság, félénkség, amikor először találkozik a párja családjával. Nem tudja mit kellene tennie, mondania vagy csinálnia. Elképzeled, hogy csak állsz ott egy helyben a társad kezét szorongatva és csak figyeled a körülötted lévő embereket. Magadban már elképzelted, hogy milyen is lesz a viselkedésük a mozdulatuk és a megjelenésük. Ha szerencséd van akkor eltalálod, de ha nem kicsit kétségbeesel és gyorsan egy teljesen új tervet kell összeállítanod a fejedben. A második lehetőségre pedig sosincs időd, mert mire már elkezdenél a terved első felén agyalni addigra te kerülsz a középpontba. Nem tehetsz mást, mint, hogy improvizálsz vagyis kedvesen mosolyogsz, bólogatsz és egy-egy szavas válaszokat adsz a hozzád beszélőnek és reménykedsz, hogy minél előbb lekerülsz a reflektorfényből. Ez általában mindig így történik. Ha valahogy teljesen máshogy akkor szerencsés vagy, mert akkor valahol máshogy alakultak a dolgok.

Az egész utat, amit a kocsiban töltöttem Louis-val Londontól Doncasterig csak ilyeneken járt az eszem. Több képben is elképzeltem milyen lesz a találkozásom az egész Tomlinson családdal. Tudom, hogy semmi okom sem volt izgulni a dolgokkal kapcsolatban, mert már ismertem közölük párat. Például Louis anyukáját Jay-t, legnagyobb húgát, Lottie-t és a két legkisebb ikerpárt. 

Louis is egész út alatt a kezemet fogta és minden ötödik percben nyugtatott, hogy semmi okom az aggodalomra. Igaza is lett. Részben.

Mosolyogva figyeltem, ahogy beléptünk a bejárati ajtón a másik két ikerpár már egyből a bátyjuk karjaiban volt és el sem engedték. Jay addig kedvesen bemutatott Dannek az élettársának, míg az egyik csöppség ott volt a kezében. Lottie kezében ott aludt a másik így csak fél kézzel megölelt.

Louis második legnagyobb húga csak messziről figyelt. A bátyját üdvözölte mellettem pedig csak elsétált. Daisy és Phoebe belsőre olyan, mint Lotts velük könnyen ment a megismerkedés.

A kocsiban pont attól tartottam, ahogy Fizzy viselkedett. Láttam a szemében, hogy nem kedvel pedig nem is beszéltünk még egy szót sem.

- Beszélek vele - súgja oda Louis, egy puszit nyomva a fejemre.

- Nem kell - fogom meg egyből a kezét.

Elhatároztam, hogy én fogok vele beszélni az elkövetkező napokban, hogy megtudjam mi a baja velem. De addig is próbáltam másra koncentrálni.

A nap nagy részében a két ikerlánnyal voltam, akik ingyenesen meghívtak a saját haj- és sminkszalonjukban. Egy fél napot igénybe vett, amint újabb és újabb hajfonatokat és sminket próbáltak ki rajtam.

- Csini vagy - kacsintott rám Lou, amikor meglátott. A hajam besütve egy laza smink volt az arcomon és Daisy fantasztikus ötletére még át is kellett öltöznöm egy szoknya-póló párosításra.

- A lányok célja az volt, hogy elájulj mikor meglátsz. 

- Szóval most...?

- Aztán, újra csinálták a hajam és a sminkem és még egyszer átöltöztettek - sétáltam oda hozzá -, mert nem akarták, hogy a szegény bátyjuk összeessen a nappaliba és egy hétköznapi megjelenést produkáltak. Szóval ezzel kell beérned - ülök le mellé a kanapéra.

- Hmm.. - ölel át fél kezével. - Azt hiszem, ez is megfelel - hajol oda hozzám egy gyors csókra.

- Khm! - egyből elhúzódtam és kipirult arccal a hang irányába fordultam. Lottie és Fizzy állt pár méterre mellettünk. 

- Mizu, csajok? - kérdezte Lou lazán. Fizzy meg sem szólalt csak fogta magát és felrobogott az emeletre. Lotts leült mellénk és a tévét kezdte kapcsolgatni.

- Ne is törődj vele - int Lotts, amint meglátja az arckifejezésem. - Bolond, majd megenyhül.

- Ne beszélj így a húgodról, Charlotte! - jelenik meg Jay is. - De igaza van. Felicité kamasz azt sem tudja mire vagy kire haragszik. Adj neki időt.

Valamennyire megnyugtattak a szavaik, de azért mégsem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Fogalmam sem volt, hogy Fizzy miért neheztel rám ennyire. Talán ennyire zavarja, hogy a bátyja közelében vagyok? Nem tudom.
A két nagyobbik iker futva jönnek le az emeletről egyenes Louis előtt megállva.

- Ígértél nekünk valamit! - mondja határozottan Daisy.

- Tényleg?
- Egy meccset és ezt most szeretnénk bevasalni rajtad - vette át a szót Phoebe.
Nem ellenkezhetett senki a két kis csaj mindent leszervezett és fél órán belül az egész család a hátsó kertben volt. Jay, a bíró így ő figyelte az eseményeket, Dan csőszként lett alkalmazva, aki a csöppségekre figyelt, mi pedig a pályán voltuk szerteszét.
- Hé, Nats! Te velünk leszel - szól ide nekem Lottie.
Lotts, Daisy, Phoebe voltak az egyik kapu előtt, míg a másikon Louis és Fizzy.
- Hogyhogy így vannak a csapatok? - sétálok oda a lányokhoz.
- Mert mi régebben lestoppoltuk Lottiet, így automatikusan Fizzy Lou-val van. - vázolja fel a történetet Daisy. - De így utólag megbántuk, hogy őt választottuk - suttogja oda nekem.

- Hallottam ám - néz rá a nővére dühösen.
- Miért? - nevetek fel.
- Mert mindig veszítünk.
- Na akkor gyermekeim - csapom össze a kezeimet. - Ideje ezen változtatni.
Ezt a "változtatást" nem tudom, hogy hogyan gondoltam, mert az első félidőben Lou csapata 5:1 arányban vitte a pálmát. Még azt az egy gól előnyt is csak engedékenységből szereztük be. Nem tagadom, de Louis baromi jól focizik és esélyét sem láttam már a második gól után annak, hogy mi le fogjuk őket győzni. A lányok is már a harmadik után beletörődtek a veszteségbe. Még volt egy félidőnk, simán ki tudnánk használni és behozni a lemaradást, csak fogalmam sincs hogyan.
- Lányok! - jön oda hozzánk szelíden mosolyogva Jay. - Sikerülni fog, mindet bele!

- Anya, kész vesztesek vagyunk - szomorkodott Phoebe.

- Dehogy gyermekeim! Hisz van egy fegyveretek - nézett itt rám -, csak alkalmazni kell és nyertek - kacsintott ránk, majd elment.
- Ó, hogy az a.. - csap rá Lottie a homlokára. - Nats, te vagy a fegyver!

-  Mi? - nézek már csak én éretlenül.
A sípszó megszólal ezzel egy időben elkezdődött a második menet.

- Csak tereld el a figyelmét.
Oké, ezt már nem kellett megmagyaráznia, mert értettem. De miért is nekem kell ezt csinálnom? Vágom, hogy én is játszom, de a húgai közelebb állnak Louis-hoz, mint én. Egyáltalán, hogyan kéne ezt az egész elterelős dolgot csinálnom? A 7:1 gól előnynél, már éreztem, hogy ideje cselekednem valamit. Egyből Louis elé léptem, ahogy hozzá került a labda.
- Tudod Lou, egy valamit nem értek - kezdem el mondani az első mondatot, ami eszembe jutott, de rájöttem, hogy improvizálnom kell valamit különben lebukok.
- Mit? - kérdez vissza ezzel teljes figyelmét rám szentelve.
- Vagyis kettő dolgot - javítom ki gyorsan magam közben nem annyira feltűnően a csapattáraimat néztem a pályán, hogy hogyan legyen tovább. - Hogy hogyan lehetsz ennyire átkozottul jó ebben  játékban és, hogy mi az értelme a focinak? - Láttam, hogy elkezd agyalni a válaszon így az előttünk levő labdát lepasszoltam Lottie-nak és ők tovább folytatják a játékot.
- Talán adottság, hogy ennyire jó vagyok a második kérdésedre meg nem tudok válaszolni - mosolyog rám.
- Értem. És még valami - vigyorgok vissza neki. - Gól!

Láttam a meglepettséget az arcán és a szembesülést a ténnyel, hogy tényleg kaptak egy gólt. A csapatunk boldogan tapsolt és visított, még a bíró is a mi oldalunkon állt.
- Csak így tovább! - súgta Lotts a fülembe.
Mosolyogva néztem szemközt Lou meglepett arcával, amint leesett neki, mire ment ki az egész játékom. De nem álltam le. Örültem, hogy a lányok ennyire vidámak lettek az újabb góltól, amit szereztünk. A következőnél nem feltűnően végigsimítottam Lou karján, mire a fejét egyből rám kapta és ismét meg tudtuk szerezni a labdát. Újabb gól!
- Tudom, mire megy ki a játék - néz rám mindentudóan Louis, mikor megint egymással szembe kerültünk.
- Fogalmam sincs, mire gondolsz - nézek rá ártatlanul.
- Eltereled a figyelmem, hogy meg tudd szerezni a labdát, de most nem fog sikerülni - néz mélyen a szemembe.
- Akkor most hol van a labda? - kérdezem meg. - Ja, és gól - nevetek rá, ő pedig hitetlenkedve megfordul és ott hagy. Az egészből a meglepetés az volt, hogy most nem is én vettem el a labdát, hanem Phoebe és vitte egészen a kapuig, ahol Lottie-nak passzolva lett plusz egy pontunk. Még egy utolsó elterelés jutott az eszembe és utána teljesen kifogytam az ötletekből. Amint elhaladt mellettem Louis, alig hallhatóan odasúgtam neki valamit, amitől szinte majdnem orra is esett. Nem volt teljesen ez a szándékom, de a lányoknak sikerült egész jó arányba felhozni a lemaradásunkat.
- Louis! - akadt ki már Fizzy a 7:6 eredményre.
- Bírónő, kiállítást kérek - kiált oda Jaynek rám mutatva.
- De nem történt semmi szabálytalanság - szól vissza hangjában némi vidámságot hallva, amit próbált elrejteni.
- De elveszi az eszem!
- Arról én nem tehetek! - mosolyog Jay.
Louis kijelentésére egy pillanatra megállt bennem a levegő, de pontosan tudtam, hogy tökéletesen is ez volt neki a célja. Ő is elveszi az eszem.
- Nagyon jó vagy, Nats! - szalad oda hozzám Daisy.
- Ugyan mindent a győzelemért - pacsizok le vele.

Végül pedig 8:7 arányban kikapott a csapatunk, de nem láttam senkit sem búslakodni emiatt.

***

Estére mindenki kellően elfáradt és vacsora után el is tűntek. Én is Louis-val voltam a szobájában. Egész nap nem használtam a telefonomat, ami meg is látszott, mert vagy nyolc millió üzenet érkezett a lányoktól. Elvoltam egy ideig azzal, hogy csak válaszolgassak nekik és beszámoljak a napomról.
Aztán jött egy meglepetésszerű üzenetem.
Niall: "Nathie, segíts! Milyen virág tetszene Liz-nek?"

- Mi van Niall és Liza között? - fordulok egyből Louis felé, ahogy elolvastam az üzenetet.

- Semmi.. Nem tudom - javítja ki magát.
- Hazudsz! - ülök fel. A kezében lévő mappát pedig abban a pillanatban összecsukja. - Mi az?
- Semmi.
- Mutasd már - nevetek rá. Nem hatottam meg.
- Nem szeretném - válaszolja.
- Miért? Mi az? - kíváncsiskodom és egyre közelebb megyek hozzá.
- Csak.. Csak egy dalszöveg - túr bele a hajába.
- Tényleg? - lepődtem meg. Kíváncsi voltam, természetesen. Sosem láttam még őt dalt írni, most pedig itt a lehetőség. Ki nem hagynám. - No Control - olvastam fel a címet. Tetszett. Beleolvastam egy két sorba is. - Elég élénk fantáziád van - nevetem el magam. - De különben ez egy nagyon jó szám lesz. Csak fejezd be.
Tarkómnál fogva magához húzott, egy elég mély csókra.
- Köszönöm. Kellett a biztatás - dönti homlokát az enyémnek. Egy gyors puszit adtam neki a szájára még egy kis biztatás jeléül. 

- Különben, eltértünk a tárgytól - ülök bele az ölébe vele szemben. - Mi van Niall és Liza között?
- Még én sem tudom, de Liam bulija óta beszélgetnek meg talán egyszer találkoztak - kezeimmel a hájával szórakoztam és hallgattam, amit mondott.
- De én erről, miért nem tudok?
- Talán azért, ahogy lereagáltad, hogy Harry Skylert fűzi - simogatta meg az oldalam.
- Ne már! Ő a húgom természetes, hogy védem, még fiatal is, de Liza nem. Azért megemlíthette volna - biggyesztettem le a számat.
- Nem baj, Kicsim. Úgy is elmondták volna.
- Aha - forgattam meg a szemeimet. - Niall-nek is segítesz úgy, mint Harry-nek tetted? - kérdeztem rá.
- Honnan..?
- Honnan tudom? - vágtam a szavába. - Nem vagyok hülye. Meg hallottam, ahogy a konyhában erről beszéltek - kacsintottam rá.

- Még hallgatózol is? - csíp bele az oldalamba.
Megcsókolt. Ez most valahogyan más volt. Egyikünk sem akarta befejezni és mire észbe kaptam én kerültem alulra, míg Louis tovább csókolt. Éreztem, amint keze a felsőm alá vándorolt.
- A szüleidnél vagyunk - motyogtam neki. Az pulzusom már az egekben volt, a levegőt is úgy kapkodtam, mintha az utolsók lennének.
- Még jó, hogy hangszigetelt a ház - a nyakamtól fölfelé minden egyes milliméternyi felületet elkezdett puszilni egészen a számig, ahol újabb csókcsatába kezdtünk.

Louis pólója a földön landolt. Meztelen testének minden centiméterén végigsimítottam. Éreztem ahogy izmai egy-egy érintésre megfeszülnek és ellazulna, szíve heves dobogását is éreztem, szabálytalan levegővételeit is hallottam.
És jött a pánikrohamom. Próbáltam minden erőmmel Louis-ra koncentrálni, de az eszem már rég messze járt. Eszembe jutott az összes dolog, amit Jack művelt velem. A felforrósodott hangulatot sikerült egy másodperc alatt elrontanom.
- Ne! Ne! Szállj le rólam! - zihálom mellkasánál fogva lökődve Louis-t.
- Hé, mi az? - értetlenkedik.

- Ne haragudj, csak.. - nem tudtam neki mit mondani. Annyira haragudtam magamra is meg az egész helyzetre. - Csak.. Megijedtem - fújtam ki a benntartott levegőt.
Láttam a felismerést az arcán, amikor tudatosult benne, mitől is ijedtem meg ennyire.
- Francba! Sajnálom - túrt bele a hajába tehetetlenül. -, elfelejtettem. Ne haragudj!
Éreztem azt a furcsa ízt a számban, amit nem tudtam megmagyarázni. Csak figyeltem, ahogy Louis felkel az ágyból majd a fürdőszobába vonul. Hátradőltem az ágyon és csak szidtam magam, hogy hogy lehetek ennyire béna. Tudtam, hogy nem menekülhetek örökre ettől a szituációtól és valamikor túl kell lépnem ezen. Most pedig pont itt volt a lehetőség és nem éltem vele... Nem. Nem hagyhatom ki.
Gyorsan Lou után mentem, a fürdőszoba ajtaját bezártam magam után. A fiú meglepetten nézett rám. Már csak egy alsógatya volt rajta.
- Nathie? Mi az?
- Jöttem fürödni - rántottam meg a vállam.
- Oké - néz furán -, de most én vagyok itt.
- Gond, ha én is itt vagyok? - kérdezem, de a tekintetéből nem olvastam ki semmit. - Figyelt, tudom, hogy túl kell lépnem azon, ami régen történt - haraptam bele az ajkamba, mert ezután nem tudtam, mit mondani.
- Tudom - nyitja meg a zuhanyt -, de én nem fogok semmit sem erőltetni, ha nem akarod - fordul felém.
- Nincs arról szó, hogy nem akarom - vettem egy mély levegőt. - Kell a biztatás - rántom meg a vállam tehetetlenül. Nem tudok már mit mondani, hogy megértse, mit szeretnék.
Lassan odasétált hozzám, kezemet megfogva pár lépést beljebb vezetett. Ujjaival megfogva a felsőm alját és elkezdi felfelé húzni rajtam. Végig tartja velem a szemkontaktust figyelve minden reakciómat azután is, amint lekerült rólam a ruhadarab. A nadrágomnál is ugyanezt eljátszotta, míg végül egy szál fehérneműben álltunk egymás előtt. Lassan odahajolt és megcsókolt.
- Ürítsd ki a fejed - suttogta a számba. - Próbáld elterelni a gondolataidat arról a helyről. Zárd el őket jó mélyen, hogy ne gondolj többet rá. Oké? - csak bólintottam. - Biztos akarod?
- Igen - nyitottam ki a szemem, hogy egy kis biztatást szerezzünk egymástól.
- Rendben - egy laza mozdulattal felültettet a mosdókagyló szélére és újból megcsókolt. - Ha sikerült kizárni mindent, gondolj arra, hogy ez lesz az első. Velem. És, hogy minden rendben lesz - nyom egy puszit a szám sarkára.
- Vigyázol rám? - kérdezem meg remegő hangon, átadva magam neki.
- Mindig vigyázni fogok rád!