2017. május 28., vasárnap

23. rész



Sziasztok!
Meghoztam az új részt. Remélem mindenkinek tetszeni fog. Már csak pár rész van hátra és utána befejeződik Louis és Nathalie története. Jó olvasást! - L. xoxo

Nathalie Hayley Peterson 


Reggel a az eddigieknél is korábban keltem hatalmas mosollyal az arcomon. Mellettem, Louis még mélyen alszik, így csak az arcára egy puszit nyomva magára hagytam.
Lenn csak Jay volt a legkisebb ikrekkel, próbálta megetetni őket.
- Jó reggelt! - köszöntem.
- Szia, kincsem! Ilyen korán? - néz rá az órájára. Valóban még nyolc óra sincs.
- Segítsek? - kérdeztem rá, ahogy már tényleg próbált ketté válni, hogy mindkét babára tudjon figyelni.
- Megtennéd? - könnyebbül meg, ahogy az egyik kis tálat odaadja.
- Persze - foglalok helyet mellette. - Szia, gyönyörűm! Éhes a pocak? - nézek ragyogó arccal Doris-ra.
Az egész etetést végig játszottam a kicsivel. A végére talán meg is kedvelt, mert már nevetett is nekem.
- Ez igen! - ámult Jay. - Fél év alatt talán ez volt az első alkalom, hogy ilyen szépen evett. Ezentúl téged foglak be etetésre - nevet fel.
- Ugyan ez semmiség - veszem az ölembe Dorist.
- Különben, hogy aludtál?
- Jól. Nagyon jól - válaszoltam és azt a hatalmas vigyort az arcomról le nem tudták volna törölni.
- Ennek örülök - mosolyodik el Jay. - Örülök, hogy vagy a fiamnak.
- Inkább én örülök, hogy a fia van nekem - válaszolom egyből.
- Én tényleg nagyon hálás vagyok. Nem tudom mi lenne, Louis-val nélküled - fordította komolyra a szót.
- Miért?
- Gondolom mesélte, Louis, milyen volt előtted az élete abban a pár hónapban? - Bólintottam. - Szóval én tudtam, hogy egy lány fog kelleni neki, hogy rendbe jöjjön. Csak tudod, féltem. Az utolsó hónapban már nagyon tartottam attól, hogy nagyon későn jössz a képbe. Annyira későn, hogy Louis-val nem lehetett volna mit csinálni, mert annyira maga alatt volt. A baleset utáni első alkalommal, mikor beszéltem vele már éreztem a hangjában a változást, ami talán senkinek sem tűnt fel. Amolyan anyai megérzés. Rögtön tudtam, hogy te leszel az, aki megmentheti. Fele annyi dologra sem gondoltam, hogy mi történik veletek a megismerkedésetek után, nos, ami megtörtént. De tudtam, hogy ez kell a fiamnak, hogy észhez térjen. És lám! Most már, úgy látom, minden rendben. Ismét az a boldog gyerek, aki régen volt. Boldoggá tetted és, ahogy látom, ő is téged - fejezi be.
- Igen, azt hiszem a legboldogabbá tett - mondom magam elé bámulva az előbbi hallottakat emésztve.
- Láttam a tegnapi nap folyamán. Tartottam is, hogy valamit elront Louis, vagyis lássuk be el is rontott egy-két dolgot - nevettünk fel mindketten. - De most már úgy látom, hogy minden rendben veletek.
- Igen. Hihetetlen, de nagyon jól kijövünk nem úgy, mint az elején.
Elkezdtem Dorist rázogatni a kezemben, mert egyre jobban ficánkolt.
- Örülök. Lehetne egy kérdésem?
- Persze - válaszolom könnyedén.
- Tegnap a meccs közben, valamit mondtál a fiamnak, amitől majdnem orra is esett - egyből tudtam mire gondolt. - Látszott nagyon meglepte, de közben nagyon örült neki. Megtudhatom, mit mondtál neki?
Végig Doris-szal játszottam, amikor feltette a kérdést. A válaszomnál is csak a babára figyeltem.
- Azt, hogy szeretem.
Még most is megmosolyogtat a történés, hogy én voltam az első, aki kimondta. De legjobban Louis reakciója tetszett, hogy nem számított rá.
- Igen? - Jay hangjában is hallható volt a meglepődés.
- Tudom, hogy ez így furcsa. Én sem így terveztem neki először kimondani, hogy szeretlek. Csak így jött az alkalom - mosolyogtam.
- Eddig még nem mondtátok egymásnak, hogy szeretlek? - lepődött meg még jobban.
- Soha - néztem rá. - Nem tudom. Valahogy, mindig csöndben voltunk, amikor ezt kellett volna közölnünk egymással. Azt hiszem inkább a némaság beszélt helyettünk és azt meg is értettük - feleletem.
- Nagyon fontos vagy Louis-nak - mondja és mintha a szeme sarkában a könnyei csillognának. - Kérlek nézd el neki, ha a jövőben hibázik, mert biztos is, hogy fog. Csak kérlek, te tarts ki mindig mellette!
Bólintottam, mert a torkom kezdett összeszűkülni a feltörekvő sírástól. Jay anyai megérzései ennyire jók, hogy sejti mi lesz a jövőben vagy nem tudom, de rám is hatott. Nem terveztem Louis mellől elmenni a közeljövőben, az biztos. Ahhoz már túl fontos lett nekem.
Az ölemben ülő Dorist végül addig ráztam, míg a felesleges reggelijének a tartalmát a felsőmre juttatta.
- Jaj, édesem! - ugrik oda egyből, Jay és elveszi tőlem Dorist. - Elfelejtettem mondani, hogy kell büfiztetni is reggeli után. Menj, öltözz át gyorsan! - terelget is ki egyből a konyhából.
Gyorsan felszaladtam az emeletre, Louis pedig pont szembe jött velem a fürdő felől. Arcára hatalmas vigyor terült el, amint meglátott, én pedig egyből elvörösödtem. Hát persze, hogy az estére kell egyszerre gondolni.
- Hiányoztál mellőlem, mikor felkeltem - szól oda hangjában némi csalódottsággal.
- Nem tudtam aludni - indokoltam meg. Mielőtt még odahajolt volna hozzám csupasz mellkasánál fogva hátrább toltam magamtól és a hatalmas foltra mutattam a pólómon. De így utólag visszagondolva hagynom kellett volna kivárva a reakcióját, hogy a húga reggelije a hasán van.
- Ki hányt le téged? - néz sokkolva. Talán azért mert tényleg lehánytak vagy azért, mert az ő pólója volt.
- Doris-nak sok volt a reggeli - válaszolom és bemegyek utána a szobába. - És a te hátaddal mi történt?
Döbbenten nézem, ahogy a lapockájától egészen a derekáig karmolásnyomok borították be a hátát. Ez a bolond meg alsógatyában mászkált az előbb. Nagyon remélem, hogy senki sem látta meg.
Pontosan tudtam, hogy azokat a piros csíkokat én csináltam a hátára az éjszaka folyamán. Még így is hihetetlen volt, hogy tényleg ennyire látszik.
- Valaki nagyon élvezte az éjszakát - kacsintott rám, azzal az elégedett vigyorával. A lehető legvörösebb árnyalatot vetette fel az arcom, másodperc rekordokat megdöntve.
- Hülye vagy!
Mivel csak azért jöttem fel, hogy pólót cseréljek, Louis-val nem foglalkozva tovább óvatosa levettem a felsőt és az utazómhoz mentem keresni egy másikat. Éreztem Louis tekintetét a hátamon, de eszem ágában sem volt megfordulni és szemközt nézni vele. Lassan vettem fel a kiválasztott fehér toppomat és csak ezután fordultam meg.
Felnevettem, amint láttam Louis meghökkent arcát és nyelt is egy nagyot. Odasétáltam elé, karjaimat átfontam a nyaka körül közben pedig lehúztam magamhoz egy csókra.
- Azért néha kíváncsi vagyok, mi zajlik le ilyenkor a fejedben - mondom.
- Néha jobb, ha nem tudod - csókolt meg újra. Keze levándorolt egészen a fenekemig majd belemarkolt ezzel közelebb húzva magához.
- Azt hiszem, van egy-két tippem - motyogom a szájába.
Hümmögött egyet válaszként.
Elszakadtam tőle, mielőtt túl mélyre mentünk volna és a csalódott Louis-t otthagytam a szobájában.
Éppen amikor nyitottam az ajtót, láttam, hogy Fizzy éppen megy be a sajátjába. Csak a válla fölött hátranézett és becsapta az ajtót. Nem akartam sokáig halogatni a beszélgetést Louis húgával, mert ki tudja meddig leszünk itt, és nem akarom az utolsó pillanatig elhúzni a békülést vagy mit.
Bekopogtam a szobaajtaján. Nem számítottam arra, hogy esetleg szól valamit. de egy "Gyere be!" kiáltás után kicsit megkönnyebbültem.
- Szia! - köszönök, ahogy becsuktam az ajtót. Ahogy elnéztem nem örült annak, hogy engem lát kora reggel. -  Tudnánk beszélni?
- Nem érek rá! - vágja rá bunkón.
Oké, ez egy kicsit nehezebb lesz, mint gondoltam.
- Figyelj! - kezdek bele újra. - Nem tudom mi okból nem jövünk ki egymással, de nem szeretnék az egész ittlétem alatt rosszban lenni veled. Nem tudom, mit vétettem, hogy ennyire elutasító vagy velem szemben és akármennyire is töröm a fejem nem jövök rá. Most pedig nagyon szeretném, ha ezt megbeszélnénk. Még akkor is, hogyha egész nap itt kell várnom.
Hatalmas kissé ideges sóhajtással adta tudatomra, hogy benne van a beszélgetésben. Leül az ágyára fejével pedig az egy székre bök, hogy foglaljak helyet.
- Nem fogok kertelni - vág bele. - Nem tetszik, hogy a bátyámmal vagy.
Hű, ez volt aztán a szókimondás. Hány éves is, Fizzy? Tizennégy, azt hiszem, de az esze a helyén van.
- Miért? - kérdezek rá.
- Viccelsz velem? - ebben a mondatában volt valami "Louisos", ahogyan kimondta. - Louis az előző barátnője után megjárta a poklot és bántott a lelkiismeretem, hogy én egyáltalán nem tudtam neki segíteni. Emiatt gyűlölöm, azt a lányt. Aztán jöttél te és egy hónap alatt megoldottál mindent. Nem akartam elhinni, hogy egy idegen csaj kellett, aki rendbe rakja őt.. Már bocs - néz rám most először.
- Nekem is mondták páran, hogy én vagyok az aki megmenti, Louist, de sosem értettem. Semmit sem csináltam - mondom.
- Lehet, hogy te azt hiszem, hogy semmit sem csináltál, de akkor is megmentetted Louis-t egy rossz énjétől. Most pedig, hogy már minden rendben várom, hogy te is mikor fogsz neki csalódást okozni.
- Miből gondolod, hogy én megbántanám? - nézek elképedve.
- Mit tudom én - rántja meg a vállát. - Valahogy mindig Louis jön ki rosszul az összes kapcsolatából. Nekem pedig végig kell néznem az összeset.
- Mi van akkor, ha én más vagyok, mint az a többi?
- Nem tudom, hogy más vagy e - néz a szemembe.
- Miért nem adsz legalább egy esélyt? - kérdezek rá.
Persze megértem az eddigi összes mondatát, arra pedig nem kaptam konkrét magyarázatot, hogy engem miért kell elutasítani, ha még nem is ismer.
- Mert mindenkinek megadtam azt az esélyt, amit te is kérsz. És eddig mindenki kihasználta. Én meg meguntam - hangjában már inkább a csalódottságot hallottam. - Lehet hogy még csak kamasz vagyok, de nagyon nem szeretem, ha velem meg a családommal szórakoznak.
- Figyelj, az én szándékaim komolyak a bátyáddal kapcsolatban. Szerintem a történetünket meg tudod, hogy hogyan kezdődött, meg most hol tartunk.
Bólintott.
- Igen, meg az egész internet rólatok hemzseg. Körülbelül, miden második cikk rólatok szól, hogy mi van.
Ez most meglepett. Azt hittem, hogy Louis tökéletesen titokban tartja a kapcsolatunkat meg engem is. Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő után is ekkora szenzáció lehet egy ember.
- Erről nem tudok semmit, meg nem is szeretném tudni. Kerülöm a médiát messziről, amíg azt sem tudom ki vagyok - zárom le gyorsan.
- Te nem is tudod mi van a hálón? - lepődött meg.
- Nem. Miért, kellene?
- Nem tudom. Én végig követtem, hogy miket írogatnak rólatok és néha már követni sem tudtam mi van - kezd el magyarázni.
- Engem meg tényleg nem érdekel - mosolygok rá nehogy megsértődjön, hogy csak így közbevágok. - Visszatérve pedig az eredeti témához. Előröl kéne kezdenünk ezt az egész ismerkedős dolgot, nem gondolod?
- Lehet, át kellene gondolnom egy két dolgot - álmélkodik.
- Mi lenne, ha elfelejtenénk, pontot tennénk itt az egésznek a végére és elzárnánk egy dobozba? - sétálok oda hozzá a beleegyezése után. - Szia, Nathalie vagyok, a bátyád barátnője és mást, mint a többi - nyújtom felé a kezemet. Jóval magasabb volt már most nálam, szinte akkora, mint Lou.
- Szia, Fizzy, Louis húga. Remélem majd jól kijövünk - a hangja szelíd és barátságossá változott, mint az elején volt.. Legalább elkezdtünk a jó irányba haladni.

***
Fél év? Igen, pontosan fél év telt el, hogy Louis az életembe csöppent, vagy én az övébe, kinek hogyan tetszik. Már decembert írunk az idő pedig csak egyre gyorsabban pörög. Most pedig itt ülünk a nappaliban egy pohár pezsgővel a kezünkben és a fiúkat ünnepeljük. A One Direction sikeresen kiadta negyedik stúdióalbumát és két hónap múlva világ körüli turnéra indulnak. Kicsit korainak tartottam az ünneplést, de az összes fiú ragaszkodott ehhez az időponthoz.
Dani, Liza, Skyler, Perrie, Zayn, Liam, Niall, Harry, Louis és én mind összegyűltünk nálunk.
- Emelem a poharam a bandára - kezdte el, Liam. - Továbbra is ezeket a sikereket érjük el a bandával, utazzuk körbe a világot és szerezzünk boldogságot minden rajongónak, akinek szerencséje van velünk találkozni - fejezte be.
- Egy újabb sikeres, élményekkel teli évet szerezzünk - folytatja Harry. - Legyen minden úgy, ahogy most van és ne változzon semmi.
- Igyunk a bandára - vette át a szót, Zayn.
- A boldogságra - szállt be Niall is, és átölelte Lizát.
- A barátságra - zárta le Louis.
És a poharak összeütköztek.
A háttérben halkan szól a banda új albumának száma, most jelenleg a No Control ment. Louis ölében ültem és közben Danival meg Perrie-vel beszéltem. Idő közben klikkekre oszlottunk és kis csoportokban kezdtünk el beszélni.
- Hé, Louis még egy kört? - kérdezi Zayn, megrázva a kezébe az alkoholt.
- Nem, nem kér! - válaszolom.
- Jöhet! - vágja rá velem egy időben, Louis.
Odafordulok hozzá és szemközt nézek vele. Nem zavart az elején, hogy ivott pár pohár felest is az elején, hiszen ünnepeltek, de már túl haladta a tízet, ami szerintem egy kicsit sok lesz számára. Régen volt már részeg és nem tudom, hogy ennyi idő után, hogyan reagálna rá.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit már sok lesz? - kérdezek rá a lehető leglazábban.
- Nem. Miért gondolod ezt? - hajol közelebb, így át tudja adni Zayn-nek a poharát.
Fejembe többször elmondtam, hogy "Felnőtt gyerek tudja mit csinál", csak sajna ott volt a gyerek szó. Nem bíztam benne ezen a téren, jelenetet pedig egyáltalán nem akartam csapni a többiek előtt. 
- Te tudod - zárom le csak ennyivel. Hozzám hajolt egy csókra, de én elrántottam a fejem, így csak egy arcra puszi lett.
- Na.. - néz rám csodálkozva. Én is megleptem saját magam. Sosem tértem ki egy csókra elől sem, eddig.
- Hol tartottunk? - fordultam inkább vissza Perrie felé.
Furcsán méregetett egy ideig, ahogy mindenki más is a társaságban.
- Azt, hogy kaját kéne csinálnunk mindenkinek - mondta Perrie.
- Akkor menjünk - állok fel Louis öléből.
Dani, én és Perrie a konyhába mentünk valami kaja után kutatva.
- Te, hallod! Mi volt az, az előbbi? - lök vállba Dani.
- Semmi sem - válaszolom furán. Még én sem tudom, mi történt.
- Nem úgy tűnt - néz aggódva rám Perrie.
- Fogalmam sincs - fújom ki a benntartott levegőmet. - A mosogatás az én dolgom lesz - terelem el a témát és egyből nekilátok a munkának.
- Öhm.. Én összeszedem kintről a poharakat - hadarja el Perrie. Ez furcsa volt.
- Én megkérdezem ki, mit kér enni - csatlakozik hozzá Dani is.
Nem fordultam hátra csak egy okét mondva elkezdtem a mosogatást. Másodperceken belül két kar fonódott a derekam köré és átölelt. Egyből megcsapott Louis jellegzetes illata egy kis alkohollal keveredve.
- Mi volt az kint? - kérdezi állát a vállamra támasztva.
Nagyot sóhajtottam, közben pedig elzártam a csapot.
- Nem tudom - döntöm a hátamat a mellkasának. - Ne haragudj!
- Hé! - fordít szembe magával és kezeivel közre veszi az arcom. - Én kérek bocsánatot! Tudom, hogy nem kellett volna ennyit innom és most már befejeztem.
- Nem... Nem akartam beleszólni, hogy mit csinálj. Csak egy pillanat erejéig megijedtem, azt hiszem.
Homlokát az enyémnek döntötte.
- Soha, nem fog az még egyszer előfordulni.
Szeretem, hogy már szavak nélkül is megértjük egymást és így nem kell kimondanom azokat, amiket nem szeretnék.
- Tudom - suttogtam a lehető leghalkabban. Megcsókoltam kárpótlásként, úgy igaziból.
- Szeretlek! - simogatja meg az arcom. - Ezt soha ne felejtsd el!
Az utóbbi időben egyre többet mondja, hogy szeret. Nem mintha zavarna, csak egyszerűen boldoggá tesz meg tetszik, hogy néha csak úgy váratlanul kimondja emlékeztetve rá. Úgy a nap minden egyes órájában, ha együtt vagyunk, ha nem. És ez nekem mindennel felér.
- Én is, szeretlek!

1 megjegyzés: