2016. november 3., csütörtök

18. rész

Louis William Tomlinson


Egy újabb éjszaka amire szintén nem emlékszem. Pontosan már meg sem tudom határozni hányadik alkalom is ez. Most is furcsállva nézek körbe a szobámban. Az eddigieknél is még nagyobb rendetlenségre számítottam, hogy az egész szoba összedőlt mondjuk, de helyette rend és tisztaság fogadott. Nem rémlik, hogy részegen rendet szoktam rakni csak úgy. Ezért is volt furcsa a hosszú idő utáni újbóli rend.
De a fejfájás az sosem változik.
Ahogy felültem az ágyban egyből a fejembe hasított a fájdalom. Csak a szokásos.
Semmi sem rémlik az után, hogy mindenkit elküldtem a házból és utáni törni, zúzni és inni kezdem. Talán ez is volt itt a probléma. Próbálom magam rávenni a változásra, hogy ne mindig italba fojtsam a bánatom, hanem valami másba. De, ha négy hónap után ez nem ment kétlem, hogy akkor pont most fog sikerülni.
A konyhába belépve Nathalie pillantottam meg, ahogy sürög-forog már otthonosan mindenhol.
- 'Reggelt! - morgom félig kómásan még. Kicsit megugrik a hangomtól és egyből felém fordult.
- Jó reggelt! - mosolyogva nyújtott felém egy bögre kávét, amit most örömmel fogadtam el. - Hogy vagy? - kérdezte.
- Másnaposan - feleltem felemelve a bögrét, fél tartalmát el is fogyasztva belőle. Fél szemmel figyeltem ahogy alsó ajkát harapdálta alig észrevehetően. Ma reggel különösen furcsa volt.
- Ööö.. Liam hívott, hogy nemsokára itt lesznek Danival. Remélem nem gond, hogy felvettem a telefonodat csak állandóan csörgött - motyogta el már a végét.
- Dehogy semmi gond - eresztettem meg egy kis mosolyt felé. Valahogy örülök is neki, így nem kellett korán reggel Liam üvöltözését hallgatnom készüléken keresztül. Elég lesz személyesen.
- Hogy van a kezed? - érdeklődve pillanatok le a bal kezemre, amit Nathalie is figyel. Valóban a tenyerem közepén egy elég mély seb húzódik végig. Fel sem tűnt eddig, sem az, hogy ennyire fáj.
- Fogalmam sincs mit csináltam - felelem továbbra is a kezemet vizsgálva. Kibaszottul fáj!
- Hogy érted? Nem emlékszel semmire? - kérdezi láthatóan nagyot nyelve a mondat végén.
Az biztos, hogy az egész éjszaka homály. Fogalmam sincs a legtöbb dologról, hogy mi történt és hogyan. De, ha talán sorjában veszem akkor könnyebb.
Az első emlékem az, amikor mindenkit szó szerint kidobok a házból és miután egyedül vagyok a konyhába vonulok és a rejtekhelyeimről előpakolom az üvegeket. Tömény alkohol az összes. De ez még nem számít itt józan vagyok.
Második az, amikor az első üres vodkás üveg előttem hever kezemben már ott a következő, de az sincs tele.
Harmadik egy hatalmas képkiesés, amikor nem rémlik semmi csak feketeség.
Negyedik egy törött lámpa és még több üres üveg. Talán itt már le kellett volna állnom. De inkább tovább folytattam.
Ötödik emlékként csak annyi rémlik, hogy a szobámban rombolok. Minden, ami a kezem ügyébe kerül az a szoba másik felébe lendült. Csak úgy tomboltam az elmúlt hónapok keserves időszaka pörgött le a szemem előtt.
Hatodik ismét feketeség.
Hetedik már annyi rémlik, hogy Nathalie is itt van velem és segít nekem. Fogalmam sincs miért, hisz őt is kidobtam a házból a többiekkel együtt. De akkor, hogy is került ide vissza?
Nyolcadik és egyben az utolsó a reggel amikor felkelek. Az este maradék része annyira nem rémlik. Még annyit hogy beszélgetünk Nathalie-val a... A múltamtól. Te szentséges isten!
- Nem -  válaszolok még mindig nagyban törve az agyam a tegnappal kapcsolatban. - Néhány dolog rémlik, de semmi komoly.
- Értem - motyogta.
- Ugye nem csináltam semmilyen hülyeséget vagy mondtam valami furcsát? - néztem rá riadtan.
- Nem! Dehogy - ellenkezett. - Úgy viselkedtél mint egy részeg ember. Vagyis remélem - rántotta meg a vállát majd elfordult tőlem.
Szerettem volna még egy kicsit faggatni, mert valami nekem nem stimmelt a dologban, de csengettek. Vagyis megjött Liam és Danielle. Beinvitáltam őket a nappaliba és míg a két lány eltűnt az emeleten, én itt maradtam Liammel.
- Hogy érzed magad haver? - Próbáltam a hangjában rejlő kis cinizmus felől eltekinteni és úgy venni, mintha tényleg érdeklődne hogylétem felől.
- Egészen jól - nézek fel rá egy pillanatra, majd elterülök a hatalmas kanapén.
- Tényleg? Olyan másnapos fejed van - mondja.
Magamban megköszöntem ezt az apró kis észrevételt, de szó nélkül hagytam. Karommal eltakartam a szememet és tovább agyaltam a tegnap történetekkel kapcsolatban. Egyre több minden ugrik be például már az is megvan, hogy sérült meg a kezem. Az a fránya sörös üveg rosszkor volt, rossz helyen.
- Mennyire ütötted ki magad? - sóhajtott fel Liam.
- Csak egy kicsit - néztem rá fél szemmel. Ekkorát nem hazudok, mert a srácok tudják, hogyha elkezdek inni, azt nem hagyom abba ameddig teljesen K.O. nem leszek. Hülye kérdés hülye válasz.
- A kezed nem azt mondja.
- Nagyon jó észrevétel - csettintettem is egyet a hatás kedvéért. - Tudod, hogy totál végem volt tegnap, úgyhogy nem tudom miért kérdezel ekkora marhaságot.
- Mit csináltál? - kérdezi úgy általánosságban mikor részeg szoktam lenni.
- Csak a szokásos - legyintettem egyet. Vagyis törés, zúzás, robbantás meg úgy minden ami egy világháborúhoz hasonlít. Ezt nem kell Liamnek sem magyaráznom.
- Nathie, hogy került vissza hozzád?
- Valamikor az este jött vissza - mondtam.
Rémlik, hogy mondott valamit ezzel kapcsolatban. Megvan! Harry-nél volt. Emlékszem amikor részegen erről faggattam és nem akarta elmondani hol volt. Talán az eddigi legaranyosabb gesztus volt tőle, hogy éjszaka közepén vissza jött és segített nekem.
- Tényleg? - nem kellett ránéznem tudtam, hogy meglepetten felhúzta a fél szemöldökét és úgy bámul tovább engem.
- Tényleg - sóhajtottam fel. Mi nem hihető el ebben, de most komolyan?
- És mit csináltál vele? - szemeim kipattantak és csak úgy meredtem az előttem ülő Liamre. Próbáltam felfogni, hogy az előbbi kérdést tényleg kimondta vagy csak a másnaposságtól már félre is hallok. Nem, határozottan megkérdezte.
- Mi van? - nézek rá továbbra is értelmetlenül. - Semmit sem. Mit csináltam volna?
- Jól van nyugi csak kérdeztem - emelte maga elé a kezét védelmezően. - Csak nagyon fura volt Nathalie, azért kérdeztem, hogy nem e tettél valamit az este - ismételte meg.
- Haver mondom, hogy semmit sem csináltam - ültem fel hirtelen a kanapén nem is foglalkozva a fejfájással, ami villámként hasított a fejembe. - Alig emlékszem valamire a tegnap estéből és biztos vagyok benne, hogy.. Hogy.. - teljesen lefagytam. - Te úristen!
- Mi van?
Ez lehetetlen. Nem lehet. Ezt mégis hogy?
- Uramisten!
- Mi van? - hallottam Liam hangját.
Egyáltalán megtörtént? Lehet hogy csak álmodtam? À, nem. Határozottan emlékszem erre a pillanatra. Össze szorítottam az ajkaimat majd elmosolyodtam. Igen, ez határozottan megtörtént. Megcsókoltam! Te Jézusom megcsókoltam Nathalie-t!
- Jesszusom! - motyogta magam elé meredve.
Ez a pillanat tisztán él bennem. Ahogy az ölelésből egy kicsit elhúzódik úgy, hogy az arcunk pár centire volt egymástól. Én meg csak úgy megcsókoltam. Ő pedig hagyta.
Istenem micsoda egy csodálatos csók volt!
- Mi van? - kérdezte Liam egyre hangosabban. De még mindig sokk hatása alatt voltam. Nagyon is.
Nem lökött el nem pofozott fel nem ordibált csak hagyta, hogy végig döntsem az ágyon fölé magasodva tovább ostromolva az ajkait.
- Megcsókoltam - néztem Liamre felébredve az átmeneti sokkból.
- Mi van?
- Megcsókoltam - ismételtem el neki.
- Mi van? - nézett rám döbbenten, mintha nem értené mit mondtam.
- Beakadt a lemez? - kérdeztem rá kissé már szórakozottan.
- Mi... - hihetetlenül elröhögte magát ujjaival végigszántott a haján. - Most komolyan haver. Mi van? - röhögte el magát megint.
- Megcsókoltam Nathalie-t - ismételtem el sokadszorra. De ezt még nekem is szoknom kellet. Tényleg megtettem?
- Komoly? - Liam sem karja elhinni. Végül is, én sem.
- Komolyan haver. Megtettem. Részegen - feleltem.
Szóval akkor azért volt ma olyan fura Nathalie, amikor elmondtam, hogy nem emlékszem semmire azért volt olyan zavarodott az arckifejezése. Vajon mit akart azzal kapcsolatban kérdezni?
- Haver... - kezdte. -  Na jó fogalmam sincs mit mondjak -  dőlt vissza a fotelba, de a szemét le nem vette volna rólam. - Hihetetlen vagy.
- Kösz! - ültem fel.
- És milyen volt? - eléggé hülye fejet vághattam mert Liam nevetni kezdett rajta.
- Mi?
- Milyen volt? A csók - ismételte meg.
- Most ilyen lányos megbeszélést tartunk ahogy a csajok szokták? - kérdezem teljesen komolyan. Mert hát, a lányok szokták ennyire kivesézni az ilyen dolgokat.
- Haver - állt fel Liam és elém sétált.- Felfogod, hogy négy hónap után Nats az első csaj, akit megcsókoltál és ő az, aki még érzéséket is vált ki belőled? - fogja meg a nyakam kényszerítve, hogy figyeljek rá. - Érted, hogy Nats az, aki megment téged a régi emlékektől? Felfogod ezt, Louis?
Azt mondják, hogy az emlékeinktől vagyunk azok, akik; hogy a múltunk határoz meg bennünket, de nem felejthetjük el, hogy tovább kell fejlődnünk, mert néha az emlék olyan erőteljes lehet, hogy benne ragadunk, megrekedünk a pillanatban. Akik nem törődnek a múlttal, hajlamosak újra elkövetni a hibáit, míg akik a múltban ragadtak, mit sem szeretnének jobban, mint átélni azt ismét. De az emlékek, akárcsak a fotók, idővel elhalványulnak. Esetleg egy személy feledteti el velünk. Velem is ez van. Bár nem ismerem be, de tudom, hogy igaz. Nathalie az, aki engem megment. Ő az, aki kihúz engem a gödörből. Amióta mellettem van tényleg változáson megyek keresztül nem is kicsin, hanem jó nagyon. Újra megtanulok érzelmeket kifejezni és lassan vissza is szerzem a régi életem. Többet kezdek el foglalkozni a fontos dolgokkal, mint a banda, a családom vagy saját magam és nem foglalkozok a múlttal. Mert van egy korszak, amit le kell zárom és egy új kaput nyitni. Ami nekem most Nathalie. Ő az, aki most belépett az életembe és egy új kezdetet nyit meg számomra. És csak bele kéne vetnem magam egy új kalandba, amibe együtt lehetünk.
- Igen, tudom.

***

Az óra lassan éjfélt üt és én még mindig éberen fekszek az ágyamban. Az esőcseppek egyre erősebben csapódtak az ablakomhoz, a szél vadul csapkodta a fák ágait a távolban már hallani lehetett egy-egy mennydörgés hangját. Tipikus londoni vihar közeleg.
Szeretem hallgatni az esőt, valahogy mindig megnyugtat. Olyan mintha a belső érzéseim törnének ki pár órára és tombolják ki magukat Londonnak majd szép lassan vissza vonulnak egy kis nyugalomra, míg újabb problémák nem keletkeznek egy újabb kitörésre várva. Valahogy mindig akkor kezd esni az eső amikor úgy érzem, hogy muszáj ordítanom. Hogy kiadjam a fájdalmakat meg minden mást, ami a szívemet nyomja. Erre a vihar nekem mindig a tökéletes időpont.
Egy villám hasít végig az ablak előtt, amit követ egy hatalmas dörgés.
Ugyanekkor halk kopogást hallottam, majd a szobám ajtaja lassan kinyílik. Érdeklődve ülök fel az ágyamban és néztem, ahogy Nathie alakja kirajzolódik a folyosóról beszűrődő fényben.
- Minden rendben? - kérdezek rá halkan. Ahogy a szemem hozzászokik a gyér világításhoz észre veszem, hogy a lány egy párnát ölelget maga körül és enyhén zavarban van.
- Ööö.. Ne haragudj, csak... - ismét egy hatalmas dörgés zengett fel, mire Nathalie összerezzent. - Csak félek.
- Mitől? - kérdezek vissza egyszerre mire gondolatban jól fejbe csapom magam. Idióta!
- A vihartól - hajtotta le a fejét zavarában. - Itt maradhatok egy kicsit, amíg..
- Gyere - vágok a szavába és arrébb húzódok az ágyban. Nem is kellett neki többször mondanom egyből ide sietett és már az a takaróm alatt volt, amikor újra dörögni kezdett. - Ennyire félsz?
- Igen - motyogja. - Annyira ijesztő ez a vihar.
- Pedig Londonban gyakori - válaszolom. Kicsit feljebb ült, hogy az arcunk egy vonalban legyen. Egyből a tegnap este pillanatai jutottak az eszembe. Olyan tisztán él ez a pillanat az emlékezetemben, hogy ha akarnám se tudnám kitörölni. Vajon mit szólna, ha megismétlődne?
- Tudom, de egyik sem volt még ennyire félelmetes - sokkal távolságtartóbb volt és a hangja kissé rekedtes. Biztos voltam benne, hogy neki is a tegnap este emlékei cikáznak a fejében.
- Pár óra és véget ér -  nyugtatom meg kicsit elbizonytalanodva.
- Danielle meg ilyen időben akár engem elrángatni vásárolni - dünnyögi.
- Hát ő mindig a tökéletesre törekszik. Főleg, ha Liamről van szó.
Liam szülinapja másfél hét múlva lesz. Dani pedig egy nagy medencés bulit akar tartani - ha az idő engedi -, csak baráti és családi körben. Minden évben újabb és újabb dolgokat talál ki. Tavaly például kempingeznünk kellett a semmi közepén. Azt hittem halálra fogjuk unni magunkat, de Dani mindenről gondoskodott és egy felejthetetlen szülinapja lett Liamnek. Ezért nagyon a mostanitól sem tartok annyira.
- Értem én. De na.. - a takaró alá bújt amikor látta, hogy egy villám szelte át az eget. - Akkor is várhatnánk míg jobb idő lesz.
- Dani most megállíthatatlan - mosolygok rá. - Rám bízta a tortát, hogy rendezzem le holnap. És, ha valamit elrontok a nyakamat tekeri ki.
Bele sem merek gondolni, hogy Dani mi mindent csinálna még velem, ha elrontom a kedvese tortáját. Mindent pontosan leírt nekem egy papírra a torta ízéről, magasságáról, díszítéséről és alakjáról. És még nem tudom miről. A lényeg, hogy tökéletes legyen és én ne rontsam el.
- Kezdek félni Danitól - nevet fel egy kicsit.
Figyeltem minden mozdulatát, ahogy egy cseppnyi kis boldogság átsuhant az arcán. Ajkai hatalmas mosolyra húzódtak, szemei egy pillanatra megcsillantak és csak úgy sugárzott belőle a vidámság. Ezt látva nekem is mosolyognom kellett. Tökéletes.
De kár, hogy csak egy pillanatig tartott.
A vihar most kapcsolt a tetőfokára. Az esőcseppek kopogása egyre hangosabb volt, a szél is jobban rázendített és mindezek mellet a villámlás és a dörgések száma is megszaporodott.
A következő dörgésnél Nathalie teljes testével összerezzent és még a fülét is befogta, ahogy az arcát a párnába fúrta. Kicsit közelebb húzódtam hozzá, csuklóját megfogva elvettem a kezét a fülétől és ujjait az enyémekre kulcsoltam. Lassan elemelte a fejét a párnától tekintetét rám szegezve néha pedig az összekulcsolt kezünkre pillantva. A szemem már annyira hozzászokott a sötéthez, hogy Nathalie íriszeiben láttam a félelmet és az értetlenséget is egyszerre.
- Nincs semmi baj - egy sötét hajtincsét a füle mögé tűrtem, ami az arcába hullott. Éreztem, hogy érintésemre egy kicsit összerezzent és mélyen beszívta a levegőt.
Eszemben sem volt semmit sem tenni csak szép csendben csodálni őt, érezni a teste melegét, bőre finom illatát, lágy érintését és minden mást, ami ehhez a lányhoz tartozik.
- Te nem félsz semmitől? - kérdezte halkan szinte már suttogva.
- Nem félek, hanem rettegek néhány dologtól, ami tudom hogy bármikor bekövetkezhet az életemben - feleltem.
- Például? - nyelt egy nagyot.
Hüvelykujjammal lassan kis körkörös mozdulatokat végeztem a kézfején.
- Elveszítem a legfontosabb embereket az életemben. Valamit elrontok, amit nem fogok tudni helyrehozni. Elvesztem a fejem rossz pillanatokban.. Meg ilyesmi - rántom meg a vállam.
Fura volt ezt így kimondani főleg, hogy csak most kérdeztek tőlem először ilyesmit. De valószínű mindenki ezektől tart a legjobban még, ha nem is erre gondolnak a kérdés elhangzásakor.
- Elveszted a fejed - emeli fel a fejét egy kicsit -, mint amikor részég vagy.
Ez betalált. Már megint oda jutottunk el a beszélgetésben, ahol a legrosszabb oldalamat mutatom be. Gyűlölöm és gyűlölni is fogom ezt a fajta viselkedésemet az életem során. Ha megváltoztatom, ha nem ez az érzés nem fog elmúlni.
- Részegen sosem vagyok képben - hirtelen megálltam a beszédben mert fogalmam sem volt, mit tudnék még erről mondani. Hogy gyáva vagyok, mert italba menekülök? Undorító, mert részegen keresem a boldogságot? Elviselhetetlen, mert nem bírok magammal? Agresszív, mert irányíthatatlan vagyok? - Olyan mintha... Mint.
- Olyan, mint amikor nincs irányításod ? -fejezi be a mondatom. Igen, valami ilyesmire gondoltam csak a megfogalmazás ment nehezen. Nincs irányításom.
- Nincs irányításom - ismétlem el.
Mennyire igaza van! Nincs semmiféle önkontrollom amivel irányítani tudnám a dolgokat. Nincs biztos pont az életemben. Még..
- Valamit csak tudsz tenni ellene - nézett rám értetlenül majd újból összerezzent a vihar miatt.
Megszorítottam a kezét és a haját kezdtem el simogatni ezzel élérve, hogy még közelebb lehessek hozzá. Túl sok mindent köszönhetek ennek a lánynak és fogalmam sincs mikor fogom én ezeket viszonozni.
Lehet hogy nem a legromantikusabb módon találkoztunk és a kapcsolatunk nem indult olyan szépen, mint ahogy a filmekben szoktak, de szerintem így tökéletes. Mindennek így kellett történnie, hogy idáig eljussunk a közöttünk lévő most már fura viszonyhoz.
- Persze, mert már van egy személy, aki segít nekem.
Fejlődök. Amióta itt van mellettem ez a lány érzem, hogy kezdek visszatérni a valóságba. Érzem, hogy újra a régi Louis vagyok, akit mindenki szeret. Vagyis hát remélem.
- És ki az? - néz rám csodálkozva száját eltátva.
Amennyire meg szeretném most csókolni, annyira nem fogom. Ez is már az önkontroll része szerintem. Valahogy nem akarom, hogy tudja, hogy emlékszem arra, amikor megcsókoltam. Tartok attól, ha ez kiderül akkor ami köztünk van az megint megváltozott, amit most nem nagyon szeretnék. Jó így minden.
- Az őrangyalom - mosolygok rá a sötétben.
A vihar lassan csendesedik az ég zajai is alább hagytak. Vagyis Nathalie hamarosan elmegy mellőlem vissza a saját szobájába. A saját ágyába.
- Na és az kicsoda? - még ha sötét is van láttam, hogy megforgatta a szemeit.
Az én arcomon a mosoly pedig még szélesebb lett. Odahajoltam hozzá és a fülébe suttogtam: - Te.

10 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett 😀😀😍😱😍

    VálaszTörlés
  4. Heey
    Az lenne a kérdésem, hogy a következő rész mikor lesz? Nagyon imádom a blogod, csak nagyon , de tényleg nagyon ritkán van rész:( 2-3 hónap:( És ez igy nagyon rossz. Megértem, hogy sok a dolgod, meg te is ember vagy, csak na.
    De mindegy, megéri várni.
    xxK

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hey.
      Igen tudom. Borzalmasan érzem magam az miatt hogy csak néhány havonta hozok részeket. De őszintén ihlet hiányban szenvedek és így nehezebben megy az írás. De most talán egy kicsit többször tudok hozni rész. Egy héten belül itt a következő. :)
      xoxo

      Törlés