07. rész

Nathalie Hayley Peterson 

Fáradtan rogyok le a kávézó legeldugottabb szegletében kezemben a frissen készített kávémmal. Alig három órája rójuk London utcáit betérve különböző üzletekbe és egyéb más helyekre kiruccanásképp, de nekem már most elég volt ez az egész. A lábaimat nem érzem, a karom leszakad a sok szatyrok cipelésétől - mellesleg nem is az enyém - levegőt is alig kapok, az állandó rohanástól pedig még a java hátra van. Drága barátnőm és a barátnői - ellenben velem - vidáman kacarászva beszélgetnek valamiről, ami engem nem köt le. Legközelebb tiltakozni fogok ennek a "Megyünk vásárolni!" dolognak. A legjobb ébresztést is kaptam ezzel a kijelentéssel a mai nap folyamán. Soha többet nem fogok ilyenbe belemenni főleg ha Danielle Peazer áll elő ezzel az ötlettel. Először jó bulinak hangzott, de amikor már a századik ruhaüzletet jártuk át már nem élveztem annyira. Rengeteg ruhát próbáltattak fel velem vagy inkább erőltettek rám, de egyiket sem vettem meg. A legmakacsabb formámat hoztam és minden cucc ellen tiltakoztam, amit mutattak vagy felpróbáltattak velem. Már a legelején leszögeztem, hogy én nem fogok más pénzén ruhát venni magamnak. Nem és kész. Eleve hálásnak kell lennem, hogy ilyen rendesek velem, de nem fogom őket kihasználni semmi áron sem. Soha. Szerintük ez nem kihasználás, hanem egy kis kedvesség tőlük nekem, amit persze nem hiszek el. Másnak talán be adhatják ezt a dumát, de az egyetlen kivétel mindig Én leszek. Még ha egy hajléktalan leszek, aki a híd alatt tud csak megélni és felajánlják ezt a kedvességet még akkor is makacsan ellenezni fogom ezt a tettet. Most csak is azon vagyok, hogy valahogy valamilyen áron ezt a befogadást megháláljam nekik, mert ha nem lakhatnék most Louisnál ki tudja, hogy hol lennék. Lehet, hogy tényleg a híd alatt. Úgyhogy nem nagyon engedem a mai napon, hogy költekezzenek rám.

- Itt vagy köztünk Nathie? - legyezi meg szemem előtt kezeit Perrie.

Igen Danielle barátnői a Little Mix tagjai. Gyorsan összebarátkoztunk reggel, aranyos csajok mellettük unatkozni nem lehet, ha mindegyik percben csak hülyéskednek. Leigh – Anne-val jövök ki a legjobban bár nem mintha a többiekkel nem csak vele találtam meg először a közös hangot.

- Igen persze miről van szó? - rázom meg a fejem a gondolatokat elűzve körülöttem és a lányokra nézek.

- Azt kérdeztük, hogy te mit fogsz még venni? - mosolygott rám Leigh kedvesen. Igen ő megért. 

- Semmit. - rántom, meg a vállam miközben belekortyolok az addigra már rég kihűlt kávémba.

-  Ne már eddig egy ruhát sem vettél. - háborodott fel az összes lány egyszerre.

- De az a táska az enyém. - mutatok egy pink H&M feliratú papírtáskára. - Ja, tényleg azt sem én vettem. - játszottam a meglepődöttet.

Volt egy nagyon szép egybe részes szoknya az egyik üzletbe persze fel is kellett próbálnom és nem tagadom jól állt meg tetszett is. A lányok mindenáron próbáltak rávenni, hogy vegyem meg, de nem hallgattak rájuk. Aztán amikor gondolom nem figyeltem ők szépen odaosontak a kasszához és megvették nekem a szoknyát. Nagyon mérges voltam rájuk, amiért ezt tették ezért el sem fogadtam, de mint kiderült, hogy másnak nem jó csak nekem így kénytelen voltam megtartani. Ezt az egyet többet nem. De ki tudja, hogy mit fognak még cselekedni a hátam mögött még a lányok. 

- Azt le sem tagadhatod, hogy neked is nagyon tetszett. - mutatott rám Dani fenyegetően.

- De akkor is megmondtam, hogy nem fogok semmit sem venni más pénzén! - makacsoltam meg magam megint.

- Megmondta Louis is, hogy nyugodtan vásárolhatsz a kártyájával. - világosított fel Leigh. Na, igen. Akinek a pénzét én ma költhetem az nem más, mint Louis. Talán ebből az egészből volt a vita, hogy én nem fogok semmit sem vásárolni, mert Louis kártyáját kell használnom. Még indulás előtt nyomta a kezembe a kis műanyag darabot csak úgy egyszerűen és én is olyan egyszerűen adtam neki vissza, mint ahogy odaadta. Nem akartam semmi áron sem elfogadni tőle, és ha Dani nem állt volna közénk és kapta volna ki Louis kezéből a kártyát akkor lehetséges, hogy még most is ott állnánk a nappali közepén azon vitázva. Nem is tagadom haragudtam Danira, amiért ilyen egyszerűen elfogadta, és amikor elhagytuk a házat nekem adta oda a tárgyat. Louisra is haragszom, mert annyira azt akarta, hogy az ő pénzéből vásárolják, amit Én még mindig nem akarok és nem is lesz másképp. Majd ha akarok, akkor vásárolok magamnak ruhát a saját pénzemből - ami nincs - a közel jövőben. Addig is jó minden úgy, ahogy van.

- Akkor sem. - forgattam meg a szememet az utolsó korty kávémat lehúzva. Tekintetem rögtön az előttünk lévő asztalnál állapodik meg. Egy kék szemű sötétbarna hajú sráccal nézek farkasszemet. Már nem ez az első alkalom, hogy találkozók vele a mai napon. Mindig ahova bementünk a lányokkal ez a titokzatos fiú is ott volt. Olyan mintha követne. De az lehetetlen, hiszen nem is ismerjük egymást, vagyis csak én nem ismerem őt. Ez minden hogyan különös akárhogyan nézzük is. Miért követne engem egy ismeretlen srác, át különböző csajos boltokon? Miért ül most a velünk szemben lévő asztalnál és úgy bámul, mint aki kincset lelt volna? Mi van akkor, ha ő ismer, engem valahonnét csak én nem tudom ki ő?  Mi van akkor, ha egy barátom vagy családtagom és csak számomra ismeretlen? Vagy mi van, ha egy teljesen idegen fiú, aki nem ismer engem és csak úgy követ? Ha valamelyik állítások igaz akkor mi van? Mit kell tennem? 

Jobb, ha inkább nem csinálok semmit és hátha az idegen lép valamit. Valószínűleg ez lesz a legjobb megoldás. Tudatlanul nem kéne semmibe sem belekeverednem. Főleg nem egy ismeretlennel.

***

Táskámat ledobva a földre lépkedek a szatyrokkal a kezembe a lányok után a nappaliba. Néma csend volt a lányok is megálltak a helyiség közepén. Nem tudtam elképzelni, hogy mi bajuk van, míg rá nem néztem a fiúkra. Louis és Harry egymással szemben állva néznek farkasszemet a többi fiú pedig köztük állnak és valamit motyognak nekik. Mindenki arca ideges és rémült is egyben csak az enyém totál zavarodott, mert nem tudom, mi van már megint. A légkör tele van feszültséggel és mindenki úgy áll mint egy darab szobor a fiúkat nézve. Liam az első, aki tesz valamit az ügy érdekében és leülteti a két srácot majd kedvesen köszönt minket. Zavarodottam megrázom a fejem és a lányokat kikerülve az emeletre indultam kezemben a ma vásárolt cuccokkal. Mindössze négy táska az egész, amit megvették helyettem a lányok. Igen sikerült kicselezniük többször is. Igaz a legtöbbje ilyen kis apróságok, mint a smink ékszer tisztálkodási szerek, amit jobbára fel vásároltak nekem, meg amit engedtem már a végére. Olyan szinten lefárasztottak, hogy a végére már mindenbe belementem, ami nem egy méregdrága cipő vagy egy ruha volt. Ennyit a makacsságomról és a fogadalmamról. 

- Fejezzétek be! - hallom meg Liam hangját, ahogy lefelé haladok a lépcsőn. Mindenki rám kapja a tekintetét, ahogy lelépek az utolsó fokról és különböző tekintetekkel bámulnak rám. Felhúzott szemöldökkel nézek végig rajtuk választ várva reménytelenül, mert csak csendben figyelnek. Perrie vonja el mindenki figyelmét, ahogy nagyban elkezd magyarázni, hogy hol jártunk mit csináltunk milyen cuccokat vásároltunk. Látva a fiúk arckifejezését nagyon érdekelte őket ez az egész, főleg amikor a többi lány is beszállt a mesélésbe és azt a rengeteg cuccot kezdték el mutogatni, amit ők vásároltak. Nem nagyon figyeltem a lányokra, mert tekintetem a két fiúra tévedt - Louisra és Harryre. Mindkettőjük arckifejezése feszült és ideges néha küldenek egymás felé egy-egy gyilkoló pillantást és ennyi. Mit csináltak már megint?

-  Nats is el volt nem igaz? - fordult felém Dani mosolyogva. Nem tudom mi lett volna a legjobb válasz ez esetben, mert nem volt valami nagy móka ez a bevásárlás. Főleg ezekkel a bolondokkal.

- Hát persze.  - vigyorodtam el úgy, mint aki elvezte volna az egész napot és még a hüvelykujjamat is fel mutattam.

- Vettél is valamit? - húzta fel a szemöldökét mosolyogva a Szöszi.

- Én aztán nem. - emeltem fel védekezően a kezeimet majd a lányokra mutogattam, akik fejt rázva figyeltek engem. - Ők vásároltak be helyettem is. - bólogattam feléjük és még mindig ki mutatva nem tetszésemet a tettük véget. Ki csinál még olyat, hogy a barátnőjüknek a hátuk mögött vesznek meg cuccokat? Mert én nem az biztos. Csak ők.

- Direkt adtam azt a rohadt kártyát, hogy nyugodtan vásárolj vele. -  Louis hangja hirtelen csendült fel nyugodt volt túlságosan is nyugodt, de a hangjában volt valami, ami senkinek sem tetszett. Következtetek rá hogy mindenki felmordult, ahogy felszólalt.

- Mintha megmondtam volna, hogy Én nem fogok vásárolni a pénzeden. - válaszoltam ingerülten visszagondolva a délelőtti incidensre. Arról nem tehetek, hogy ilyen makacsan tartom magam az ígéreteimhez, ahogy arról sem hogy nem képes ezt felfogni.

- Csak nem haltál volna bele, ha veszel magadnak pár ruhát a szaros kártyán! - mérgelődött tovább Louis. Én sem voltam nyugodtabb csak egyre feszültebb a beszélgetés során. Liam valamit odamotyogott a mellette ülő srácnak, de ő csak mintha meg se hallotta volna engem figyelt.

- Már bocs, de én megmondtam, hogy nem és ahhoz is tartottam magam! - feszélyeztem tovább a húrokat, amivel csak tovább ingereltem a fiút. - Ne azt hidd, hogy csak úgy a kezembe nyomsz egy kurva kártyát azzal a feltéttel, hogy nyugodtan vásároljak! Én nem leszek az a lány, aki ezeket a szavakat hallva kap az alkalmon és felvásárolja az egész üzletet, mert egy gazdag pasitól kapott egy kibaszott kártyát! Én nem leszek olyan! - világosítottam fel szegény drága lelket. De az a mérhetetlen nagy düh, ami belül keletkezik, bennem azt nem fogom tudni leállítani ha, kikelek magamból. Már előre látom.

- Nem így kéne felfognod! - rázza a fejét hevesen a hangja pedig megint nyugodt volt - Nem kéne makacsan ellenezned mindent, de ez is biztos valamilyen családi vonásod. Csak tudnám kitől örökölted! - szavai hallatán még levegőt is elfelejtettem szemeim tágra nyíltak. Hogy lehet valaki ennyire faragatlan tuskó? Meg sem próbál magyarázkodni csak az előtte lévő whiskys üveget bámulja - ami már szinte üres. Még arra sem reagált amikor Danielle hozzávágta az egyik cipős dobozát, amit ma vásárolt. Nyeltem egy nagyot és mély lélegzetet vettem. Most nem kéne alább hagynom a képességeimmel. Ha neki ilyen nagy a szája, akkor nekem miért nem lehet? Csak egyszer kell felhúznom magam rajta - ami most sikerült - és akkor talán elérek valamit a köztünk lévő fura izén. Mi is a megfelelő szó? Kapcsolat? Az még vicces is lenne.

- Ha tudnám meg mondanám, de mivel nincsenek emlékeim így nem tudom. - rántottam meg a vállam lebiggyesztett szájjal. Őt is meglepte ez a hirtelen jött hangulat változásom, de így én is az ő játékát játszom. - De ha eszembe jut, a többi emlékemmel együtt ígérem, te leszel az első ember, akinek megmondom, hogy anyám vagy apám belső tulajdonságait örököltem. - hadonásztam a kezemmel össze-vissza.

-  Csak ne bízd el magad azzal kapcsolatban, hogy vissza kapod az emlékeidet. - pillantott rám ártatlanul. Lesokkolt.

- Louis! - szólt rá a nappaliban tartózkodó összes ember.

Egyedül én álltam ott lesokkolva Louist bámulva. Az eddigi reményeim gondolataim miszerint egyszer újra normális életet élhetek szertefoszlott. Mindössze egy mondat és öt másodperc kellett ahhoz, hogy a bennem lévő kártyavár összeomoljon. Épp mikor az utolsó darabot illeszteném, a helyére jön ez a mondat és a vár összeomlik vele együtt Én is. Olyan életet kell élnem ahol nem, tudom, ki vagyok, ahol nem ismerem a családomat, a barátaimat és a legfontosabb hogy nem ismerem magamat. Egy olyan várat kell építenem, ami az új életemet fogja jelenteni összezárva ismeretlenekkel és a világgal. Minden szertefoszlott helyét átvette a kemény igazság miszerint lehet, hogy nem térnek vissza az emlékeim. Lehet... de nem biztos.

Tekintetemet rögtön végigvezetem az embereken reménykedve, hogy valaki felszólal és keresztbe tesz Louis állításának. Hogy van remény... de semmi. Mindenki sajnálkozva néz, rám vagy éppen lehajtja a fejét csak, hogy ne kelljen a szemembe nézniük. Danira pillantok utoljára tőle várva az utolsó reményt, hogy nincs igaza Louisnak, de látva azt a szomorú mosolyt az arcán minden elszállt. Kezdve az én életkedvemmel. Csalódott arccal kezdek hátrálni, míg a kellő távolságra nem kerülök tőlük. Tanácstalan vagyok mindennel kapcsolatban és, tehetetlen mert nem tudom mit kéne tennem. Belülről már egy mérhetetlen nagy űr fogad, amit nehéz lesz eltüntetni. Szemeim kezdenek homályosulni a sírás határán állva küzdők némi erőér, hogy most álljam meg a helyem. Talán most nem kéne feladnom mindent. Hisz ez nem csak rólam szól, hanem még Louisról is. Igen a kapcsolatunkról. Ezzel a beszélgetéssel nyilvánította ki felém, hogy csak egy teher vagyok számára, akit le akar rázni a lehető leggyorsabban. Ha ezt akarja, akkor teljesítem a kívánságát.

- Nem értelek. - kezdek bele elhaló hangom, de amilyen csönd van tisztán hallotta mindenki - Sohasem ártottam neked vagy tettem olyat, amiért utálnod kéne. Nem kértem, hogy vállalj értem felelősséget sem azt, hogy fogadj be. - ráztam meg a fejem - Az arcodra van írva, hogy mennyire ellenzel mindent és engem. Bármit tehettél volna az ellen hogy én most itt legyek. Bármit! Gázoltál volna halálra vagy hajtottál volna tovább azon az estén csak, hogy most ne legyek itt! Hogy ne legyek egy púp a hátadon, mert valljuk, be az vagyok. - erőltettem meg egy kínos mosolyt. Hangom már alig volt a sírás határán álltam, de ahogy láttam, hogy Louis felszólalni készül csak hevesen ráztam a fejem. Még nem végeztem. - Nem ismerjük egymást, egész héten úgy tettünk, mintha a másikunk egy szellem lenne, és csak úgy elsétálunk egymás mellet. Micsoda kedvesség nem? - nevettem fel miközben az első könnycsepp folyt le arcomon - Totál idegenek vagyunk egymásnak. Én, nem ismerlek téged, Te nem ismersz engem ez így tökéletes. Saját magamat sem ismerem, ahogy egyikkőtöket sem és ez fordítva is így van! - néztem végig rajtuk - Sajnálok mindent és mindenkit, de legfőképpen téged Louis. - fordultam az említett személy felé könnyeimnek utat engedve. - Ha már az első napon rájöttem volna mindenre, sőt még akkor amikor Niallel ott voltatok benn velem a kórházban akkor talán most nem lennék itt. Nem lennék valamennyiőtök terhe vagy úgymond a "kedves ellensége". Tényleg sajnálom, ha valami rosszat tettem vagy valami mást, ami miatt utálnod kéne, de itt most nem kell senkit sem álltatni. Az érzés kölcsönös. Nem tudom elképzelni, hogy, létezne még egy ilyen faragatlan bunkó a Földön, mint Te! Ebben az egy hétben csupa ellenszenves oldaladat ismertem meg. Semmi kedvesség vagy valami pozitív dolog. Semmi! Ebből pedig csak annyit kéne levenned, hogy én is tiszta szívből gyűlöllek Louis Tomlinson. - erőszakosan letöröltem az újból lehulló könnyeimet majd a bejárathoz futottam. A földről felkaptam a táskámat és az éppen kezembe akadó kulcsot.

- Nathie most hová mész? - hallom meg a lányok hangját vészesen közelről.

A bejárati ajtó hangos csattanással adta tudatára a bent tartózkodóknak a távozásom mely a szembe lévő parkba vezetett. A lábaimat gyorsan szedtem egymás után minél messzebb akartam kerülni a háztól. Könnyeim záporként hulltak le az arcomról pedig semmi okom sem volt sírásra. Tényleg igaz. Az igazság néha jobban fáj, mint a hazugság. De a fene sem gondolta, hogy ez ennyire összetör belülről. Hogy életem végéig egy szerencsétlen amnéziás lány leszek. Távol a világtól tele ismeretlen emberekkel és hazug álarcokkal.

Lábaim lassan felmondják, a szolgálatot érzem, hogy egyre lassabban haladok előre, míg végül teljesen meg nem állok. Kifulladva támaszkodok rá a térdeimre várva légzésem helyreállására. Időm sincs felegyenesedni, mert egy kéz kerül az arcom elé egy ronggyal befogva az orromat. Rögtön a kéz után kapok, de az én erőm vele szemben semmi.

- Lélegezz, cica gyerünk. Lélegezz. - dörmög a fülembe és jóleső bizsergés fut végig rajtam. Bársonyos hangjának nem tudtam ellenállni így tettem eleget a kérésének. Lélegeztem.A szemeim automatikusan csukódtak le a kültéri zajok elhalkultak a testem elernyedt a súlyokat sem tudtam megtartani. Két biztonságos kar emel fel ezzel megtartva engem, de mielőtt látnám, az elkábítom, arcát a szemem sötétségbe burkolózik engem elnyelve az Ő karjaiban.

06. rész

Nathalie Hayley Peterson

Már eltelt egy hét az ittlétem óta. A napok csigalassúsággal teltek el. Minden nap próbáltam elfoglalni magam nem sok sikerrel. Volt, hogy csak a tévé képernyőjét bámultam, egy könyvet olvastam, esetleg zenét hallgattam a fiúktól vagy már csak az unalom kedvéért takarítottam a házat, hisz azt is kell valakinek csinálni. Amióta megismerhettem a srácokat és Danit nem sokszor találkoztunk. Alapjából mostanság a két fiú sincs annyit itthon. Mindig korán reggel elmentek és késő délután jöttek haza a stúdiózásból. Amikor meg nem mentek sehova próbáltak velem lenni - vagyis inkább csak Niall -, de látva nyúzott arcát hagytam pihenni. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan, bírják ezt a rengeteg stresszt és a sok felhajtást. Igaz már régóta benne vannak a szakmában, de azért nem ártana egy kicsit több szabadidő nekik, legalább pár hét. De nem én akarok az lenni, aki beleszól az életükbe, inkább maradok a háttérben amolyan megfigyelőnek.

Dani is meglátogatott egyszer, hogy ne legyek annyira egyedül. Kedves gesztus volt tőle tisztelem is ezért, de neki is megvannak a saját dolgai. A napokban elutazott Los Angelesbe valami modell céghez és az éjjel érkezett haza. A mai napot pedig képes velem tölteni ahhoz képest, hogy ennyire fáradt. Csodálom ezt a lányt.

Niall és Louis ma sem tartózkodnak a házban reggel hívta őket egy férfi, hogy egy interjúra kell bemenniük. Gondolhatjátok, hogy mennyire örültek ennek az egésznek. Tegnap stúdióztak ma meg valami tévés interjúra kell bemászniuk, irigylem őket.

- Megnézzük a fiúk interjúját? - fordult felém Dani ezzel kizökkentve a gondolataimból.  Fáradtan emelte rám barna szemeit és egy lágy mosolyt küld. Hatalmas táskák éktelenkedtek a szemei alatt, amit még az alapozó sem tudott eltakarni. Számtalanszor kértem, hogy menjen el egy kicsit aludni mind hiába csak makacskodott, így hát hagytam.

- Felőlem. - rántottam meg a vállam hanyagul. Valahogy most nekem sincs kedvem semmihez. Csak pihenni a gondolataim halmazával és a semmibe bámulni. Ezt kell tennem. Vagyis csak tenném, ha Dani nem kapcsolná be a tv- t és a fiúk műsorához nem hajtana. Látszólag őt érdekli, hogy mi fog történni, de engem nem nagyon izgat. Biztos nem ez az első ilyen szereplésük az életükben és nem ez lesz az utolsó az is biztos. De nem akarok bunkó lenni ezért én is a képernyőnek szentelem a tekintetem nem mintha figyelnek mit is mond annak benne.
Egy középkorú szőke hajú nő kezd el beszélni a mellette álló férfi meg csak mosolyogva bólogat. Hogy törne ki a nyaka! Nemsokára a fiúk is megjelentek kedvesen köszöntöttek mindenkit pár szót váltottak még a műsorvezetőkkel, majd előre lépve egy ismert dallam csendült fel amit Niall csodálatos hangja követett. Most minden figyelmem a tévé képernyőjére szenteltem, vagyis rájuk. Még sosem hallottam őket valóságban énekelni - még képernyőn keresztül sem. Hihetetlenek. Niallt Liam bársonyos hangja követett, ami már Dani figyelmét is felkeltette. Szemei csak úgy csillogtak szája sarkában egy kis mosoly lapult és ő is elkezdte dúdolni a dalt. A zene ritmusával együtt ingatta a fejét jobbra-balra. Harry hangjára felkapom a fejem, hihetetlen hogy egy srácnak ilyen jó hangja van - már nem mintha a többinek nem lenne jó -, de Harry a maga mély rekedtes hangjával elképesztő. Ismerős a dallam és a szöveg is. Tegnap pont ezt a számukat hallgattam a nagy unalom közepette. You and I. Mosolyra húzom a számat, mert már a cím is elnyerte tetszésemet a szövegről és a dallamról nem is beszélve. Tetszetős szám. Pedig még ott van a polcon egy CD, amit még nem hallgattam meg, de majd sor kerül rá. Igen, ha nagyon unatkozom, akkor már a fiúk albumjait hallgatom és meg is tetszett egy két szám a sok közül. Akkor nem gondoltam volna, hogy ennyi fiúnak együtt ennyire király hangjuk van. De kellemeset csalódtam.

Zayn után Louis került sorra az énekléshez. Ő valahogy nem énekelt olyan vidáman és odaadóan, hanem inkább lehangolóan hagyták el a szavak a száját. Oké hogy mostanában - vagyis amióta én itt vagyok - nincs olyan jó formában a meglátásom szerint, de legalább egy kis vidámságot belevihet az életébe. Nem tudom, hogy mi a fene baja van, nem is akarom megkérdezni sem beleszólni, mert utána Én leszek az, aki mindenbe beleüti az orrát még abba is, amibe nem kéne. Igen.. Valószínűleg ezt történne.
Louis... fura számomra. Amióta itt vagyok egy normális beszélgetésünk sem volt, sőt egyáltalán nem szóltunk egymáshoz. Nem tudom, hogy ez melyikünknek jó,  de Én lassan beletörődtem. Nem fogok Én kezdeményezni a nagy semmit hisz mit tudnék neki mondani? Semmit sem tudok, róla inkább elzárkózik a világ elől.  Ha épp nem a stúdióban van, akkor vagy a szobájába zárkózik be és csak enni jön ki, vagy itthon sincs. Korán reggel elmegy, és hajnalok hajnalán jön, haza ki tudja honnan. Ez valami megszokás talán nála? Niallt hiába kérdezem, csak köntörfalaz és tereli a témát. Vagy csak lezárja annyival hogy "Dolga akadt majd jön". Elején elhittem, de amikor harmadszorra jött ezzel a válasszal tudtam, hogy kamuzik és hiába faggattam tovább nem mondott el semmit. Mi az, amiről nem tudhatok? Mit nem árulnak el nekem? Csak nem lehet olyan nagy gond, amit nem lehetne velem megosztani, de hiába fáradozok, nem jutok előbbre csak egy helyben maradok. Reménytelen az egész.

Gondolataimból visszatérve a fiúk már befejezték a dalt és már elmerülő beszélgetésbe kezdtem a műsorvezetőkkel. Látva Dani és a fiúk arcát nem valami kellemes témáról beszélgethettek.

- ... aranyosak voltatok együtt. - hallom meg a szőke hajú nő együtt érző hangját. Louis-val beszélgettek valamiről, de látva a srác arcát nem a legjobb beszélgetés volt számára. Ugyan miről maradtam le? Kellett nekem elkalandoznom. - Mint mindenki mi is láttuk a cikket - kezdett bele egy újabb témába. Nem a legjobba. - Mi is történt pontosan? Hogy van a lány? Mi történ vele? - én meg ennek nem örülök, hagyjanak engem békén. Kussolsz Tomlinson!

- Csak egy baleset volt. - kezdte ingerülten Louis -  A lány jól van csak kisebb sérülései lettek valószínűleg már rendben van. - tényleg úgy beszél, mintha nem ismerné vagy én értek félre nagyon valamit?

- Hol van most a lány? - tette fel gyanakvóan a következő kérdést a hölgy. Látszólag Louis-t már kezdi felhúzni ez a dolog, de nem csak őt, hanem engem is. Le lehetne rólam szállni!

- Biztos a családjával van, nem tudom. - rántotta meg a vállát. A szemeim kikerekedtem szavai hallatán és ez a kijelentése nem csak engemet, hanem a mellettem ülő lányt meg a többi fiút is meglepte. Érdekes válasz volt az biztos, de számítottam rá hogy letagad. Már meg sem lepődtem mikor kiejtette ezeket a szavakat a száján. Most csak azt kellene el döntenek, hogy csodálkozzak mert megtette vagy nevessek mert igazam volt. Mert hát igazam volt.

- Értem, te különben hogy fogadtam azt a tényt, hogy éjszaka közepén elütöttél egy lányt? - vonta fel a szemöldökét a nő.  Honnan szedi ezeket a kérdéseket, mert ez egyre jobban tetszik. De mielőtt megtudhattam volna a választ Dani egy hirtelen mozdulattal kikapcsolta a tv-t.

- Hé - szóltam rá felháborodva a lányra - én néztem volna még.

- Bocsi én meguntam. - rántott egyet a vállán - Inkább beszélgessünk. - vetette fel az ötletet.

- Tudod, hogy nem tudok semmit sem mondani az életemről sem magamról. - világosítottam fel - A fiúkról meg nem akarok beszélni. - vágtam rá gyorsan, ahogy láttam, hogy szólásra nyitja a száját.

- Ez nem ér. - rakta keresztbe karjait melle alatt és durcásan hátra dőlt a kanapén. Nevetnem kellett gyerekes viselkedésén, mert hát a fő téma akkor Liam lett volna. Daniból simán kinézem, hogy órákig beszél barátjáról minden kis pillanatot elmesélve nekem, még ami jelentéktelen is, de számára egy örök emlék. Persze én lennék a jó kislány, aki végig mosolyog néha - néha belenevet, talán beleszól, vagy csak egyszerűen bólogat. Lehet, hogy ez lenne abból a "beszélgetésből".

- Menj aludni! - szóltam rá Danira, aki vagy már századszorra ásította el magát a nap folyamán. Nem igaz, hogy nem tudom elküldeni legalább pár órára aludni, nem lehet ilyen makacs.

- Nem, majd este alszok. - jelentette ki - De most menjünk főzni. - pattant fel a kanapéról és a konyha fele vette az irányt.

- Hogy mit csináljunk? - szaladtam utána.

- Kaját magunknak és a fiúknak, hogyha hazaérnek. - mondta miközben keresgélni kezdett a hűtőbe.
- Oké. 

***

Négy óra. A fiúk most parkoltak le a ház előtt. Ezek szerint mindenki ide jön. Még jó hogy több kaját készítettünk így elég lesz mindenkinek. Elhagyom a konyha területét és a bejárathoz sétálok ahol már hallani a kulcs zörgését pár szitkozódást, hogy nem sikerül kinyitni az ajtót meg pár halk kuncogást. Nem figyelhettem tovább szegény szerencsétlent, ahogy egy nyamvadt zárral bajlódik így hát kinyitottam én.

- Na, végre! - hallottam meg Niall kissé talán ideges hangját. Mivel eddig az ajtó mögött bújtam meg elléptem mögüle és a kilincsbe kapaszkodtam.

- Nem gondoltam volna, hogy egy ajtó is kifog rajtad. - döntöttem a fejem oldalra elgondolkodtató arcot vágva. Liam és Zayn a háttérben próbálták nem ki nevetni barátjukat, sikertelenül.

- Ha nem lenne bent a kulcs a zárban, akkor talán ki is tudtam volna nyitni. - mondta felháborodottam mire kuncogtam egyet. A vállam fölött áthajolva lenéztem a zárba majd visszafordultam a Szöszihez. Zavartan vakartam meg a tarkómat és próbáltam magamat tartani nehogy elröhögjem magam.

- Nincs benn kulcs. - hajtottam le fejem és engedtem el egy kisebb nevetést. Ez a hátul lévő két fiúnak is elég volt, de ők már hangosan felröhögtek Niall bénázásán. Hátraarcot vágva bevonultam a nappaliba elterülve a kanapén csodáltam a tévé képernyőjét. A srácok is beljebb fáradtak. Niall durcásan a konyha felé vette az irányt míg Zayn a mellettem lévő fotelban foglalt helyet.

- Danielle? - fordult felém Liam és meg egyszer körbepillantott a helyiségben.

- Fenn van, alszik az egyik szobába. - meg se várva, míg befejezem a mondatot Liam már rég a lépcsőn ment felfelé a barátnője kutatására. Nagy nehezen, de sikerült rá vennem Danit egy kis alvásra, de talán a főzés is besegített, ami csak jobban lefárasztotta és így egy kicsit engedelmeskedett nekem. Az elején még makacskodott, hogy nem akar egyedül hagyni, de a végére beadta a derekát és elment aludni.

- Többiek? - utaltam itt Harryre és Louisra Zayn felé fordulva. Úgy rémlett mintha Harry kocsija is leparkolt volna a ház előtt, de az is lehet, hogy tévedtem.

- Harry hazament, mert elvileg jön a nővére. Louis meg elment, valahova amiről senki se tud, de majd jön. - rántotta meg a vállát majd a tévét kezdte kapcsolgatni. Különös.

Niall is befáradt a nappaliba helyet foglalva a másik fotelban az arca még mindig a durcás macit formálva. Még mindig mosolyognom kellett rajta, hogy ennyire felfújta ezt a dolog.

- Manó! - dobtam felé az éppen kezembe akadó díszpárnát - Ne legyél ennyire morci. - küldtem felé egy mosolyt, de nem reagált - Nem tehetek arról, hogy nem tudsz kinyitni egy ártalmatlan ajtót. - röhögtem el magam Zaynnel együtt.

- Te aztán nagyon kedves tudsz lenni. - hangjában volt egy kis szórakozottság, de megpróbált dühös tekintetet mutatni kevesebb sikerrel. Én erre persze csak jobban röhögtem úgy, hogy még a kanapén is eldőltem. - És még ki is nevetsz? - vonta fel fél szemöldökét miközben felém közeledett. A fejemet hevesen ráztam, mert tudtam mire készül, de a röhögést nem tudtam abbahagyni. Hangosabban nevettem jobbra - balra forgolódtam kapálóztam, ahogy Niall elkezdett csikizni. Nem tudtam mit tenni most valahogy nagyon jó volt a kedvem és nem tudom, mi ronthatná el. Könnyezni kezdtem, Niall az égadta világér se volt képes abbahagyni a kínzásomat. Hiába mondtam neki bármit mintha csak a falnak beszélnék elengedte a füle mellett én pedig csak tehetetlenül fetrengtem a kanapén és röhögtem.

- Zayn.. k-kér-lek se-segíts! - próbáltam egy mondatot kimondani, hogy a srác megértse mondandómat.

- Öcskös hagyjad szegényt. - szólt rá Niallre Zayn, de ahogy hallom nagyon is jól szórakozott rajtunk. Örülök neki. - Eleget kínoztad.

- Azt ne mond, hogy Nathie mellé állsz. - rakta csípőre a kezét - Kinevetett. - háborgott tovább mire csak egy nevetés volt a válasz barátja részéről. Kapva az alkalmon, hogy Niall nem rám figyel egy kisebb mozdulattal meglöktem a kanapé szélén lévő térdét - mert ugye felettem térdelt közre fogva a jobb lábam - és másodpercek alatt a földön kötött ki. Sikeresen véghezvitt tervem én egy újabb sor nevetés követett, amit a Szöszi nem nagyon díjazott csak mérges fejjel jutalmazott.

- Látom jó a hangulat. - jött le a lépcsőn Liam meg Danielle. Zayn rögtön mesélésbe kezdett már amennyire a sok nevetése hagyta. Én még mindig a földön fekvő Szöszit figyeltem, hogy semmi áron sem akar onnan felkelni, hanem inkább a plafont bámulja és az orra alatt motyog valamit. Majd megnyugszik.

- Megnéztétek a műsort? - kérdezte Liam.

- Igen az elejét láttuk. - bökdöstem meg unottan Niall arcát, de még erre sem reagált így hát csipkedni kezdtem.

- Csak azt néztük, meg hogy hogyan énekeltek, mert ugye Nats nem látott még titeket. - vágta rá gyorsan Dani.

Tudom, hogy csak el akarja kerülni azt a kínos témát, amit láttunk az interjún, de egyszer mindenre sor kerül, ahogy erre is. Hiába próbálna kerülni a témát nem fog sikerülni neki, vagyis ha rajtam múlik. Milyen gonosz vagyok. Tudni akarom, mi folyik itt. Mi baja van itt mindenkinek.

- Tovább is láttuk. - forgattam meg a szemem. Szegényt Niallt pedig már idegileg kikészítettem, de még mindig a földön fekszik, és úgy tesz mintha nem érdekelni. Sajnállak Manó!

- Az első kérdésig, de utána elmentünk kaját csinálni. - emelte ki Dani az "elmentünk" szót kissé már parancsolóan. Niallről a lányra vezettem a tekintetem, akitől egy "Fogd be!" pillantásfélét kaptam. A következő pillanatban pedig már a Szöszi mellkasán kötöttem ki. Fel kell jegyeznem, hogy nem szabad másra figyelnem, amikor valakivel szórakozok jelen esetben Niallel. A srác arcára egy győztes mosoly ült ki, amire én csak a vállába bokszoltam. Oké kvittek vagyunk.

A bejárati hangosan csapódott be és másodperceken belül Louist pillantottuk meg két táskával a kezében. Furán nézett végig a nappaliban majd a tekintete megállapodott rajtunk. Zavarban voltam nem tudom miért. Talán csak zavart az, hogy így nézett minket vagy csak Niall közelsége ilyen fura. Nem. Az első állításnál maradok tényleg nagyon zavaró volt és az is hogy minden szó nélkül ment be a konyhába majd jött ki és foglalt helyet közöttünk. Totál fura.

A kanapén már megint a két fiú közé kerültem. Mindenki néma csöndben volt néha egy - egy pillantást lopva a másiktól. Jobbára Danival próbáltam kommunikálni, hogy mi van most válaszként mindig csak egy vállrándítást adott.

- Különben hogy-hogy ide jöttetek fiúk? - szólalt meg először Louis.

- Az interjúról akartunk beszélni. - azt hiszem megtaláltuk a legrosszabb témát. Már a kedvem is elment az egésztől. Tudom, hogy ebből is egy nagy veszekedés lesz, ha Louis felhúzza magát. Annyira már ismerem, hogy tudom, mit csinál ilyenkor.

- Aha. És miről szeretnél beszélni? Arról hogy nem mondtam igazat Nathieval kapcsolatban vagy, hogy elrontottam a dalt vagy esetleg arról, hogy nem válaszoltam mindegyik kérdésre? - sorolta fel a történteket és persze hogy engem is be lemondott. Legalább itt nem tagad le. Ez jó nem?

-  Az elsőről meg az utolsóról. - vette át a szót Zayn - A management teljesen kiakadt, mert nem mondtam el, hogy Nathalie itt lakik nálad és ez a későbbiekben nagy baj lesz. Ki tudja, hogy hogy fognak erre reagálni. - örülök, hogy ilyen "jól" el beszélgetnek rólam, de azért tudják, hogy Én is itt vagyok? Meg lehetne valami más téma is nem csak Én.

- Bocs, de szerintem jobb így hogy nem tudják, hogy itt lakik Nathie - még mindig itt vagyok - Nem kell a nyakamba még az egész sajtó, hogy egész nap csak faggassanak minden hülyeségről. - háborgott tovább Louis.

- De akkor is mi lesz később? - folytatta Liam, akit már Danielle nyugtatott.

- Addig még bőven van idő. Mindent ki fogunk találni, de nekem nincs kedvem ezen rágódni. Ameddig Nathie nem látják, együtt valamelyikünkkel vagy nem kotyogja ki valaki, hogy itt lakik addig nincs baj. - oké hogy most már kitárgyaltatok remélem elégedettek vagytok. Örülök, hogy tudok Én ilyen nagyon jó téma lenni, de ez nekem már fáj. Csak remélni tudod, hogy egyszer majd talán a közeljövőben engem is meg hallgatnak, hogy mit gondolok erről az egészről. Vagy csak egyszerűen fel kéne szólalnom. Tedd ezt Nathalie. Gyerünk!

- De..

- Szerintem igaza van Louisnak. - vágtam bele Zayn szavába. Nem néztem rájuk az előttem lévő dohányzóasztal érdekesebbnek tűnt, mint ők. Éreztem magamon az összes tekintetet. Kellett nekem megszólalni. - Ameddig senki sem tud rólam addig jó. Alapjából sem tudják, hogy kit is ütött el Louis csak annyit tudnak, hogy lány vagyok és ez nekem is pont elég. - pillantottam körbe.  Még mindig érdeklődve figyeltek. Legközelebb százszor átgondolom ezt. - Most ha megtudta volna az ország világ, hogy itt élek akkor gondolom, mindenre kíváncsiak lennének. Én meg csak ott állnék, lefagyva hallgatnám azt a milliónyi kérdés, amit feltesznek nekem, de nem tudok rájuk válaszolni. Hiszen én nem ismerem saját magamat sem, akkor milyen lenne, ha világ akarna megismerni? - nekem aztán nagyon megy ez a szónoki beszéd, de szerintem már befoghatnám.

- El mondanánk, hogy amnéziás vagy. - adta meg a könnyű választ Liam. Ezzel nem segítesz.

- És mond csak milyen áldozat lenne az Louis karrierjének az hogy elütött egy lányt, aki amnéziás lett? - döntöttem oldalra a fejemet Liamre nézve. Túl jó vagyok.

- Jogos. - bólogat beleegyezően Zayn és Niall is társul hozzá. Tényleg Niall ő mindig csöndben van ilyen vitáknál. Pedig neki is van beleszólási joga nem? De. Liam is megadja magát ezzel mindenki egyetértve velem. Mosolyogva bólintottam és az egyetlen személyre néztem, aki nem reagált semmit. Louis. 

- Köszönöm. - suttogta úgy, hogy csak én halljam. Ez volt az első kedves gesztusa felém, aminek nagyon örülök. Kék szemei engem fürkésztek, gondolom várta mit fogok reagálni. Nem akarok semmi olyat mondani, amin csak felhúzná magát, de kedves sem tudok lenni vele. Ittlétem óta ez a második alkalom, hogy hozzám szól nem valami nagy cucc, hisz nem volt sosem egy terjedelmes beszélgetésünk. Ezt sem tudom minek venni csak egy köszönetnek. Egy olyan válasz kell, ami elgondolkodtatja, és nem kiakasztja. Egy olyan válasz, amit meg tud érteni, és ami az én véleményem. Amit én gondolok. Fejemet hevesen rázva hajtottam le ez a sok gondolat megzavart. Ilyenkor kell elmenni vagy még maradni? Menni.
- Néha az igazság jobban fáj, mint a hazugság. - válaszoltam majd elhagytam a nappali területét.

05. rész

     

Louis William Tomlinson

- Jól van, Louis újra vesszük, de most figyelj! - szólt rám Simon erélyesen és elölről kezdjük az egész számot. Már mindenkinek elege van az egészből főleg, hogy az én hibámból vesszük már harmadszorra fel ugyanazt a számot. A figyelmem mindenfele irányul csak a zenéhez nem. Most valahogy nincs ehhez erőm, ahogy az elmúlt egy hónapban sem volt. Még egy dalt is megértem összekaparászni egyedül. Kész roncs vagyok. A közös részeknél még tartom a tempót a többiekkel, de utána mintha eltévedtem volna és teljesen elvesztem. Az ütemeket eltévesztem és teljesen elcsúszok a ritmussal. Ezért van az már megint, hogy a saját részemnél eltévesztem a hangokat, elkések, egy kottával vagy csak elfelejtem, hogy én jövök. Mint most...

- Louis! - szól rám a teremben tartózkodó összes ember. Már megint elrontottam jobban mondva elfelejtettem a szöveget és azt, hogy én jövök. Minden szempár rám szegeződik, és gyilkoló pillantásokkal jutalmaznak.

- Sajnálom... megint. - hajtom le a fejem. Reggel óta itt vagyunk és még egy nyamvadt szünetünk sem volt, persze hogy már nem tudok koncentrálni. Már negyedszerre rontom el ezt a számot, nem mintha az ezelőtti négy számnál, amit felvettünk ott nem rontottam volna el, de itt azért már túl sokat vétettem.

- Mi van veled haver ennyit még nem hibáztál. - jön be hozzám Liam aggódva. Még te is dörgöld az orrom alá hogy milyen szar vagyok, pedig én is tudom. Leszerelek, magamról minden felesleges kütyüt majd a vizes palackér nyúlok és iszok. Liam még mindig engem figyel, várva válaszomat pedig nem tudok mit mondani neki. Kilépek a kis üvegajtó mögül és szembe találom magam a többi szempárral is nem valami nagy örömmel fogadva engem.

- Minden rendben van, Lou? - lép egyet előrébb Zayn aggódó pillantásokat küldve.

- Persze csak egy kis szünetre van szükségem. - a választ meg sem várva indulok a kijárat fele út közben felkapva a cigimet és a telefonomat.

- Komoly? Így sosem fogunk végezni. - horkant fel Harry és kezeit a combjára csapja. Nekem pedig pont elég ahhoz, hogy nálam elszakadjon az a bizonyos cérna és kikeljek magamból. Nem lesz jó vége. 

- Tudod, drága Harold lehet, hogy te bírod ezt a sok munkát és a vele járó stresszeket. Lehet, hogy neked nincs semmi problémád és mindent el tudsz intézni se perc alatt, de tudod, Én nem vagyok Te. Nekem szükségem van egy kis szünetre, hogy az agyam elegendő oxigénhez jusson és le tudjak nyugodni és nem a fejemben cikázó ezernyi gondokkal foglalkozni. Lehet, hogy te full Happy életet élsz, de nekem megvannak a saját gondjaim. Hetek óta nem alszok normálisan és csak egyre több probléma akad a nyakamra, amit alig birok megoldani. - utalok itt jobbára a napokban történt dolgokra - A gondolataim sem itt járnak, hanem valami messze földön, amiért koncentrálni sem tudok. Nem mellesleg már huzamban négy órája nyomjuk itt és egy perc szünetünk sem volt. Az én agyam már rég kikapcsolt energiám sincs most ehhez sem ahhoz, hogy itt veszekedjek veled. Úgyhogy ha most nem lenne, gond kimennek levegőzni, hogy valamennyire jobban legyek és utána kedved szerint befejezhetjük ezt a kibaszott felvételt, utána meg eltűnhessek innen egy darabig. - akadok ki a teljesen a végére és meg sem várva a reakciójukat vagy a válaszokat távoztam a helyiségből és  a hátsó bejáratot céloztam meg. A friss levegőtől máris jobban érzem magam, de az enyhe szél csípi a bőröm. Egy pulcsi azért nem ártott volna. A cigis doboz tetejét feltépve veszek ki egy szálat és a szám közé véve meggyújtom. Mélyen beleszívok, egyet hagyom, hogy a nikotin átjárja az egész testem ezzel megnyugvást szerezve nekem, majd ez a méreganyag távozik a testemből. Az épület oldalához lépek és szép lassan lecsúszok térdeimet hajlítva, hagyva a hátamat és a fejemet a falnak döntve folytatom az eddigi tevékenységemet. A dohányzást. A szervezetembe kerülő káros anyag hatására kezdek megnyugodni. Szemeimet lehunyom, a gondolataimat most félre teszem és csak a pillanatnak élek. Egy kis nyugalom az életemben, amikor nem kell semmivel sem foglalkoznom és ellazulhatok. Már amennyire egy ilyen helyen el lehet. Nem a legjobb hely, de nekem ez most pont megfelel. Már teljesen nyugodt vagyok, nem érzem azt, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhatok. Az agyam is kitisztult így talán tudok már koncentrálni három dal erejéig. Talán minden jó lesz a következő pár órában. Igaz nem minden rajtam fog múlni, hanem a többieken is, de azért próbálom kontrollálni magam és nem felhúzni az agyam.

Két kezet éreztem meg a vállamon és egy pulóvert, amit rám terítettek. Felnézek a kezek tulajdonosara és a Szöszi mosolygós tekintetével találkozom. Pont rád van szükségem Niall.

- Jobban vagy haver? - kérdezte miközben letelepedett mellém a földre.  Jó kérdés. Hangulatom sincs, de azért jobban vagyok, mint jó pár perccel ezelőtt.

- Fogjuk rá. - rántottam vállat és eloltottam az időközben elfogyott cigarettacsikket. - Minden oké bent?

- Hát.. - vakarta meg a tarkóját - ami után kijöttél mindenki Harryre támadt, hogy "Ezt most miért kellett?". Persze ebből egy újabb vita lett mindenki mindenki ellen, de én nem akartam belekeverni ezért kijöttem hozzád. - vázolta fel a történteket Niall. Nem akartam semmilyen lavinát elindítani ezzel a kitörésemmel, de úgy látszik mégsem sikerült. Nem akartam Harryt se ilyen helyzetbe hozni, hogy mindenki most vele veszekedjen. Semmit sem akartam úgy igazából csak így megtörtént, mint mindig.

- Remélem nem lesz nagy vita az egészből.  Nem kell senkit sem okolni a kitörésem miatt csak szar a kedvem. - mondtam lehangolóan. Mostanában minden vitának én vagyok az okozója.  Ahányszor valamilyen szóváltás kezdődik, mindig én kezdem vagy én vagyok az oka és a témája. Már kezd egy kicsit elegem lenni ezekből.

- Nem kell magadat hibáztatnod. Mostanában eléggé szétszakadtunk...

- Ez is kinek a hibájából? - vágok a szavába - Hát persze hogy az enyém.  - csapok felháborodottan a combomra.

- Egy szóval sem mondtam, hogy a Te hibád Boo. Csak nem úgy alakultak mostanában a dolgok, ahogy elterveztük. - már megint itt tartunk. Veszekszünk talán a nagy semmin. Kinek a hibájából? Az enyém.

- Jól van, hagyjuk. - legyintettem - Nathie keresett téged? - hoztam fel egy újabb témát.

Reggel, amikor eljöttünk ő még javában aludt. Felkelteni nem akartuk, ezért bementem a szobájába és egy cetlit hagytam az éjjeli szekrényen.

- Pillanat - kotorászta elő zsebéből a telefonját - Nem még nem. Téged keresett? - kérdezte.

Hiába nézem meg, mert a válasz egyszerű. Nem. Hiszen Nathieval sem jövök ki a legjobban. Itt tartózkodása óta nem is váltottunk nagyon szót egymással. Néha látom, hogy akarna valamit mondani, de nem teszi meg, hanem inkább el vonul. Niall társaságát jobban élvezi, amit nem is bánok így nem kell attól tartanom, hogy össze veszünk. De az sem jó, ha levegőnek nézzük egymást hisz egy házban lakunk. Vagyis az Én házamba, ahova befogadtam, Niall meg csak ott van. De ha ő visszamegy a saját lakásába, akkor képtelen leszek Én beszélgetni a lánnyal. Már most tartok azoktól a beszélgetésektől. Nem akarom szegény megbántani sem a lelki világába tiporni. A kedvesség nálam már nem megy, mindig valami vita keletkezik, ha valamibe beleszólok. Tuti akkor is az lenne amit kibaszottul nem akarok.

Én is előkotrom a telefonomat és a készüléket feloldva kissé eltorzul az arcom. 12 nem fogadott hívás tőle: Anya

- Nem. - válaszolok időközbe Niall kérdésére, de tekintetem még mindig a kijelzőn van. Három napja nem beszéltem a családtagjaimmal.  Pontosan a baleset óta.  Minden nap hívogatnak vagy anya, vagy a húgaim. Sosem vettem fel nem volt merszem. Fogadok ők is látták a cikket és arról akarnak kérdezgetni, amit nem akarok.

- Azt látom, de valaki más már rég óta érdeklődik a honléted fele. - bök fejével a telefonon felé - Beszélned kell vele Boo. Tegnap már engem is keresett, hogy mi van veled. Nagyon aggódik érted. Anyukáddal kell, most beszélned Rá van szükséged. - küld egy biztató mosolyt felém. Igaza van. - Én most megnézem, mi van odabent. Te pedig beszélj Jay- vel utána gyere be és befejezzük a felvételt. - mondja, és ezzel elindul befelé.

Erőt vettem magamon és feltápászkodtam a földről. Remegő kezekkel ütöttem be anya számát és a fülemhez emeltem.

- Örülök, hogy végre hajlandó voltál felhívni Kisfiam! - szól bele nem a legkedvesebben a telefonba.

- Neked is szia anya. - sóhajtok egy nagyot. Mi lesz itt.

- Szia! Elmondanád hol voltál az elmúlt három napban?  Legalább egy üzenetet hagyhattál volna, és akkor nem kellene halálra aggódnom magam. - emeli fel a hangját, de azért hallom, hogy örül a hívásomnak.

- Igen igen. Sajnálom, hogy nem adtam semmilyen életjelet, de... - itt megakadtam nem tudtam mit mondani.

- Ki akasztott az a cikk? - és témánál vagyunk.

- Az csak egy baleset volt. - húztam fel magam megint.

- Nyugi Kisfiam elhiszem. De mi van a lánnyal? - érdeklődött. Sosem lesz vége ennek? Nem lehetne az a kibaszott cikket elfelejteni?

- Nem lett nagyobb sérülése, de feje eléggé megsérült és amnéziás lett. - hadartam le gyorsan hogy minél előbb túl legyünk ezen a beszélgetésen.

- Hogy mi? - emelkedett meg anyám hangja - Szegény lány és most hol van, mi van vele? - zúdította rám az összes kérdést. Ebből hogy a bánatba mászok ki?

- Nyugi anya rendben van csak az égadta világon semmire sem emlékszik. - ezt tényleg ilyen egyszerűen ki mondtam? - Jelenleg meg nálam lakik, mert nem tudni semmilyen információt a családjáról meg elvileg régóta egyedül él a nagyvárosban. - talán egy kicsit sokat mondtam még talán olyat is, amit nem kellett volna.

- De rendes ez tőled Kisfiam. - még így is látom magam előtt, ahogy mosolyra húzza száját, ami engem is megnyugtat - Majd egyszer be is mutathatsz neki minket. Mert gondolom, amíg rendbe nem jön ott lesz nálad. - határozottan is túl sokat mondtam. A szemeim kikerekedtem és ki jelentésere reagálni nem tudtam. Ezt ugye nem gondolja komolyan? Még viccnek is rossz volt, de tudom, hogyha anya eltervez valamit az úgy is lesz. Erre képtelen vagyok. Nem állíthatok úgy be Nathiehoz hogy "Hé ha nem gond valamikor elmegyünk a családomhoz, mert meg akarnak ismerni!". Ez még az Én számból is furcsán hangzana. Itt az ideje megfutamodni!
- Bocsi anya, de le kell tennem, mert éppen stúdiózunk. Majd valamikor hívlak, vigyázzatok magatokra a többieket meg üdvözlöm. Szeretlek titeket. Szia. - meg sem várva válaszát kinyomtam a telefont. Nem a legszebb húzás hogy a saját anyámra csapom rá a telefont, de ha nem teszem meg akkor tovább faggatná a dolgokat, amit most a legkevésbé szeretnék. Már előre tartok a következő telefonbeszélgetésektől, mert tudom, hogy addig nem hagyja szó nélkül a dolgot, míg bele nem megyek. Azt is tudom, hogy egyszer meg fog történni ez a találkozás, ha Nathalie sokáig fog nálam lakni. Már most tartok attól a naptól.

***

A második felesemet lehúzva nézek végig a táncoló tömegek. Mindenhol mocskosul boldog párok, lerészegedett emberek, csajozós pasik és nyomulós lányok vannak. Egyszerűen hányok tőlük. Elegem van az ilyen gusztustalan emberekből. Pedig Én is közéjük tartozom. Igaz csak a lerészegedett férfiak táborát erősítem, mert kibaszottul nem érdekel egyetlen földi kurva sem a világon. Undorító. 

Amint befejeztük a felvételt - ami nem ment zökkenőmentesen - csak kocsikáztam és úgy két órája tévedtem be ebbe a bárba. Valahogy muszáj volt kiadnom magamból a haragot. Most sikerült mindenkivel összevesznem - még Niallel is. Miután kijelentettem, hogy én nem fogok több dalt felvenni a mai napon mindenki háborogni kezdett. Pedig nem ezt akartam. Hat darab dalról volt szó, amit a mai nap folyamán fel akartunk venni az új albumra, amit teljesítettünk is, de persze a többiek mondták, hogy vegyünk fel még kettőt. A fiúk egyből bele mentek, de én elleneztem az ötletet. Az utolsó dalt is megértem el énekelni, mert olyan szinten nem volt már energiám és mi lett volna akkor, ha még kettőt hozzá veszünk. Lehet, hogy akkor még mindig ott lennék az Én hibámból. Az ellenzésemből pedig lett egy újabb balhé hogy "Miért vagyok ilyen?", meg hogy "Miért kell ezt csinálnom?" vagy, hogy "Mi bajom vele?". Nekem ez elég volt ahhoz, hogy felhúzzam rajta magam és egy újabb lavinát indítsak el közöttünk.  A vége pedig az lett, hogy én faképnél hagytam őket és itt kötöttem ki.

- Töltse újra. - szólok oda az előttem álló lánynak, aki teljesíti is a kérésemet. Egyszerre lehúzom a pohár tartalmát, aminek kíséretében a torkom égni kezd, és jóleső bizsergés járja át a testem.

- Szia, édes. - ült le mellém egy csaj. Hosszú szőke haja a derekáig ér. Fejét egy kiló smink takarja. Mellei százszor nagyobbak a kelleténél. Csont vékony alakját egy fekete mini ruha takarja - már amit takar. Lábait keresztbe rakja, melleit ki nyomja és úgy nyomul felém. Egy kurva. Mutatóujját végighúzza, karomon ezzel egy ocsmány fintor végigfut arcomon - Csak nem egyedül szórakozol? - rebegteti meg műpilláit egy mosolyt követően. Kiráz a hideg nyávogós hangjától és az undor egyre jobban átjárja testem.

- Kösz megvagyok egyedül is. - köpöm oda félvállról a szavakat és egy kicsit arrébb húzódok.

- Ne légy ilyen morci. - fogja meg a kezemet - Gyere szórakoztunk egy kicsit. - duruzsolja a fülembe belőlem kihozva a hányingert. Kezemet elkapom a pultról, amit ő fogott és ellépek tőle.

- Keress magadnak más játszópajtást! - mondom a képébe és az italokat kifizetve hagyom el a helyiséget. A kocsimba bepattanva rögtön gázt adok és talán az összes közlekedési szabályt megszegve - kezdve hogy alkoholt fogyasztva beültem az autóba - meg sem állok hazáig.

 A kulcsokkal bajlódva, ugyan de bejutok a lakásomba. Odabent sötétség fogad csak a nappaliban a tévé fénye ad egy kis világítást a helyiségben. Közelebb megyek és meglátom Nathiet meg Niallt, hogy a kanapén feküdve alszanak. A Szöszi felé lépek egyet és az arcát bökdösve ébresztgetem. Morog az orra alatt valamit, de felébred.

- Végre hogy hazataláltál. - morogja rekedt hangon. Az órára nézek, ami éjfélt mutat. Nem is voltam olyan sokáig.

- Mint látod hazaértem. De menj aludni, mert megint bealszol. - utasítom szegény kába gyereket.

- Nathieval mi lesz? - bök fejével a lány felé miközben feltápászkodik a kanapéról.

- Felviszem a szobájába. - rántom meg a vállalat hanyagul.

- Megint egy bárban voltál. - kérdezte és alaposan végigmért. Hangjában csalódottság és egy kis harag keveredett.

- Igen muszáj volt lenyugodnom, de nyugi nem ittam sokat. - nem tudom, miért vagyok ennyire őszinte Niall felé, de jól esik valakivel beszélni - És a délutáni miatt meg bocs. Nem akartam veled is összeveszni. Sajnálom. - vallom be az őszintét. Egy legyintés volt a válasza majd tántorogva az emeletre indult. Én sem haboztam sokat és a lányt a karjaimba véve megyek az emelet felé. Olyan kicsi és törékeny teste van. Feje a vállamon pihen, miközben az egyik keze a mellkasomon van. Légzése egyenletes és érzem a nyakamon a leheletét, amitől jóleső bizsergés fut végig testemen. Miről beszélek?! A szobájának ajtaját halkan nyitom ki és az ágyhoz sétálok. A takarót félre hajtva teszem le a puha matracra. Kicsit mocorogni kezd, ahogy elengedem, de nem ébred fel. A takarót a derekára hajtom, arcából félre söpörök, egy tincset mire egy kisebb mosolyra húzza a száját. Jóleső érzés kerít hatalmával mivel tudom, hogy álmaiban nem utál, mint a valóságban.
- Jó éjt Nats!