15. rész

Louis William Tomlinson

A tárgyalást időpontja már meg van, és ha nagyon pontos akarok lenni, akkor holnap lesz. Sikerült a lehető leggyorsabban elintézni a papírokat szerezni egy ügyvédet és némileg helyrerázódni testileg és lelkileg. Két és fél hetünk volt felkészülni a holnapi napra, ami még mindig nem elég. Sem Nathie-nak, sem nekem, a lányoknak és a fiúknak sem. Senkinek. Valahogy még mindenki feldolgozás alatt tárolja a hallottakat és próbálják tartani magukat. Én is. Nehezen. Ahányszor meglátom Nathie-t mindig összeszorul, a torkom a szívem összerándul, és teljesen idegessé válok magamat hibáztatva, hogy engedtem őt elfutni azon az estén. Ki tudja talán meg is menthettem volna magunkat ezektől a kellemetlenségektől, ha nem vesztem volna össze mindenkivel sorjában és lovagolok még mindig ezen a témán. Túl sokat agyalok az egészen és hibáztatom magam a dolgok miatt. Mindenki megmondja - minden áldott nap -, hogy Nathalie nem haragszik rám a történtek miatt. Próbálom elhinni a szavaikat, ha mindig, amikor egy helyiségben tartózkodom, a lánnyal nem nézne levegőnek. Nem mintha azelőtt nem ilyen lett volna a kapcsolatunk, de mostanság rám sem néz. Kerüli a tekintetem érzi, hogy hozzá akarok szólni és elmegy a szobájába. Látszik az arcán a zavarodottság valami miatt és állandóan zaklatott. A lányok nem mondanak, semmit pedig látom, hogy titkolnak valamit. Fel is adtam, mert tudom, hogy két hét után már biztos nem szedem ki belőlük. Pedig mindennél jobban szeretném tudni, hogy mi a csuda, folyik ebben a házban. De mindig azt mondják, hogy idő kérdése és minden kiderülni/ helyrerázódik. Úgy látszik, hogy elég sok idő kell, hogy még két hét után is itt tartunk, mint egy hónappal ezelőtt. Na, mindegy. 

A konyhába belépve magamon kívül még Nathalie-t találom itt. Nem vett észre és így nézhettem hogyan próbálkozik a felső szekrényből elvenni egy poharat. Kis termete miatt elég kevés dolgot ér el a házban, ami egy részről nagyon aranyos más részről pedig borzalmas a lány szemszögéből.

Lassan mögé sétálok - és igyekezve nem halálra ijeszteni -, hogy levegyek neki egy poharat.

- K-köszönöm - hajtotta le zavartan a fejét.

Kerüli, a tekintetemet próbál elmenni, de most nem tágítottam. Kezeimet a pultnak támasztottam ezzel bezárva a karjaim közé. A lábait nézte - amin, mint mindig most sem volt lábbeli - mintha annyira érdekes lenne. Elhatároztam már rég magamban, hogy egyszer beszélgetést indítok el vele, és amikor el is jutok addig a pontig nem terveztem megnémulást. Most, hogy itt van, ez az alkalom nem jutok szóhoz, ahogy Nathie sem.

Értetlenül kezdek el makogni különböző kérdésekbe belekezdve teljesen összezavarva őt.

- Bocs - nyögöm ki végül. - Minden rendben?

Nagy nehezen elértem azt, hogy felnézzen rám. Arckifejezése kissé zavart és ide-oda kapkodja a tekintetét. Szólásra nyitja a száját majd egy hang nélkül csukja be.

Bólintott.

- Nem fogsz hozzám szólni? - kérdeztem meggyötört hangon.

A nappali felé tekinget, hogy azért se keljen rám néznie száját egy vonallá préseli.

- Jól vagyok - suttogta. Egy másodpercre rám nézett majd szó szerint kifutott a konyhából.

Mi a csuda volt ez?

- Na, mi van haver? - Jön be Niall a konyhába egyenesen a hűtőt megcélozva.

- Sosem fog megbocsátani - motyogom az orrom alatt nem elég halkan, mert drága barátom egyből meghallja.

- Mi? - csámcsogja teli szájjal szemöldökét felhúzva.

- Mit kéne tennem, hogy ne haragudjon rám? - kérdezem kétségbeesetten.

Már nem tudok kiagyalni semmilyen hasznos tervet Nathie megbékélésével kapcsolatban. Számtalanszor próbáltam vele beszélni lányokon keresztül érdeklődtem róla vagy néha csak követtem, hogy tudjam minden rendben vele. Az utóbbi időben egyre többet aggódom miatta. Nem csak az miatt hogy a nap háromnegyed részét a szobájában tölti, hanem hogy amióta elájult nincs a legjobb formájában.

- Mondtuk, hogy nem haragszik rád egyáltalán - feleli Niall időközben.

Amikor aznap elájult a karjaimba véve vittem fel az ágyába. Senki sem tudta mi történt vele hirtelen csak aggódva szuggerálták a lányt, míg egymást kérdezgették a történtekről. Én voltam az egyetlen, aki csöndben volt és az alvó lányt figyelte. Minden egyes centimétert alaposan megfigyeltem; szemei beestek és a sírástól pirosak voltak, testén ott éktelenkedett az a rengeteg zöld, lila és szívásfoltok, kicsiny teste apró darabokra volt törve és amilyen sovány lett az alatt az egy hát alatt az mindenre magyarázatot adott.

- Akkor nem kerülne, mint aki utálna, és nem akarná, hogy ne legyek a közelében - akadékoskodtam tovább Niallnek.

Mindenki arra tudott következtetni, hogy nem jutott elég élelemhez a szervezete és ebből lett az ájulás. Sajnáltam. Pedig tudtam, hogy pont ezt nem akarja tőlünk. Ismerten ezt az érzést én is korábban, így tudom milyen átélni. Átéreztem azokat, amin most ő megy keresztül. Azért is próbálok a közelébe férkőzni a felébredése óta csak hát valami miatt nem bír szembe nézni velem. Bánt is. Pedig én lehetnék az egyik, aki megértené őt.

- Biztos, hogy van erre magyarázata.

- Igen én is erre szeretnék rájönni, hogy mi az, de nem megy. Érted? - kezdem felemelni a hangomat a srác felé.

- Ha beszéltek, akkor megtudhatod - mondja nyugodt hangnemben.

- Próbálkozom mindhiába. Állandóan kerül, nem válaszol, hogyha hozzászólok, zavarban van, ha egy helyiségben tartózkodunk mi ez, ha nem utálat? - kérdezem inkább már magamtól, mint Nialltől.

- Szerintem ezt kérdezd meg tőle - bök fejével az ajtó felé.

Megfordulok a tengelyem körül és Nathie-val találom szembe magam. Íriszei bánatosan merednek rám, valószínűleg hallhatta az egész beszélgetést köztem és Niall közt. Niall mit sem törődve velünk vonult ki a konyhában, kezében valamilyen édességgel és egy lágy lökéssel beinvitálta a lányt a konyhába.

- Ööö.. beszélhetünk? - kérdezi félénken lassan felpillantva rám.

Valamilyen szinten örültem is neki meg nem. Elértem végre odáig hogy beszélgetni tudjak vele, de azért tartok a végétől.

- Persze.

Most kell mindennek helyre rázódnia... Louis ez rajtad is múlik.

- Figyelj - köszörüli meg  a torkát és helyet foglal velem szemben az asztalon. - Első sorban tudnod kell, hogy tényleg nem haragszok és.. És tudom, hogy az utóbbi időben kicsit.. Nagyon fura vagyok - kezdi el a körmeit piszkálva.

- Igen észrevettem - veszem át én a szót, hogy ne legyen annyira kellemetlen a helyzet. - És tényleg sajnálom, hogy bunkó voltam veled az elején. Nem akartam, de most én sem élem a legjobb korszakomat.

Nem tervezek a múltról beszélni vele, mert is csak is róla van szó. Meg nem is szeretnék vele a történtekről beszélni. Elsősorban szeretném a kapcsolatomat rendbe hozni Nathie-val.

- Akkor egy cipőben járunk - mosolyog el lágyan. Milyen gyönyörű olyankor. Szeretném mindig boldognak látni, hogy tudjam tényleg nem haragszik rám.

- Igen - engedek meg én is egy mosolyt. - Jobban érzed azért magad? - kérdezek rá bizonytalanul.

- Persze - vágja rá egy kicsit gyorsan, amitől zavarba jön. - A lányok mindig elterelik a figyelmemet és szórakoztatnak, nem engedik, hogy búslakodjak bármi miatt is.

Figyeltem, ahogy beszél Daniról és a Little Mix-es lányokról. Hamar megtalálták a közös hangot és egész jól kijönnek egymással. Örülök is neki.

- Örülök, hogy velük jól ki jössz.

Próbáltam leplezni a csalódottságot, ami a mi borzalmas kapcsolatunkat illeti. Én i szeretnék vele ilyen jóban lenni.

- Én is - motyogja el az orra alatt. Feláll az asztaltól és egy újabb italt tölt magának. - Szeretnék tőled valamit kérdezni - fordul felém kezében a pohárral.

- Hallgatlak.

- Emlékszel.. Nem.. Vagyis tudod, hogy mi történt a.. - nem fejezi be láthatóan elharapja a mondat végén. Arca elvörösödik a zavartól. Próbálok rájönni, hogy mire gondol, de így nehéz.

- Mire? - felhúzom fél szemöldökömet segítve egy kicsit a helyzeten.

- A.. - láthatólag keresi a szavakat. - A balesetre.. Tudod amikor..

- Igen emlékszem - vágok a szavába, mielőtt befejezné. Amikor elütöttem… Miért érdekli ez pontosan? Én éppen azon vagyok, hogy elfelejtsem ő meg felhozza a témát.

- Sajnálom nem akartam felhozni - hajtja le a fejét. Ki akar menni a konyhából, de még időben elkapom a karját és magamhoz rántom. Nem csak őt, hanem engem is meglepett ez a hirtelen tett magam részéről. Lassan elengedem és hátrálok két lépést.

- Mit szeretnél tudni arról? - direkt nem mondom ki a baleset szót, mert az még kellemetlenebbé tenné az egész helyzetet.

- Amikor elájultam akkor volt egy álmom - kezd bele. - Vagyis szerintem a valóságot álmodtam meg, amikor elütöttél - beleiszik a vizébe.

Szóval tudja.

- Mi volt az álmodban? - kérdezek rá. Várjuk… Hisz ez jó! Ha erre emlékszik, akkor ez azt jelenti, hogy az emlékei nem mentek teljes homályba. Van rá esély, hogy visszakapja az emlékezetét.

Amikor az orvos azt mondta nekem, hogy, „Az is lehet, hogy az emlékei soha nem jönnek vissza” akkor azt hitten, hogy tényleg így lesz. Annyira képes voltam megcsonkítani az életét, hogy nem kaphatja vissza, ami az övé volt. Itt indult el bennem a teljes bűntudat. De ez hogy emlékszik legalább erre nagy előrehaladás.

- Annyi van meg, hogy futok, végig az utcákon miközben Jack a nyomomban van és ordít nekem, hogy ha nem állok meg akkor nagy baj lesz. Én pedig csak még gyorsabban futok és futok. Nem tudom meddig hajkurásztuk egymást, de vagy száz utcán át. Megpillantottam egy étteremféleséget egy kanyar után egyből arra vettem az irányt. Csak hát, amikor át akartam menni az úttesten nem néztem körül és egy hangos fékcsikorgásra megálltam pont középen. Ijedtemben ledermedtem és csak figyeltem, ahogy az autónak ütközöm. Ezután minden elsötétült…

Tudom, nem lenne szabad ennek örülnöm mégis úgy mosolygok, mint egy őrült. Amit Nathie elmondott - mármint a baleset része - az pont így történt meg másfél hónappal ezelőtt.

- Min mosolyogsz? - néz rám értetlenül a lány.

- Ez nagyszerű Nathalie - állok fel az asztaltól. - Nem a baleset mert az még számomra is rossz, hanem az hogy emlékszem. Visszajött egy emléked a múltból. Ez nagyszerű - ismétlem meg magam.

Nathie elgondolkodik a hallottakon és az arca egy pillanat alatt vált szomorúról boldoggá.

- Igazad van. Ez jó. Hogy erre miért nem gondoltam eddig - csap rá a homlokára.

Elnevettem magam most először négy hónap után. Fura. Pont Nathie miatt nevettem el magam először úgy tiszta szívemből és olyan jó érzés ragadott magával. Boldogság, hát persze. Ami hiányzik az életemből.

- A holnapi napra felkészültél? - térek át egy másik témára. Mos élek azzal a lehetőséggel, hogy beszélgetek Nathie-val ameddig csak lehet.

- Nem - mondja meg őszintén. - Nem tudom, mire számítsak, és egy kicsit félek is.

- Mitől? - vonom fel fél szemöldököm. - Jacktől? Tőle nem kell félned. Nem tud már bántani.

- Részben tőle is - néz ki az ablakon. Alsó ajkát harapdálja, látom, hogy mondani akar még valamit. - Az ügy véd még mindig ugyan az?

Oké.. Most mit reagáljak?

- Igen. Tom az. Miért? - egyre jobban érdekel, mi zajlik le ilyenkor Nathie fejében. De tényleg.

- Hát.. Ő.. Ő az apám - néz vissza rám.

- Mi? - kérdezek egyből vissza mintha nem értettem volna mit mondott.

- Az apám.

Thomas Peterson. Tényleg ugyanaz a vezetéknév. Hogy ez eddig miért nem tűnt ez fel nekem? Meg hogy hogy nem jutott az eszembe, hisz Tom már négy éve a Modest! ügyvédje. Említette is hogy vannak gyerekei, de annyira sosem foglalkoztam a témával, hogy rá is kérdezzek. Most meg olyan hirtelen ért ez az egész. Szóval elmegy. Itt fog hagyni. Miért?

- Ezt honnan veszed? - Valahogy sehogy nem áll össze a kép. Annyi mindent tud, amit nem mondott el és annyi fontos információ, amivel segíteni tudna a helyzetén.

- Jackson mesélt nekem a családomról azelőtt mielőtt be nem toppantatok a házába. Ő mondta - ismét a körmét piszkálja. Ez valami szokás nála csak tudnám mit jelent. - De Louis, én nem akarok vele találkozni. Az ösztöneim azt súgják, hogy nem jó ötlet - a hangja csupa kétségbeesés én pedig újból megsajnálom. Nem szabad.

- Figyelj, ott leszek melletted, oké? Csak gondolj arra, hogy minden rendben lesz. A lányok is ott lesznek, ahogy mindenki. Ha ő az apád, akkor tuti megismer és beszélni akar veled, azzal pedig nem tudunk mit csinálni. Én ott leszek melletted végig és segítek. Rendben?

Olyan jó volt ezt mondani és szeretném magam ehhez is tartani. Segíteni szeretnék rajta. Nem tudom mi történhetett a családjával milyen kapcsolatban áll velük, de a holnapi nap kiderül minden. És én ott fogok lenni mellette.

- Köszönöm, Louis - mosolyodik el újból.

Felállok az asztaltól és Nathie is követi a példámat. Azt hittem, hogy ezzel végeztünk is a beszélgetéssel, de nem. Zárásként Nathalie odalépett hozzám és megölelt. Karjaimat egyből kicsiny teste köré fontam és arcomat a hajába fúrtam. Fura jelenet ez, de mégis melegséggel tölt el. Ó, ez a boldogság…