Nathalie Hayley Peterson
Lábaimmal idegesen dobolok, a padlón miközben várjuk a vendégeket.
Már kora reggel óta fenn vagyok, és csak idegeskedem, az egész napon pedig
semmi okom sincs rá. A fiúk is látták rajtam a feszültséget, de szó nélkül
hagyták az egészet. Igazából nem is vártam tőlük semmit sem hisz mit tudnának
mondani? Mindig csak azt a sablonos szöveget, hogy "nyugi nem lesz semmi
gond". Pedig mindig ebből a hablatyolásból lesz a gond. De ugyan mi
történhetne? Hiszen csak át jönnek a srácok bandatársai - ráadásul fiúk - azzal
a dumával, hogy meg akarnak ismerni. Az
én döntésemmel mi van? Ha én nem akarom megismerni a fiúkat akkor mit,
csinálnak? Ha szeretném elkerülni ezt az egész "ismerkedjünk meg"
dolgot, mit tennének a srácok? Valószínűleg
semmit. Hiszen ki vagyok én, hogy meg mondjam, mit akarok? Vagy
legalább egyszer meg hallgatnak, hogy mit szeretnék. Egyáltalán
meghallgatnának? Nem. Csak
egy szerencsétlen amnéziás lány vagyok, aki egy világszerte ismert banda
életébe csöppent. Az a kedves
Sors. Tehetetlenül beletúrok a hajamba és a plafont kezdem el
tanulmányozni. Milyen érdekes. Fehér. Percekig
csak bámulok magam elé és mikor már meguntam ezt az időtöltést a konyhába
indulok. Meglepetésemre Louist is itt találom egy csésze teát iszogatva. Arcát
látva őt sem találom valami nyugodtak. Vajon
a fiúk érkezése miatt ennyire feszült? De miért idegeskedne ez miatt?
Hiszen a haverjai már ki tudja mióta. A szekrényből előveszek, egy poharat majd
vizet töltök bele és csatlakozom Louis társaságához. Valószínűleg nem vette észre,
hogy bejöttem, mert amikor leültem elé ő akkor is csak a csészét bámulta. Mi baja? Kérdezősködni nem
akartam, mert meg nem voltunk olyan jó beszélő viszonyba. A tegnapi kis
szóváltásunk óta nem nagyon beszélgettünk, még amikor meséltek magukról akkor
is Niall beszélt többet, Louis helyett is néha. Tanácstalanul kortyoltam bele
az italomba és az utcára tekintettem az ablakon át. A tegnapi naphoz képest
sokkal zordabb idő van. Az ég kék színét felváltotta a szürkeség. A nap helyett
süvítő szél fújt esővel keveredve. Egy szóval borzalmas. A
ház elé épp most parkolt le kettő autó. Megjöttek. A pánik
újra úrrá lesz rajtam. Még nem
késő elmenni ugye? Remegő kezekkel ittam meg a pohár maradék tartalmát
és lassú léptekkel tettem a mosogatóba a tárgyat. Jól van. Nyugi Nathalie nem lesz
semmi gond. Már megint ez a sablon duma. Idegesen beletúrok a hajamba
és remegő lábakkal indulok a nappaliba. Már a küszöbön megtorpanok, nem akarom
ezt az egészet. Csengettek. Niall
robog le a lépcsőn és az ajtót nyitja, előtte rám pillant és egy biztató
mosolyt küld. Te legalább
nyugodt vagy ellenben velem. Sorjában lépkednek be a fiúk és egy lány
az ajtón köszönnek, a Szöszinek majd beljebb fáradnak. Egy kéz csúszik a hátamra,
amitől kicsit megugrom, de tudom, hogy Louis az. Felnézek rá és már az arckifejezéséből
látszik, hogy a háta közepére sem kívánja ezt az egész felhajtást. Én sem. Ugye még mindig
nem késő megfutamodni?
- Gyere. - sóhajt egyet Louis és a kezét
végighúzva oldalamon indul el a vendégek felé. Nincs menekvés. Lassú
megfontolt léptekkel haladok Louis mögött, ahogy a társaság felé vonulunk a
nappaliba. Hangos beszélgetésük már megcsapja a fülem, valamin nagyban
nevetgéltek, de érkezésünkre felkapták a fejüket. Mindenki elhallgatott és
minket figyelt. Megálltam Louis mellett és a vendégekre pillanatok, akik engem
néznek. Kínos.
- Srácok, ő itt Nathalie - kezdett bele
hosszú hallgatás után Louis - Nathalie ők itt azok, akik kíváncsiak
voltak rád. - na, most ebből
nagyon sokat megértettem. Kösz Louis.
- Nehogy megerőltesd magad haver. - áll
fel az egyik idegen Louis mellé lépve és átdobja a jobb karját a vállán.
- Én soha. - rázza le Louis a srác kezeit,
majd unottan leül az egyik szabad helyre. Ilyenkor
mi baja?
- Szia, Liam Payne vagyok. - mutatkozik,
be a srác majd kezet ráz velem. Ragyogó barna szemei engem fürkésznek, miközben
ajkaira egy kis mosoly ül ki. Barna haja tökéletesen be van állítva ezzel
kiemelve enyhén borostás arcát. Egy egyszerű kék-piros kockás ing volt, rajta
ami kiemelte kidolgozott felső testét és látni lehetett az alkarját borító pár
darab tetoválást.
- Zayn Malik. - váltotta fel Liamet
egy másik srác szintén kezet rázva. Ez
valami szokás? Fekete haja ez égnek meredezik, aranybarna szemeiben
kíváncsiság ül. De miért? Borostás arcán ott ült egy
féloldalas csábos mosoly, amivel lányok milliói megbolondulnának szerintem. Egy
fehér mintás pólót viselt rá egy kék dzsekit húzott fekete nadrággal párosítva.
Liamhez képest ő sokkal, másabb kinézetre és természetre is, de nincs negatív
véleményem róla sem.
- Harry Styles. - int nekem oda az utolsó
ismeretlen srác. Rekedtes hangja mintha egy kicsi utálatot tükröznek és
csatlakozik hozzá a nemtörődöm stílusa. Kezet
foghat Louissal. Barna göndör tincsei rendezetlenül állnak. Zöld
íriszei semlegesen bámulnak engem. Mit
vétettem? A kanapé legvégén
húzódik meg jobb lábát a bal térden támasztva. Egy barna kopott csizmát visel,
ami passzol a fekete térdénél szakadt nadrágjához, amihez párosított egy fekete
pólót rá egy hosszú kék inget. Stílusos.
- Szia. Danielle Peazer vagyok, de szólíts
nyugodtan Daninak. - hirtelen termett előttem a lány és egyszerre szoros
ölelésbe zárt. Meglepett a tette és egy kis hezitálás után viszonoztam az
ölelést már amennyire tudtam, mert ez a lány még a szuszt is kiszorította
belőlem ajándékul pedig csak egy kis hátveregetést kapott tőlem.
- Azt hiszem rá hoztad a frászt Peazer. -
röhögött fel Niall a kanapéról.
- Kuss Horan! - fordult hátra a lány és
gyilkoló pillantásokat lövellt a Szöszi felé. Mosolyognom kellett ezen a kis jeleneten,
amit ezek ketten itt művelnek. Egyikük sem bírja szó nélkül hagyni a másik
mondatát. Helyet foglaltam az egyik fotelban és tovább figyeltem a két személy
szóváltását. Bolondok. Még
ki is nevetik egymást a szerencsétlenkedésükkel. Louis és Harry nem szólnak és
nem is reagálnak, semmit csak csendben figyelik az eseményeket. Valami nem stimmel velük.
- Jól van elég lesz gyerekek a műsorból. -
szólt rájuk-, ha minden igaz- Liam és a lányt az ölébe húzta. Szóval ők egy
párt alkotnak. Aranyosak. Beállt a néma csend mindenki a
párost nézte, akik ott magukban sutyorognak valamit és sejtelmesen
elmosolyodnak. Miről
beszélhetnek?
- Kértek valamit inni srácok? - törte meg
a csendet Niall és felállt a kanapéról. Mindenki bólintott válaszképp. - Akkor
hozok valamit.
- Majd én. - állt fel Louis majd egyből a
konyha felé vette az irányt. Mindenki Louis figyelte, ahogy eltűnik és furán
összenéztek, de szó nélkül hagyták az egészet. Mintha menekülni akart volna Louis
ezzel az egésszel. Komolyan nem értem ezt az egész helyzetet. Én vagyok az oka?
- Hogy érzed itt magad Nathalie? - a hang
irányába fordultam és Zayn kérdő tekintetével találkoztam.
- Jól. - inkább hangzott kérdésnek, mint
kijelentésnek a válaszom, de most még mit tudnék mondani - Igazából csak alig
két napja vagyok, itt nem tudok mit mondani. Megvagyok. - rántottam meg a
vállam.
- Milyen Louis? - meglepetésemre Harry is
megszólalt, de a hangjában még mindig volt valami, ami nekem nem tetszett.
- Ezt hogy érted? - néztem rá furán. Louis
olyan amilyen, nekem még fura, de talán a közeljövőben változnak a dolgok.
Értetlenkedésemen csak a szemeit forgatta. Úgy
látom, mi nem leszünk meg egymás mellett.
- Viselkedésre. Jól kijöttök? - kérdezte
unottan. Fura kérdés az biztos, mert semmit sem tudok mondani. Louis kicsit
zárkózott velem szembe, de nem is csodálom, hiszen csak egy púp vagyok a hátán
a baleset óta.
- Igazából nem beszélgettünk nagyon amióta
itt vagyok. Tegnap volt egy kis szóváltásunk és annyi én inkább Niallel jövök
ki jobban. - böktem fejemmel a Szöszi felé miközben az ujjaimat tördeltem.
- Milyen "kis" szóváltás? -
hangsúlyozta ki a szót Harry. Miért kíváncsi most
meg mindenre? De ahogy körbenéztem mindenki kíváncsi tekintete engem
fürkészett. Nagyot sóhajtottam és szólásra nyitottam a számat, de egy hang
beelőzött. Egy nem túl kedves hang. Louis...
- Örülnék, ha nem lennél mindenre kíváncsi
az életemből. Nem tök mindegy neked hogy miről beszélgettem tegnap Nathieval? -
hangja cseppet sem volt kedves Harry felé. Azért én azt a
"beszélgettem" szócskát át gondoltam volna a helyében - Meg különben
is mi közöd hozzá? Megmondtam neked valamit tegnapelőtt és ahhoz is tartsd
magad. - megfeszült állkapoccsal fejezte be mondanivalóját Louis és lerakta az
italokat az asztalra. Mindenki csendben volt és a két srácot figyelték
feszengve. Én egy kicsit meghúztam magam a fotelba és próbáltam minél
jobban láthatatlan lenni. Minden
az én hibám. Csak be kellett volna fognom a szám és talán nem
tartanánk most itt, hogy a fiúk farkas szemet nézve egymással ölik egymást.
- Csak érdeklődtem. - sziszegte Harry
ökölbe szorított kezekkel - Azt ne mondd, hogy már azt is megtiltod, hogy
beszéljek az emberekkel. - emelte meg a hangját a végére. Miről beszél?
- Én egy szóval se mondtam, hogy ne
beszélgess az emberekkel. - Louis izmai megfeszültek az állkapcsa kiugrott
kezeit olyan szinten összeszorította, hogy ujjai már elfehéredtek, de a
szemkontaktust még mindig tartotta Harryvel - Csak mindig ne az érdekeljen,
aminek hozzám is köze van. Nem kell rólam érdeklődnöd sem olyanokról tudnod,
ami rólam szól vagy velem kapcsolatos. És főleg ne olyan személytől érdeklődj,
aki nem tud semmiről és ne keverd ilyenekbe bele. - összeszorított fogakkal
oktatta ki Louis Harryt ezzel még jobban dühbe hozva a másikat. Én vagyok az a személy, aki
semmiről sem tud. De nem tudok, ezzel mit csinálni nem tudom, mi
folyik körülöttem. Halihó amnéziában szenvedek. A két
srácra néztem, akik meg mindig megfeszülve, mint a szobor úgy figyelték
egymást, de látom, Harry nem hagyja szó nélkül ezt az egészet.
- Nem kevertem bele semmibe csak... - nem
hallgatva tovább a vitát Rólam felpattantam
a fotelből és gyors léptekkel a konyhába slisszoltam. Amint látókörön kívül
voltam egy hatalmas sóhajtás hagyta el a számat és fejemet a hideg csempének
döntöttem. Ez már túl sok(k). Miért
kell vitázni? Miért pont Én vagyok a veszekedés célpontja. Miért... miért?
Újból töltöttem a poharamba vizet és a szekrénynek dőlve kortyolgatni
kezdtem. Az agyam folyton Louis szavain kattogtak. "Aki nem tud semmiről és ne
keverd ilyenekbe bele." Mit
titkolnak? Miről nem tudhatok? Mi van a két srác között? Még egy sóhajtás
hagyja el a számat és a kezemben lévő poharat kezdem el forgatni. Csak én
vagyok ilyen szerencsétlen ebben a világban? Csak Én járta így? Szerencsétlen.. amnéziás..
tehetetlen.. zavarodott.. mind Én vagyok.
- Min mosolyogsz? - állt meg előttem Dani. Dani..
Danielle.. Peazer? Mosolyogtam? Tudok én még magamon is mosolyogni.
Egy kis gondolkodás meg ennyire ki akasztani. Letettem a poharat a pultra és a
lányra néztem.
- Semmin. Csak elgondolkodtam. Mi van odakinn
a fiúkkal? Lenyugodtak? - kérdeztem.
- Persze a többi fiú leállította őket
mielőtt egymásnak estek volna. - már agyon is verték volna egymást? Csodás. Kicsit elhúztam a
számat erre gondolva, amit Dani is észrevett. - Ne gondold azt, hogy ez a te
hibád. - simogatta meg a vállamat - Louis és Harry már egy ideje nem jönnek ki
olyan jól egymással. - ezt is jó tudni. Legalább így tudom, hogy nem vagyok
annyira bűnös ebben az egész vitában csak résznyire. Ez is elég. - De
menjünk vissza, mert azt hiszik eltűntünk. - kezdett el húzni a nappali felé,
de megtorpant - Nyugi. - küldött felém egy biztató mosolyt, amit viszonoztam
is.
- Én nyugodt vagyok. Hisz' én vagyok a
nyugalom Istene. - mondtam halál komolyan és kezeimet széttárva a plafon felé
emeltem tekintetem majd egy nagy levegőt vettem, amit egy röhögés követett.
- Legalább a kedved jó. - röhögött
mellettem a lány miközben vissza mentünk a fiukhoz.
Helyet foglaltunk egymás mellett a kanapén - miután Danielle
kitúrta innen a Szöszit - így kaptam helyet Louis és Dani között. Ahogy
körbenéztünk mindenki minket figyelt felhúzott szemöldökkel, amit mi még egy
sor röhögéssel rendeztünk le.
- Minden oké lányok? - kérdezte Liam
mosolyogva.
- Persze édes. - válaszolt Dani egy puszit
nyomva barátja szájára.
- Undorító. - jelentette ki Niall mire
mindenki mosolyogni kezdett Louison kívül. Mi
történhetett?
- Csak irigykedsz Horan. - öntötte ki rá a
nyelvét, Dani, mint egy óvodás és újra megcsinálta az előbbi műveletet. Fej
rázva mosolyodtam el és Louisra vezettem tekintetem. Érezhette, hogy figyeltem,
mert ő is rám nézett. Egy kérdő pillantást vetettem felé mire csak egy laza
vállrándítással válaszolt. Elhúztam egy kicsit a szám és elfordítottam a fejem
így Harry zöld íriszeivel találtam szembe magam. Egy lenéző pillantást kaptam
tőle és a telefonját kezdte nyomkodni. Tényleg
nem leszünk jóban, de legalább találtam egy új kommunikációs eszközt
a két fiú felé. Majd minden kiderül, csak idő kell. Rengeteg
idő, ami talán meg is lesz számomra. Én
szerencsétlen amnéziás lány...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése